Elköteleződés a párkapcsolatban – mit jelent napjainkban, és mit tehetünk érte?

Mit jelent napjainkban elköteleződni egy kapcsolatban, létezik-e az Igazi, vagy a „holtomiglan-holtodiglan” – és mi mivel járulhatunk hozzá a kapcsolatunk sikerességéhez? Tudósításunk a Pszicho-Kávéház előadásáról.

Kozma-Vízkeleti Dániel, család- és párterapeuta, klinikai szakpszichológus Elköteleződés – végleges döntés, vagy megújítható szövetség? címmel tartott előadást júniusi Pszicho-Kávéházunkban, ahol jól ismert humorával fűszerezve nagyon is komoly kérdéseket boncolgatott. Honnan tudhatjuk, kit válasszunk társunknak, és vele tényleg tartós lesz-e a kapcsolatunk? Milyen mítoszaink, hiedelmeink vannak az elköteleződésről? Milyen fázisai vannak a szerelemnek, és mit kell egy kapcsolatba fektetnünk ahhoz, hogy hosszú távon is működjön? Ezek a kérdések sokszor újragondolására szorulnak a modern társadalom tükrében, hiszen jelenlegi kultúránk üzenetei nagyon ellentmondásosak, mind a párkapcsolatok, mind az elköteleződés tekintetében.

Hiedelmek a párkapcsolatokról

Amikor elköteleződésről beszélünk, általában van a fejünkben valamilyen elképzelés, hiedelem arról, hogy milyen számunkra az ideális párkapcsolat, milyennek képzeljük azt az embert, aki mellett majd elköteleződünk. Ezek a hiedelmek azonban sokszor inkább gátolják, mint segítik a megállapodást, ugyanis olyan párkapcsolati mítoszokat táplálnak, melyek nem működőképesek a valóságban. Az egyik ilyen a Nagy Ő mítosza: hogy van valahol egy ember, a másik felem, aki gyárilag úgy van elkészítve, amire nekem szükségem van, a bioritmusától kezdve az értékrendjéig pont passzol hozzám – és persze számára is én vagyok a tökéletes. Előbb-utóbb viszont minden Nagy Ő-ről kiderül, hogy inkább csak „Közepes Ő”, akivel bizony lesznek konfliktusaink, meg kell dolgoznunk az összecsiszolódásért és az elköteleződésért – de ezzel nincs is semmi baj. Várhatunk arra, akivel nem lennének ilyen feladataink – vagy vállalhatjuk az erőfeszítést a kapcsolatért.

Egy másik ilyen mítosz, hogy csak meg kell fogni a Nagy Ő-t, és onnantól kezdve be leszünk biztosítva a problémák ellen. A lagzi a kapcsolat betetőzése, onnantól „örök élet, boldogság, ingyen sör” – vázolta fel a jónak tűnő perspektívát Kozma-Vízkeleti, azonban rögtön rávilágított arra is, hogy a tapasztalat inkább azt mutatja, az esküvő sokkal inkább a kezdete, mint a vége valaminek. Utána is egy életen át dolgozni kell a másikkal való kapcsolatunkon,

nem fog automatikusan életünk végéig kitartani a boldogság, ha mi nem teszünk érte semmit.

Mi az elköteleződés?

Nagyon változatos válaszokat adnak arra a párok, hogy a kapcsolatuk történetét végignézve hova teszik az elköteleződést: van, aki az első közös vagyontárgy megvásárlásához (például az első közös bögre), az összeköltözéshez, vagy az ünnepekhez köti. De mit is tartunk egyáltalán elköteleződésnek, és mennyire kell napjainkban újragondolnunk ezeket a válaszokat?

  • Az elköteleződés döntés

Az elköteleződés lényeges összetevője a döntés a másik és a kapcsolat mellett, ami sokszor azt is jelenti, hogy döntés bizonyos dolgok ellenében: tudom-e azt mondani, hogy a kapcsolatunk fontosabb ezeknél a dolgoknál, illetve a kapcsolatunkért megteszek dolgokat, energiát fektetek abba, hogy működjön.

