A külföldre költözés és a hazatérés pszichológiai háttere

A kivándorlás rendkívül népszerű téma az utóbbi időben, nemcsak a politikai és gazdasági szakemberek körében, hanem egyre inkább a mindennapi életünkben is. Szinte minden magyar családban akad egy családtag, távoli rokon vagy éppen barát, aki valamilyen oknál fogva külföldre költözött, rövidebb vagy hosszabb időre. Gondoljunk csak bele: a költözés egy országon belül is rengeteg fejtörést okoz, mi mindennel járhat hát, ha külföldre költözünk? Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ennek nemcsak anyagi, de nagyon komoly pszichológiai vonzatai is vannak.

Évről évre egyre több diák vesz részt különböző ösztöndíjakkal külföldi részképzésen és szakmai gyakorlaton, valamint a multinacionális cégek körében is gyakorivá vált, hogy munkavállalóikat rövidebb-hosszabb időre külföldre küldik. Ez idő alatt a személyek a kultúrák közötti különbségek és az idegen környezetbe való beilleszkedés következményeként jelentős szemléletváltozáson mennek keresztül.

Kiket nevezhetünk sojournernek?

A szakirodalomban sojournernek nevezik azokat a személyeket, akik külföldre utaznak bizonyos céllal, konkrét, előre meghatározott időre. Ez az időintervallum 5 hónaptól 5 évig terjedhet, azonban fontos, hogy ezen időszak letelte után visszatérnek eredeti országukba (Ward, Bochner, & Furnham, 2001). A név a „sojourn” kifejezésből ered, mely alapjában véve átmeneti tartózkodást jelent, és mind az óangolban, mind pedig a francia nyelvben használatos kifejezés volt. A nemzetközi szakirodalom sojourner típusú, átmenetileg idegenben élők egyik csoportjaként klasszifikálja a nemzetközi diákokat, valamint a nemzetközi üzletembereket, diplomatákat, katonákat, önkénteseket és segédmunkásokat is (Füzi, 2012). Ezen személyek külföldön tartózkodására jellemző, hogy az adott kultúrába jobban bevonódnak, mint a turisták, de kevésbé, mint az emigránsok (Ward, Bochner, & Furnham, 2001).

Hogyan adaptálódunk az új kultúrához?

A költözéssel kapcsolatos elhatározás és a döntés melletti elköteleződés személyenként változó hosszúságú folyamat lehet. Korábban különböző kutatások vizsgálták az új kultúrába érkező személyek beilleszkedését, így számos elmélet született arról, hogyan adaptálódunk az új környezethez. Egy rövid áttekintés végett Oberg 7 lépéses modelljét hívjuk segítségül:

  1. Inkubációs szakasz: Ez tulajdonképpen az új kultúrával való találkozás és a felfedezés szakasza. Megismerjük az új környezetet, a szomszédainkat és új kollégáinkat.
  2. Krízis: A sojourner egyre több különbséget kezd felfedezni a saját és az új ország kultúrája között, mely napról napra zavartabbá teszi és eluralkodhat rajta az elveszettség érzése.
  3. Az idegen/vendéglátó kultúra megértése.
  4. Idegen/vendéglátó kultúra objektív szemlélete, megszokása.
  5. Újbóli belépés, azaz a hazaérkezés: A sojournerek egy újabb veszteségélménnyel szembesülnek, hiszen véget ért egy életszakaszuk, mely meglehetősen intenzív volt, és biztosan tudják, hogy ugyanez, ugyanilyen formában sosem térhet vissza. El kell búcsúzniuk egy országtól, kultúrától, közösségtől és nem utolsósorban egy kialakult életstílustól, melyhez viszonyítva a hazatérés gyakran visszalépésnek tűnik (Füzi, 2010).
  6. Fordított kulturális sokk: Újabb mélypont, mely akkor következik be, ha a személyek visszakerülnek a saját kultúrájukba, azaz tulajdonképpen újra megtapasztalják egy másik élethelyzetbe való integrálódás lépéseit (Gullahorn & Gullahorn, 1963).
  7. Újraalkalmazkodás: Alkalmazkodás a hazai kultúrához, mely ezáltal visszatér minden az eredeti kiindulópontra.

