Az egészséges önértékelés hat alappillére

Önértékelésük meghatározza, hogy hogyan viszonyulunk másokhoz és önmagunkhoz, hogyan éljük meg sikereinket és kudarcainkat, és hova helyezzük el magunkat a világban. De mit is jelent az egészséges önértékelés, és mivel alapozhatjuk meg?

Önértékelésük az életünk során folyamatosan épül, változik a másokkal való találkozások, visszajelzések és saját megéléseink tükrében. Alapköveit a szüleink visszajelzései rakják le, majd ezt követik a társas kapcsolatok, iskolai sikerek, kudarcok, jutalmak és büntetések, képességeink megtapasztalása és az önmagunkról alkotott kép kialakulása. Ez torzulhat negatív és pozitív irányba is, azonban minél jobban ismerjük és elfogadjuk magunkat, annál reálisabb lesz. Campbell szerint azért lesz valakinek negatív önértékelése, mert nem látja magát stabilan, világosan és következetesen – de ugyanez állhat a másik végletre is. Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, a 80-as években erősen felkapott témává vált az önértékelés kérdése, annak a mítosznak a nyomán, hogy a sikeres és boldog élethez magas önértékelésre van szükség, ellentétben számos egyéni és társadalmi problémát, mint például a bűnözést és a szerfüggőséget az alacsony önértékelés okozza.

A kutatások azonban más eredményt hoztak, mert nem találtak összefüggést a magas önértékelés és a boldogság, pszichés jóllét között, sőt, a túlzottan magas önértékelés (vagy az ennek fenntartására való törekvés) a bullying, vagy erőszakos viselkedés kialakulásához is vezethet. Seligman arra a veszélyre hívta fel a figyelmet, melyet a csak kívülről gerjesztett magas önértékelés jelent, emögött ugyanis nem mindig áll saját, belső meggyőződés és önismeret, ezek hiányában pedig könnyű függővé válni mások elismerésétől. A közösségi média ehhez tálcán kínálta a lehetőséget a lájkok formájában – ezzel az egyik baj természetesen az, hogy ha nem lájkolnak, nem is vagyok értékes? A másik, hogy egyre nagyobb lesz a szakadék a valós élet és a közösségi médiában bemutatott élet között, a különbség pedig nemhogy boldoggá nem tesz, de egy idő után teljesen eltorzítja a valóságészlelést, és eltávolít az értékes emberi kapcsolatainktól, illetve saját magunktól.

Ha valakinek alacsony az önértékelése, nem a lájkok vagy egy párkapcsolat fogja kihúzni onnan, mert mindkettő csak függőségi viszonyba helyezi a külső elismeréstől.

Annak tehát, hogy valóban értékesnek, szerethetőnek lássuk magunkat, nem az a feltétele, hogy csak pozitív tulajdonságaink legyenek, mindenben a legjobbak legyünk, és nem is az, hogy kívülről elismerjenek. Az önbizalmunk abból táplálkozhat, ha az önértékelésük reális, azaz valósághűen (negatív vagy pozitív torzító szűrő nélkül) meg tudjuk ítélni magunkat és a képességeinket. Ennek Branden szerint hat alappillére van:

1. Tudatosság

Beemelni a tudatunkba a jót és a rosszat is, szembenézni nemcsak a legvonzóbb tulajdonságainkkal, hanem a sérüléseinkkel, nehézségeinkkel is, és ugyanígy hozzáállni az élethez, ami szintén nem csak a tökéletes boldogságot tartogatja számunka.

2. Önelfogadás

Bármilyen érzés, gondolat merült fel bennünk, hozzánk tartozik, még ha nem is mindig könnyű elfogadni, mert automatikusan címkézzük, kritizálják, minősítjük ezeket. Az önelfogadás szorosan összefügg a tudatossággal, hiszen sokszor épp az segít, ha rálátunk a dolgok folyamatára: hogyan lettünk olyanok, amilyenek vagyunk, hogyan lettek a szüleink ilyenek. Elfogadjuk, hogy emberek vagyunk, lehetünk féltékenyek, dühösek, fáradtak, gondolhatunk rosszat, ez az adott pillanatban kívül esik a kontrollunkon, csak megérteni és elfogadni tudjuk. Ez nem azt jelenti, hogy nem ismerjük fel, ha valamiben változtatnunk, fejlődnünk kell, erről szól a következő pont.

3. Felelősségvállalás magunkért

Ami viszont nem esik kívül a kontrollunkon, azok a döntéseink és a tetteink. A jóban és rosszban is fel kell ismernünk, ami a mi felelősségünk, ennek felvállalásával a sikereink a mi sikereink lesznek, a kudarcaink pedig szintén gazdagítják az önismeretünket, a határaink vagy a fejlődési lehetőségeink felismerésével.

4. Asszertivitás

Ez lényegében a mások szabadságát nem sértő érdekérvényesítést jelenti, hogy ki tudjuk fejezni a gondolatainkat és érzéseinket önmagunkra fókuszálva (én-üzenetekben: én azt érzem, hogy…), és kiállni önmagunkért. Asszertív alapjogok például a nemet mondás, a tisztelet megkapása és megadása, a döntéseink megváltoztatása, a hibázás és az ezzel járó következmények vállalása, vagy az egyedüllét.

5. Céltudatosság

Az, hogy az életünkben célokat követünk, aktívan hozzájárul a jóllétünkhöz, növeli a boldogságszintünket, és megajándékoz minket az énhatékonyság, az értékesség és a „van miért élnem” érzésével. Frankl a koncentrációs táborban megélt tapasztalatai alapján leírta, hogy súlyos krízis esetén a cél lehet az egyetlen kapaszkodó az életben, legyen szó bármilyen célról, ami hozzájárul ahhoz, hogy az életünk értékességébe vetett hitünket ne veszítsük el. Az önértékelésük szempontjából egészségesebb, ha az életünk különböző területein is vannak céljaink, így egy esetleges kudarc nem uralkodik el az egész lényünkön, nem érezzük tőle értéktelennek magunkat. Ha az önismeretünk reális, akkor nem tűzünk ki magunk elé túl nagy, megvalósíthatatlan célokat, de nem is becsüljük alá a képességeinket és hátrálunk meg a kihívásoktól.

6. Integritás

Mire eljutunk a felnőtt korba, már van egy értékrendünk, vannak ideáljaink és meggyőződéseink, és a szilárd önértékelés alapját az adja, ha ezekkel összhangban tudunk cselekedni.

 

Felhasznált irodalom:

Komlósi Annamária (2007): Napjaink önértékelés-kutatásainak áttekintése. Önértékelés és/vagy önelfogadás? Ebben: Személyiséglélektantól az egészségpszichológiáig. Treffort kiadó, 2007.

Pál Ferenc (2014): A magánytól az összetartozásig. Kulcslyuk kiadó, 125-129. o.

Viktor E. Frankl (1946): …és mégis mondj igent az életre! Európa Kiadó, 2016.


Iratkozz fel hírlevelünkre!