  • Az elköteleződés tervezés

Az elköteleződésnek sokak szerint fontos összetevője a közös jövőperspektíva. Általában amellett köteleződünk el, akivel hosszabb távon el tudjuk képzelni az életünket, és ebbe beletartozik a közös jövőbeli tervek szövögetése: hol fogunk majd lakni, hova megyünk nyaralni, hány gyereket szeretnénk, hogy fogunk a tornácon ücsörögni, ha megöregszünk, és a többi.

  • Az elköteleződés feltételezi a kizárólagosságot

A hűségesség egy fontos tényezője az elköteleződésnek: azzal, hogy a másik mellett döntünk, a többi lehetőségről lemondunk, legalábbis terveink szerint. Aztán lesznek olyan életesemények, amik ezt kérdőre vonják, és fontos, hogy erre felkészüljünk, legyen egy forgatókönyvünk arra, hogyan hódítjuk vissza a társunkat, amikor úgy érezzük, kezd eltávolodni tőlünk. Egy hosszú házasság során akarva-akaratlanul megjelenhet egy-egy külső fél, aki a szenvedély és csodálat ígéretével kecsegtet a kapcsolatunk megszokott rutinjával szemben – ilyenkor a legjobb stratégia a megelőzés, azaz visszahozni a hiányolt összetevőket a kapcsolatba.

  • Az elköteleződés végleges

Amikor meghozzuk a döntést az elköteleződésről, véglegesnek gondoljuk, azonban ahogy telik az idő, néha megjelennek a kétségek, és eltanakodunk, hogy most is őt választanánk-e. Épp ezért

az elköteleződés egy időről-időre újból meghozott döntés, sokkal inkább egy folyamat, mint egy egy pontba sűríthető, visszavonhatatlan döntés.

Erre szolgál a házasságra felkészítő időszak, a jegyesség, és a lakodalom rítusai, ahol újra meg újra meg kell erősítenünk a szándékunkat.

Mikor köteleződünk el?

Sternberg elmélete szerint a párkapcsolat-típusokat három összetevő befolyásolja: az elköteleződés, az intimitás és a szenvedély mértéke. Létezik elköteleződés intimitás és szenvedély nélkül, ezt üres szerelemnek hívja, illetve elköteleződés és szenvedély intimitás nélkül, ami a vak szerelem típusa. Egyedül a beteljesült szerelemben van csak mindhárom összetevő magas szinten, azonban a szenvedély idővel csillapodik, és a hosszú távú, békés együttélés sokkal inkább társ-szerelem típusú, ahol az elköteleződés és az intimitás mértéke magas.

Az életünkben párhuzamosan fut egymással az egyéni, a párkapcsolati és a családi életciklusunk, és ezek természetesen hatnak is egymásra: ha az egyikben épp krízist élünk át, a másik lehet a menedékünk. Az egyéni személyiségfejlődésben Erikson nyomán mondhatjuk, hogy életfeladatok és krízisek vannak: a fiatal felnőttkorhoz tartozik az elköteleződés életfeladata, jó kimenetel esetén pedig az intimitás kialakítása egy kapcsolatban. Erikson ezeknek a kríziseknek a kimenetelét még visszafordíthatatlannak tartotta, ha nem sikerült, akkor nem sikerült, azonban mára azt is tudjuk, hogy minden életszakaszban újra megpróbálhatjuk az előző szakaszok feladatait is teljesíteni, ledolgozni azt, ami esetleg nem hozott pozitív kimenetelt akkor.

Nem fog automatikusan életünk végéig kitartani a boldogság, ha mi nem teszünk érte semmit.

