A hármas művész Csáth – tudósítás a Margó Irodalmi Fesztiválról

Csáth Géza kényszerképzetei címmel tartottak előadást a Margó Irodalmi Fesztivál utolsó napján a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A fülledt meleg ellenére sokan voltak kíváncsiak a 20. század egyik meghatározó magyar írójának titkaira. Milyen traumák járultak hozzá ahhoz, hogy a tehetséges „Józsika” élete oly tragikusan ért véget? Kiről ábrándozott tinédzserként? Miért ölte meg a feleségét? Tudósításunk Molnár Eszter és Szajbély Mihály előadásáról.

Csáth Géza, vagy ahogy annak idején anyakönyvezték, Brenner József, 10 éves korától egészen halálig vezetett naplót. Az előadás egészen a gyerekkortól a végzetes öngyilkosságig követte végig a művész életét, szót ejtve életének főbb állomásairól.

„Szegény kis Józsika”

Csáth nagyon korán, nyolcéves korában veszítette el édesanyját. Ez volt az első trauma, ami jól dokumentálható az életében. Visszaemlékezéseiben arról ír, hogy kezdetben nem érezte át a helyzet súlyát, és ez később lelkiismeret-furdalást okozott neki. Molnár Eszter úgy fogalmazott: „az eredeti trauma elmaradását okozó traumát élte át”.

Abban, hogy ilyen komoly traumává vált az anyja elvesztése, szerepe volt annak is, hogy nem sokkal később édesapja újranősült, és megérkezett a családba a „mostoha”, aki kifejezetten fontos szerepet töltött be Csáth életében. Amikor gimnazista korában írt naplóját olvassuk, egy harmonikus család képe rajzolódik ki, ám későbbi visszaemlékezései árnyalják ezt az idilli képet. Megtudhatjuk, hogy

14 éves korától kezdve egész gimnazista évei alatt szexuális vágy fűzte a mostohájához,

amit felnőttként már ő maga is traumatikusnak gondolt. Ahogy egy fantáziálásáról írja, „Egész testünk érintkezett, mintha valami áram átszaladt volna rajtam.”

Bár sokan azt gondolják, de Csáth nem a morfiumtól volt fantasztikus alkotó, sőt. A szer hatása miatt sokkal egyszerűbben látta a világot.

„Lehajolok Ilonkához, s kézen fogom”

Csáth naplóit és feljegyzéseit lapozgatva szemet szúrhat, hogy folyamatosan haltak meg körülötte az emberek, amiket ő minden esetben feljegyzett – hívta fel a figyelmet Molnár Eszter. Az írónak volt egy féltestvére, akit Kis Ilonkának hívtak, és 5 évesen agóniában veszítette életét. A kislány tüneményes teremtés lehetett, még Csáth unokatestvére, Kosztolányi Dezső is megemlékezett róla. Ennek a veszteségnek a hatására nagyon megváltozott Csáth írói világa, illetve

ekkor alakult ki az az írói világ, amit az első novelláskötetéből, A varázsló kertjéből ismerhetünk.

Ezekben a művekben nagyon átható az érzékletes, szenzitív világérzékelés. Mondhatjuk azt is, hogy szavakkal fest képeket, és nemcsak a valóságot, hanem a mögöttes dolgokat is bemutatja – emelte ki az irodalomtörténész.

„Vas erővel kényszerítem magam arra, hogy írjak”

Csáth a gimnázium után elsősorban a zeneakadémiára szeretett volna bekerülni, ám ez nem sikerült neki, így inkább az orvosi pályát választotta. Medikus évei alatt a freudi pszichoanalízis került érdeklődése középpontjába, ami akkoriban még nem örvendett nagy elismertségnek. Szajbély Mihály megjegyezte, hogy Csáthnak a pszichoanalízissel való kapcsolata az írói munkájára kifejezetten negatívan hatott. Megjelent nála az írásképtelenség traumája. A kezdetben oly érzékletes és szenzitív világérzékelés egyre inkább eltárgyiasodott. Erről az időszakról így emlékezett meg az író naplójában: „Rettenetes és nyomasztó gondolat, hogy nincs többé kedvem az íráshoz. Mióta az analízissel behatóbban foglalkozom, és minden ízében elemzem öntudattalan lelki életemet, nincs szükségem rá, hogy írjak.”

Téves diagnózisok kora

Feltehetőleg Kis Ilnoka, és az ekkoriban hozzá közel állók elvesztése járult hozzá ahhoz, hogy kialakult Csáthnál egy nagyon erős hipochondria, ami egészen haláláig kísértette. A létező szinte összes betegséget beképzelte magának.

