Az önbecsülés mítosz csapdájában – miért függünk mások véleményétől? 

Szinte közhely számba megy, hogy azok az emberek, akik jobban bíznak magukban, sikeresebbek pesszimistább társaiknál. Könnyebben elérik az álmaikat, és összességében boldogabbak. Ha azonban pusztán csak arra koncentrálunk, hogy minél nagyobbra pumpáljuk az önbizalmunkat, úgy járunk, mint a cukorfogyasztással. Eltelít, mert finom, de nem lakunk jól tőle. 

Amióta az önértékelés bekerült a pszichológia fókuszába, számos vizsgálatot végeztek arra vonatkozóan, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat az önmagunkba vetett hit alacsony vagy magas mértéke. Ezeknek köszönhetően tudjuk, hogy önbecsülésünk erősen kapcsolódik a jóllét érzésünkhöz, és általában kiegyensúlyozottsággal, jó hangulattal, valamint optimizmussal társul. Sokak szerint 

a magas önértékelés a mentális egészség egyik fő eleme. 

Ezzel ellentétben az alacsony önértékelés mellé olyan fogalmakat társítunk, mint a szorongás, depresszió, ingerlékenység vagy pesszimizmus. Mindezek következtében hamar kialakult egy olyan nézőpont – aminek terjesztésében főleg az önsegítő könyvek jártak élen –, hogy a siker eléréshez nincs szükségünk másra, csak magas önbizalomra! 

Az önbizalom-mozgalmak kora 

Az önbizalomra évtizedekig úgy gondoltak a pszichológusok is, mint egyfajta szükséges összetevőre a sikeres és pozitív élethez. A nyolcvanas években egész önbizalom-mozgalom” bontakozott ki Amerikában. 

Úgy képzelték, hogy akár társadalmi problémákra is megoldást nyújthat egy kis önbizalomtréning. 

Mint például az erőszak, a kábítószer-használat vagy a bűnözés. A mozgalom a médián és könyvek tucatjain keresztül beszivárgott a mainstream kultúrába, az iskolai oktatásba, és befolyásolta a szülői nevelési stílusokról alkotott elképzeléseinket. A kilencvenes évek végétől azonban egyre több vizsgálat jutott arra az eredményre, hogy valójában az a törekvés, hogy minél nagyobbra fújjuk az önbizalmunkat, nem sok hatást gyakorol a tényleges teljesítményünkre. Ezzel párhuzamosan a kétezer-tízes évekre kezdett felnőni egy olyan generáció, aki épp az önbizalom-mozgalom tombolásakor volt gyerek.

justice league superman GIF
A teljesítmények nélküli dicséretek nem az egészséges önbizalmat erősítik, hanem irreális elvárásokhoz kötik saját önértékelésünket. (forrás: giphy.com)

Az úgynevezett Y-generáció életvezetési és munkavállalási problémáit sokan éppen az irreálisan megemelt elvárások és a valóságos lehetőségek közötti szakadék mértékében látják. A gond az, hogy nem attól lesz sikeres valaki, hogy nagy az önbizalma, sokkal inkább előbbi hozza magával idővel utóbbit. Ráadásul a mesterségesen pumpált önbizalom sajátossága, hogy külső megerősítésből fakad. Az önbizalom-mozgalmak az eredmények nélküli dicséretek tömkelegével és azzal az üzenettel, hogy pusztán a létezésünk elegendő különlegességérzésünk dagasztásához, éppen ellentétes hatást értek el, mint szerettek volna. 

Nem az egészséges önbizalmunkat növelték, csak feltételekhez kötötték az önértékelést. 

Kialakult bennünk az igény, hogy mások visszajelzései alapján állapítsuk meg saját értékességünket. 

A boldogság jojó-effektusa

Az önbizalom-mozgalmak abból indultak ki, hogy a pszichés és szociális problémák mögött valamilyen mértékig szinte mindig az alacsony önértékelés áll. Az egészséges önbecsüléssel bíró személyek pedig védettebbek az ilyen problémákkal szemben, mivel önértékelésük megvédi őket a reménytelenség és tehetetlenség érzésétől. Azonban ha az egyén számára folyamatos megerősítés szükséges saját értékességérzéséhez, az konfliktushoz vezet. Belső feszültséget okoz, állandóan jelen van a tudatunkban. Viselkedésünket 

az a rendkívül erős vágy határozza meg, hogy mások – és ezáltal saját magunk – elfogadását megszerezzük. 

Ezzel párhuzamosan kialakul egy szorongás az elfogadás elvesztésével szemben. Ez sérülékennyé tesz minket, hiszen énképünket mások éppen aktuális ítélete fogja meghatározni. Az úgynevezett kontingens önértékelésű emberek túlságosan sokat foglalkoznak saját értékességük kérdésével, és ezt bizonyos célok eléréséhez kötik.

wonder girls dominos GIF
Paradox módon éppen az rontja a teljesítményünket, hogy erősen szeretnénk megfelelni a külső elvárásoknak. (forrás: giphy.com)

Ezzel viszont az a gond, hogy sosem teljesülhet be. Amint elértük és egy pillanatig azt érezzük, hogy környezetünk számára értékesek vagyunk, rögtön megjelenik az újabb cél. 

Ha előre rettegünk attól, hogy mit gondolnak rólunk mások, az egy olyan biztonsági játékra kényszerít minket, amiben saját magunkat hagyjuk cserben. 

A jelenség annyira gyakori, hogy már divatos rövidítést is kapott. FOPO, azaz „fear of other people’s opinions”, tehát a mások véleményétől való félelem. Az elfogadás iránti vágyunkban mások véleménye vált rögeszménkké, ami nemcsak a teljesítményünkre, de az önértékelésünkre is kihat. Ahelyett, hogy céljainkat a siker eléréséhez kötnénk, praktikusabb a tanulás lépcsőfokaként felfogni az előremenetelt. Így az esetleges kudarc – amit senki sem vehet ki teljesen a képletből – nem fenyegeti az önbecsülésünket, csak a folyamat része. Azzal pedig szembe kell nézni, hogy értékességünk más szemében is ugyanolyan szubjektív, mint saját szemüvegünkön keresztül. Az ilyen és ehhez hasonló – egzisztenciális mélységekbe vezető – kérdésekkel kapcsolatban éppen ezért jobb, ha a saját mércénkhez tartjuk magunkat. 

 

Felhasznált szakirodalom:

Courtney, E. A., Gamboz, J., & Johnson, J. G. (2008). Problematic eating behaviors in adolescents with low self-esteem and elevated depressive symptoms. Eating Behaviors, 9(4), 408-414.

Crocker, J., Park, L. E. (2004). The costly pursuit of self-esteem. Psychological bulletin, 130(3), 392.

Deci, E. L., & Ryan, R. M. (1995). Human autonomy. In Efficacy, agency, and self-esteem (pp. 31-49). Springer, Boston, MA.

Kökönyei,, Gy. (2007). Önértékelés, jóllét és rizikómagatartás serdülőkorban. Demetrovics Zs.–Urbán R.–Kökönyei Gy, 90-118.

Levy, D. A. (2019). The “Self-Esteem” Enigma: A Critical Analysis. North American Journal of Psychology, 21(2), 305-338

Rosenberg, M. (1965). Rosenberg self-esteem scale (SES). Society and the adolescent self-image.

Seligman, M. E., Maier, S. F., & Geer, J. (1979). Alleviation of learned helplessness in the dog. In Origins of Madness (pp. 401-409). Pergamon.

Hasonló problémával küzdesz? A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!