A párkapcsolati életciklusnak szintén van egy ritmusa: az első időszakot szimbiózisnak nevezzük, és lényege az egyesülés, összeolvadás megélése, közös pontok keresése. Ebben a szakaszban tankolunk fel leginkább érzelmi élményekből a kapcsolat hátralevő részére, illetve itt tudunk annyira egymásra hangolódni, hogy azt is kitaláljuk, éppen mire vágyik, gondol a másik – később ez a hatás valamennyire megszűnik, csak az elvárás marad meg, és az ebből fakadó konfliktusok.

Ezt követi a differenciáció szakasza, melyben megjelenik újra a saját érdekek képviselete,

ennek nyomán felszínre jönnek a különbségek, megszaporodnak a veszekedések,

ám egyben nagyon fontos időszak is ez arra, hogy leendő közös életünk szabályait lefektessük. Amikor azt gondoljuk, hogy „hülyeségeken vitatkozunk”, valójában ezt csináljuk. Itt lehet igazán átgondoltan meghozni a döntést az elköteleződésről, hiszen újra két emberként, nem összeolvadva leszünk jelen a kapcsolatban.

Ezután következik a gyakorlás fázisa, amikor a kapcsolat már egy biztos hátteret jelent, dolgozunk, éljük az életünket, és ez eltart egészen a gyerekek kirepülésééig vagy nyugdíjazásig, amikor megjelenik az újraközeledés szakasza. Itt már nagy meglepetések nem érnek minket a másikkal kapcsolatban, és a felszabadult energiánkat újra egymásra fordíthatjuk – ez vezet el az érett párkapcsolat szakaszába, melynek gyümölcsét az idős korban élvezhetjük.

Az elköteleződés halogatása

Az elköteleződést több okból is halogathatjuk. Egyrészt ott vannak a társadalmi, kulturális és a családból jövő üzenetek, hogy nem szabad semmit elsietni, előbb teljesítsünk bizonyos életútbeli és anyagi követelményeket, mint például diploma, szakvizsga, autó, saját lakás és a többi. Az elköteleződés „majd akkor, ha…” feltételhez kötésében azonban az a csapda, hogy ezek a feltételek gyakran nagyon nehezen teljesíthetőek egy fiatal számára (például a saját lakás), és sokan akkor sem hozzák meg a döntést, amikor egyéni és párkapcsolati életciklusuk szerint készen állnának rá, mert félnek, hogy így nem felelnek meg. A félelem a párkapcsolat elmélyítésében, az intimitásban is szerepet játszik: van, akinél az elköteleződés hallatán beindul egy belső lebeszélés, mondván, hogy ha vége lesz, fájni fog, ennek inkább nem adok esélyt. Az elköteleződés halogatása lehet a felelősségvállalás kerülése miatt is, hiszen ameddig nem döntöttem, nem is kell felelősséget vállalnom. Az se kedvez az elköteleződésnek, ha a tervezés helyettesíti a cselevést, illetve ha mindig a jobbra várunk, ezért nem akarjuk lekötni magunkat.

Családi mintáink szintén nagy szerepet játszhatnak abban, hogy akarunk-e egyáltalán elköteleződni, vagy inkább félünk tőle, mert negatív kép él bennünk a házasságról vagy együttélésről. Jó arról is előre beszélni, hogy mitől tartunk az elköteleződés kapcsán, mert egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek „élete legboldogabb napjaként” lebeg a szeme előtt, de ezeken a természetes félelmeken lehet dolgozni, tudatosítani őket.

