Egy mese a meseterápiáról – ajánló A kenyérkereső című animációs filmhez

Mindannyian őrzünk néhány mesét magunkban, amik, ha nem is tudjuk miért, de fontosak számunkra. Mindannyiunknak megvan a saját története, a saját meséje, amit időről időre továbbad másoknak. Nora Twomey A kenyérkereső című animációs filmje a mesék születéséről, a családi történetek fontosságáról és a meseterápiáról szól, ráadásul szórakoztató formában, úgy, hogy egy tíz éves gyerek is megértse. Ajánlónk.

Egy jó animációs film elengedhetetlen jellemzője, hogy egyszerre szórakoztassa a gyerekeket és a felnőtteket. Ehhez olyan témákhoz kell nyúlnia, amit az összes korosztály a saját szintjén tud értelmezni. Pozitív példaként hozható a Pixar stúdiójában készült Coco, ami a halál és a gyász témáját járja körbe, vagy a Zootropolis, ami fontos társadalmi kérdéseket feszeget az aranyos és szerethető karakterein keresztül. A felsorolt animációs filmekhez képest is különleges, mégis kevéssé ismert alkotás A kenyérkereső című film, ugyanis azon túl, hogy a Közel-Kelet háború sújtotta hétköznapjait tárja elénk, még számos más lélektani témát is felvonultat.

A kenyérkereső a Cartoon Saloon animációs stúdióban készült. Az ír animációs műhelynek olyan kiváló alkotásokat köszönhetünk, mint a Kells Titka vagy a Tenger Dala. A Kells Titka az egyik legnagyobb ír legendát ülteti át egy jungiánus mesébe, a Tenger Dala pedig egyszerre szól a gyász folyamatáról, az elfojtásokról, az alkoholizmusról, mindezt szintén az ír mondavilágba ültetve. A stúdió előző munkáira tekintve nem véletlen, hogy A kenyérkereső egy jól átgondolt, lélektani elemeket használó történet.

Részlet a Tenger Dala c. animációs filmből.

Egyetlen kapaszkodó a mesélés

A film főhőse Parvana, aki családjával Afganisztánban él, azon belül is a tálib uralom alatt álló Kabulban. A tizenegy éves kislány azzal tölti a mindennapjait, hogy édesapjának segít eladni a családjuk szebb napokról megmaradt portékáit. Az apja közben meséivel szórakoztatja őt, amikben fantáziával keveredik Afganisztán „mindig elfeledett népének” történelme. Egy napon azonban koholt vádak alapján Parvana apját elhurcolják. A reménytelen helyzetben a lány számára az egyetlen kapaszkodó a mesélés marad.

Először családjának kezd el szőni egy kalandos történetet, azzal a céllal, hogy enyhítse fájdalmukat.

Sikerül is neki, ugyanis Parvanában az egyik legkiválóbb mesélőt ismerhetjük meg.

Kádár Annamária és Kerekes Valéria közös, a Mesepszichológia a gyakorlatban c. könyvében olvashatjuk, hogy az életünket meghatározó mesék körében jelentős helyet foglalnak el a családunk személyes históriái. Azok a történetek, amik újra és újra előkerülnek az ebédlőasztalnál, a legviccesebb sztoriktól egészen a közös tragédiákig. Parvana meséje ezért is különleges, mert benne egyszerre jelenik meg az afgán folklór és a saját családjának eltitkolt, elfojtott múltja. A történet egyszerre táplálkozik az ország és a család kollektív tudattalanjából.

Parvana meséje, melyben egyszerre jelenik meg az afgán folklór és a saját családjának eltitkolt, elfojtott múltja.

Amikor a hőseink elakadnak, folytatják a mesét

A film ügyesen használja a mesélés motívumát. A cselekményben egymást váltják a krízisek, így amikor a hőseink elakadnak, folytatják a mesét. Parvana nem sajátítja ki a mesemondó szerepét, ha ő ér el egyfajta mélypontra, az édesanyja vagy a barátai neki mesélik tovább a történetet. Ahogyan a különböző karakterek saját szálukat rakják hozzá a történethez, Parvana meséje úgy válik egyre erősebbé és érvényesebbé. Egy idő után egyfajta ösztönös „meseterápia” alakul ki Parvana körül, ami újabb és újabb energiát ad neki a küzdelmekhez. Első ránézésre talán úgy tűnhet, hogy a film cselekménye és a benne formálódó mese csak lazán kapcsolódik egymáshoz. Ha azonban a szimbólumok mögé nézünk,

Parvana meséje tűpontosan követi a film eseményeit, a történet végén pedig már-már lehetetlen szétválasztani a kettőt.

Parvana nem sajátítja ki a mesemondó szerepét, ha ő ér el egyfajta mélypontra, az édesanyja vagy a barátai neki mesélik tovább a történetet.

Nem pusztán egy mese a meseterápiáról

A kenyérkereső ugyanakkor nem pusztán egy mese a meseterápiáról, sokkal több annál. A történet egy olyan városban játszódik, ahol állandóan puskapor van a levegőben. A film olyan súlyos témákat kezel párhuzamosan, mint a háború, szegénység, halál, a nőkkel szembeni elnyomás és még hosszan sorolhatnánk. Ennek ellenére az általa teremtett atmoszféra nem válik fojtogatóvá. A film nem hazudik a Közel-Keletről, de nem is próbálja megváltani azt,

nem kínál és nem is keres megoldásokat az évszázados problémákra, megmarad egy személyes és érzékeny történetnek.

Ezt a történetet pedig egyaránt élvezhetik a tizenéves gyerekek és a felnőttek. Az említett nehéz témák ellenére a személyesség és a magával ragadó animáció szinte kortalanná teszi az alkotást. A kenyérkereső erősen ajánlott azoknak, akik szeretik a pszichológiai témákkal aktívan foglalkozó animációs filmeket, és kihagyhatatlan alkotás azoknak, akiket vonzanak a mesék és érdeklődnek a meseterápia iránt.


Iratkozz fel hírlevelünkre!