Szenvedély – szerencsés véletlen vagy kidolgozható érzelem?

Párkapcsolat, sport, munka, hobbi: csak néhány terület, amelyben nem árt, ha szenvedéllyel működünk. Nehéz pontosan definiálni ezt a kifejezést, hiszen érezhetjük az elsöprő változatát, amikor például egy friss kapcsolatban nem látunk a rózsaszín felhőtől. Érezhetjük a motiváló erejét, amikor megkapunk egy számunkra fontos munkát. De érezhetjük a hiányát is, ha például kiégünk a túl sok stressztől. Egy valamiben azonban egyetérthetünk: minden igazán élvezetes tevékenységhez kell egy kis szenvedély. De építhető ez az érzelem, vagy várni kell, amíg ránk talál?

Tegyük fel, hogy adódik egy válaszút az életünkben: vagy csináljuk bizonytalan körülmények között azt, amit imádunk, vagy megkaphatunk egy bombabiztos állást, kényelmes és rendes bérezéssel, hosszú távon is kielégítő körülményekkel, azonban egy olyan területen, amelyet nem tudunk igazán szenvedéllyel végezni (legalábbis azt hisszük). Melyiket választanánk? Tudnánk szenvedélyt ébreszteni valami olyasmi iránt, amiről azt gondoljuk, hogy nem passzol hozzánk?

Mindannyian ezerszer végighallgattuk már azt az intelmet, hogy találjuk meg a szenvedélyünket valamiben, és akkor egy napot sem kell dolgoznunk többé.

De mi van akkor, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk, és el is kezdtünk vele tevékenykedni, a szenvedély azonban alábbhagyott? Akkor menni kell tovább, vagy újra felébreszteni azt a belső motivációt, ami arra a területre terelt minket?

Sokszor, sok helyen ismétlődő kérdés: újraéleszthető a szenvedély?

Hasonló a kérdés, ha párkapcsolatokról, párkeresésről van szó. Sokan abban hisznek, hogy a szerelmi szenvedély egyszerűen csak megtörténik, és akkor tudhatják, ha a nagy Ő-vel állnak szemben. Míg mások kicsit földhözragadtabbak, és tudják, mennyi mindenen múlhat a kapcsolati boldogság. Mindkét típusba rengeteg ember tartozik, és láttuk már jó, de rossz végét is mindkét felfogásnak – de akkor mégis hol leledzik az igazság?

Pont ezt a kérdéskört vizsgálta Paul A. O’Keefe, Carol S. Dweck és Gregory M. Walton egy 2018-as kutatásban, amelyben több kísérlettel próbáltak rájönni, hogy melyik szenvedélyfelfogás bizonyul hatékonyabbnak. Az eredmények pedig magukért beszéltek. Kimutatták ugyanis, hogy

azok, akik szentül hiszik, hogy a szenvedély egy rajtunk kívül eső, minket véletlenek folytán megtaláló jelenség, sokkal kevesebb érdeklődési körrel, kisebb nyitottsággal és befogadóképességgel rendelkeztek

mint azok, akik hisznek a szenvedély belső felébresztésében. Az egyik kísérletben mindkét csoportnak adtak egy tudományos cikket. Azon csoport tagjai, akik passzívabbnak bizonyultak szenvedélykeresés terén, sokkal könnyebben elvesztették az érdeklődésüket a cikkben olvasottak iránt, mint azok, akik folyamatosan próbálkoznak önismerettel és tapasztalatszerzéssel szenvedélyt találni, és azt megtartani. Hogy mit jelent ez? Gyakorlatilag azt, hogy a hitünk – közvetetten – befolyásolja az életünk alakulását. Ha elhisszük, hogy a szenvedély egy fejleszthető terület, nagy valószínűséggel be fogjuk tudni bizonyítani az igazunkat. De természetesen ennek az ellentéte is igaz: ha szent meggyőződésünk, hogy a szenvedély megtalál, majd elhagy minket, könnyebben eshetünk a passzivitás és a beletörődés csapdájába.

Ha egyszer megvolt a szenvedély, érdemes dolgozni a felélesztésén.

De a szenvedély ennél is bonyolultabb érzelem, hiszen akár hálót is képezhet az életünkben: ha rátalálunk egy olyan területre, amely kellő sikerélménnyel és kihívással kecsegtet (és elérjük vele a flow állapotát), könnyen elképzelhető, hogy a tevékenység közben érzett passziónk az életünk más szegmenseiben is velünk tart majd. Gondoljunk csak arra, amikor szenvedélyesen sportolunk, játszunk, és nem muszájból visszük el sétálni a kutyát: a mozgás olyan biokémiai folyamatokat indíthat el bennünk, amely aztán felébresztheti a mindennapi munkánkban vagy a kapcsolatunkban kissé már megfakult szenvedélyt is.

Természetesen ez nem ennyire fekete és fehér, emberi kapcsolatok terén főleg nem – hiszen ott folyamatosan visszajelzésekkel, a viselkedésünket és a hitünket befolyásoló történésekkel találkozunk. De egy dolog biztos: érdemes alaposan átgondolnunk, hogy mit csinálunk igazi szenvedéllyel a mindennapokban, és ha úgy érezzük, már elhagyott minket a passziónk, hogyan tudnánk azt újratermelni. Ami, mint azt a fenti kutatás is mutatja, teljességgel lehetséges.

 

Felhasznált irodalom:

Paul A. O’Keefe, Carol S. Dweck, Gregory M. Walton (2018) Implicit theories of interest: Finding your passion or developing it? Psychological Science


Iratkozz fel hírlevelünkre!