És ami az elköteleződés után jön…

Ha kitartunk egy hosszú távú kapcsolatban, előbb-utóbb leküzdjük ezeket az akadályokat, és élvezhetjük az elköteleződés pozitív hozadékait. Az egyik ilyen a biztonság és stabilitás: az, hogy itt vagyunk egymásnak, és ez mindig így lesz, állandóságot biztosít. Ezt erősítik a rendszeresen ismétlődő, pozitív dolgok, úgy mint a közös szokások, ünnepek, de a hétköznapi rutin kialakítása is. A másik hozadék pedig, hogy segít az élet változásainak elfogadásában, a rugalmas alkalmazkodásban: ha változik a munkahelyünk, eltávozik egy szerettünk, valamilyen krízisben vagyunk, nagyot fordul a világ, mindezt most már nem egyedül éljük meg, hanem együtt. Emellett új élményeket is szerzünk együtt, a családalapítástól kezdve az utazásokig, számos olyan dolog vár ránk, ami új kihívást jelent. Ez a két dolog, az állandóság biztosítása és a változásokhoz való alkalmazkodás jó esetben egyensúlyban van hosszú távon, és mérleghinta-szerűen egyensúlyozunk rajta – ha valamelyik oldalon ott maradunk, az viszont nem tesz jót a kapcsolatnak. A biztonság, állandóság hiánya hosszú távon szorongást okoz és menekülésre késztet, míg a változás és új élmények hiányában könnyen ellaposodik a kapcsolat, fásulttá válunk, érzelmileg kiüresedik a kapcsolat.

Mi segíti az elköteleződést?

A valóságban tehát, és nem a hiedelmeinkben, sokat kell dolgoznunk mind magunkon, mind a kapcsolatunkon, hogy eljussunk az elköteleződésig. Mindig fontos az önreflexió, hogy a vitákban, kialakult helyzetekben lássuk, mi mivel járultunk ehhez hozzá. Lehet, hogy bizonyos dolgokért kizárólag a másikat hibáztatjuk, pedig egy kapcsolatban nincsenek egyszemélyes helyzetek, és a saját szerepünkön, viselkedésünkön tudunk változtatni, amitől aztán a rendszer is változni fog. Erre egy példa, hogy hogyan fejezzük ki az igényeinket: előre kérjük, vagy, amikor a másik nem tette meg, számon kérjük? Nyilván az előbbi a célravezetőbb: inkább előre, mint utólag, és inkább a kérés, mint a számonkérés.

A kölcsönös tisztelet és megbecsülés fenntartásában segít az értékérzékeny szemlélet, azaz a különbségeinken való bosszankodás és a másik megváltoztatására törekvés helyett észrevenni azt, hogy

a másik milyen értékeket hoz be a kapcsolatunkba, ami belőlünk esetleg hiányzik.

Egy kapcsolatnak minden értékre szüksége van, és ha felfedezünk a másikban valamit, amit ő tesz hozzá, azt szemlélhetjük hálával is.

Az is egy téves hiedelem, hogy alapvető, hogy a másik erőfeszítést tesz a kapcsolatért, így ezt nem kell megköszönni. Valójában minden hozzájárulás elismerése fontos, hiszen ezáltal élhetjük meg magunkat és a másikat is jónak egy kapcsolatban. Ahogy a kisgyerekek önbecsülése is attól nő, ha megdicsérik őket, amikor ötöst hoztak, és nem úgy állnak hozzájuk, hogy ez alap, bezzeg, ha négyes! A párkapcsolatban sincs olyan, hogy alap, itt is ugyanúgy létezik sikerélmény és motiváció, amit az táplál, ha észrevesszük és elismerjük egymás hozzájárulását.

Szintén fontos egymás szeretetnyelvének megtanulása, hogy úgy (is) szeressük a másikat, ami az ő nyelve, és ne feltételezzük automatikusan, hogy nem szeret, ha nem a mi nyelvünkön fejezi ki a szeretetét. Van, akinek az együtt töltött idő, a gondoskodás, másnak a bók, a dicséret, megint másnak az érintés vagy az ajándék jelenti azt, ahogy elmondja, szeretlek, és ebben mások lehetünk, így sok félreértés adódhat abból, ha nem ismerjük meg egymást ezen a téren.

Hasonló problémával küzdötök? Gyertek a Mindset Terápiás & Tanácsadó Központba, ahol tapasztalt szakembereink párterápia keretében segítenek újra megtalálni az összhangot!


Iratkozz fel hírlevelünkre!