A különböző szintek, szakaszok és fázisok hossza több változótól függhet. Befolyásolhatja a személyiség, az élethelyzet, az életkor, a neveltetés, illetve a társas környezet. Ezenkívül nem elhanyagolható, hogy az új környezetében a személy milyen sikereket és kudarcokat él át, ezek aránya, valamint a személy stressztűrő képessége is meghatározó.

Kulturális sokk mint a „kötelező rossz”

A témát elemezve a leggyakrabban előkerülő fogalom a kulturális sokk, valamint a fordított kulturális sokk, melyekről korábbi cikkünkben olvashattok. Fontos tisztáznunk, hogy a kulturális sokkot nagyon hasonlóan éljük meg kiköltözéskor és hazaköltözéskor.

A hazaköltözéssel járó nehézségeket azonban hajlamosak vagyunk teljesen figyelmen kívül hagyni.

Pedig ha belegondolunk, megértjük, mi lehet az oka annak, hogy hónapokig hazavágyódó ismerőseink és barátaink mégsem boldogok itthon.

A kulturális sokk nem egy betegség, hanem egy tanulási folyamat, habár sokszor kényelmetlen és nehéz. Tarthatjuk egy életciklus-krízisnek is, melybe azok a személyek jutnak, akik rövidebb vagy hosszabb időt töltenek el egy idegen kultúrában. Elsősorban egy sor érzelmi reakció, melyet az okoz, hogy a személy elveszíti a saját kultúrájának visszajelzéseit, miközben új kulturális stimulusok érik. Ezeknek sokszor kevés értelme van, esetenként pedig teljesen értelmetlenek lehetnek a befogadó számára, így ezen új és változatos tapasztalatok rengeteg félreértést szülhetnek (Adler, 1975). Ez a szakasz egy kötelező rossz dolog, melyen átlendülve fejlődünk és gazdagodunk. A kultúrsokk kezdeti szakaszában leggyakrabban megfigyelhető érzések a gyanakvás, a tehetetlenség érzése, valamint a félelem attól, hogy mások kihasználják vagy becsapják az egyént (Adler, 1975).

Természetesen, mint minden pszichológiai „betegségnél”, ez esetben is előfordulhat, hogy a pszichoszociális tüneteket testi és fizikai tünetek is kísérik.

Ilyenek lehetnek például a testben jelentkező fájdalmak, a betegség, a túlzott alvásigény vagy esetleg éppen ellenkezőleg, az álmatlanság. Emellett előfordulhat túlevés és étvágytalanság is.

Napjaink egyik meghatározó problémája a fiatalok elvándorlása, valamint az, hogy aki egyszer sojournerré vált, az nagy eséllyel az is marad. Természetesen ennek is rengeteg fokozata létezik. Vannak, akik csak „utazásfüggők” lesznek, így újabb és újabb kalandokra indulnak, amikor idejük engedi, de sok sojourner telepedik le véglegesen egy külföldi országban.

 

Felhasznált irodalom:

Adler, P. S. (1975). The transitional experience: An alternative view of Culture shock. J. Humanistic Psychology Vol. 15. No. 4. Fall 1975. pp. 13-23.

Füzi, V. (2010). Erasmus-tréningek tapasztalatai, különös tekintttel a hazatérők tréningjére. In: Bologna Füzetek 7. A felsőoktatási hallgatói szolgáltatások rendszerei, jellemzői 2. Budapest: Tempus Közalapítvány, 61-71.

Oberg, K. (1958). Culutre shock and the problem of adjustment to new cultural environments. Washington, D. C.: Department of State (FSI), 1958.


Iratkozz fel hírlevelünkre!