1910-ben egy orvos barátja félrediagnosztizálta,

ami két irányba hatott. Egyrészt ekkor nyúlt először morfiumhoz, másrészt kialakult nála egy úgynevezett pszichikus impotencia, ami összekapcsolódott azzal a félelemmel, hogy mi van, ha elkap valamit a partnereitől. Ez az impotencia idővel elkezdett oldódni, amiben nagy szerepe volt későbbi feleségének, Jónás Olgának.

Kosztolányi később arról írt, hogy szerinte unokatestvére részben az öngyógyítás végett választotta hivatását.

Ám Olgával való kapcsolata korántsem nevezhető hétköznapinak, fogalmazott Szajbély. Nem tartotta túl műveltnek és szépnek az asszonyt, nem úgy, mint azt a Jolán nevű nőt, akit szanatóriumi tartózkodása alatt ismert meg. Ő volt az, akiről úgy gondolta, úgy érti a művészetet, a zenét, ahogyan ő. Ezzel szemben Olgáról naplóiban negatív színezetű feljegyzések és gúnyos rajzok találhatók.

Annak ellenére, hogy valami miatt vonzódott az asszonyhoz, gyanakvó volt vele szemben, és próbált kihátrálni a közelgő házasságból, végül azonban mégis kötélnek állt. A menyegző után is detektívvel figyeltette újdonsült feleségét, és mindeközben a morfiummal való kapcsolata is töretlen volt. Próbálkozott ugyan elvonókúrával, de tartós eredményt nem ért el, hamar visszaszokott.

A nagy háború

1914-ven kitört a háború, és Csáthot az elsők között hívták be. Ezek az évek lelkileg nagyon megterhelők voltak számára, így napi 1 grammra emelte a morfiumadagját. A háborús évek sorsfordítónak tekinthetők az életről alkotott felfogásában, és az alkotótevékenységhez való hozzáállásában is. Azt írja: „Ma nem bánt, hogy tehetségtelen írók előrébb jutottak, mint én, hogy sok minden nem úgy ütött ki, mint ahogy szerettem volna. (…) A boldog élet kritériumát, az élettel való megelégedettséget a háború nagy mértékben differálja. Megtanítja az embert boldognak lenni.”

Abban a sztoikus életszemléletben, ami ekkor megjelenik, van egyfajta önfelmentés is. Nem is kell, nem is fontos, hogy én művészként megpróbáljak érvényesülni, nem is fontos, hogy leszokjak a morfiumról. Örüljek egyáltalán, hogy élek – véli Szajbély Mihály.

Boldog békeidők?

A háború után nem sokkal, 1918-ban Olgának és Gézának lánya született. A család ekkor nagyon boldog volt, így írt erről Csáth: „A kislányka a ház új úrnője, egy édes drága kis lény. Hozzám hasonlít, egy kicsit bandzsít is, ez azonban nem von le semmit szépségéből, mivel igen bájos, kedves és okos.”

Ez az idill sem tartott sokáig. Csáthot elkezdte foglalkoztatni, hogy mi van, ha nem is ő a gyerek apja. Mindehhez egy álom szolgáltatta az ürügyet, amit Olga mesélt el férjének. A költő úgy gondolta, ez bizonyítja hűtlenségét. Ekkor egy őrült nyomozás vette kezdetét. Ebben az időben a naplóját elárasztják olyan rajzok, amikben a saját testét veti össze a babáéval, Olgáéval és a feltételezett szeretőével. Napokat töltött el azzal, hogy próbálta bizonyítani, nem ő az apa.

A végső visszaszámlálás

Az író, zeneszerző és festő életének utolsó időszakát különböző elmegyógyintézetekben töltötte, ahol több alkalommal is öngyilkosságot kísérelt meg. Tudatosan készült a halálra, és arra, hogy önkezével vessen véget életének. „Szerencsétlen és borzasztó sors jutott részemül. (…) házasságomban éreztem, hogy nincsenek rendjén a dolgok. Morfiumot használtam, majd szanatóriumba kúráztam. (…) Ember nem szenvedett ilyet” – írta öccsének búcsúlevelében. Azonban nemcsak öngyilkosságra, hanem gyilkosságra is készült. Előbb végzett feleségével, majd maga felé fordította a pisztolyt, de az ő életét ekkor még sikerült megmenteni. Megszökött a kórházból, s végül őt magát a morfiumtúladagolás vitte a sírba.

Összességében elmondható, hogy egy igazán tartalmas előadás részesei lehettünk. A naplórészletek felolvasásával tarkított beszélgetés mind a laikusok, mind pedig a Csáth életéről már ismeretekkel rendelkezők számára maradandó élményt nyújtott.


Iratkozz fel hírlevelünkre!