Jó vagy rossz iskola-e Roxfort?

A Harry Potter az utóbbi évtizedek talán legnagyobb hatású regénysorozata. A műben megjelenített varázslóvilág működése rengeteg érdekes társadalmi-lélektani kérdést vet fel, a varázslótársadalom analógiáját és működését valós társadalmi csoportokra vetítve pedig hasznos tanulságokat vonhatunk le. Cikkünkben a varázslóvilág oktatási rendszerének előnyeit és árnyoldalait mutatjuk be, az ikonikus Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát alapul véve.

Cikkünkben elsősorban a Dr. Neil Mullholland által szerkesztett Harry Potter pszichológiája: A kis túlélő nem hivatalos lélekrajza című kötet alapján mutatjuk be az iskolát. A Roxforton erősen érződik a tradicionális angolszász oktatási intézmények hatása. Érdemes megnézni például az Oxford és Cambridge épületeit és ebédlőtermeit, és összehasonlítani a Roxfortéval, ugyanakkor a hasonlóság nem korlátozódik külsőségekre. Az író az angolszász oktatás számos elemét is átemelte a varázsvilágba, azonban a mágia kontextusába helyezte. Cikkünkben bemutatjuk az iskola hatását a diákok viszonyaira, az oktatási metódusokat, valamint az iskola szerepét a diákok karrierjének alakulásában.

Előítéletek, versengés és identitás

A „mugli” iskolákban általában a tanárok az összetartást próbálják elősegíteni, ám a Roxfort diáksága igencsak megosztott. A házak erősen rivalizálnak, a fő tengely a Griffendél és Mardekár közt húzódik, akiknek gyakorlatilag kibékíthetetlen ellentéteik vannak. Egy adott házba történő beosztás azonnali előítéleteket ragaszt az adott személyre. Ez az előítélet lehet pozitív: a griffendélesek bátrak, a Hollóhát tagjai okosak. Ugyanakkor lehet negatív is: a hugrabugosok együgyűek, a mardekárosok ravaszak, gonoszak. Itt kap jelentős súlyt az a máig vitatott kérdés, hogy a megszilárduló személyiséget örökletes tulajdonságok és temperamentum, vagy pedig a nevelés és környezeti tapasztalatok befolyásolják inkább. A Roxfortban 11 és 17 éves koruk között, a személyiség és identitás formálódásának egyik legfontosabb, leginkább befolyásolható szakaszában a varázslónövendékek egy rájuk ragasztott meghatározó „címkével” (előítélettel), és az ugyanolyan címkével rendelkező tagok szoros közösségében töltik az éveiket. Az a címke, amit ekkor megkapnak, egész életükre belevésődhet a személyiségükbe. Amikor Harry először megérkezik a Roxfortba a könyv meg is említi, hogy a mardekárosokat már első látásra „meglehetősen ellenszenves bagázsnak” látja, de azt is hozzáteszi az író, hogy valószínűleg a korábban hallott előítéletek miatt. Harry a vonaton a Malfoyjal való találkozást leszámítva sosem találkozott vagy beszélt mardekárossal, gyakorlatilag nincsenek varázsló ismerősei, nem ismeri a ház történetét, ám azonnal ellenszenvesek neki, hiszen addig Hagridtól és Rontól csak rosszat hallott róluk. Vajon ha Harry a vonaton elsőre Malfoyjal találkozik össze, aki a mardekárosok által elért sikerekről beszél neki, akkor is tiltakozik az ellen, hogy a Teszlek Süveg oda ossza be? Vajon mardekárosként hogyan alakult volna a személyisége a hetedik könyv végére?

Harry végül a könyvek szerint jól döntött a házválasztás során, azonban fontos megfigyelni, hogy a muglik közt felnövő varázslók életére mekkora hatást gyakorol, hogy ki az első varázsló barátjuk, és annak milyen értékrendje van. Az első barát eldöntheti melyik házzal szimpatizálnak, hova akarnak bekerülni, a háztagság pedig a könyvek alapján a kialakuló felnőtt személyiség egyik alapköve lehet.

A házakhoz való tartozás rendkívül erős részéve válik a varázslók identitásának.

Ez az identitás még később, azután is fennmarad, hogy elhagyták az iskolát: az idősebb varázslók és a felnőttek is gyakran megkérdezik Harrytől, hogy melyik házban van, és elmesélik, hogy ők melyikben voltak. Ha két azonos házból való találkozik, ott azonnal megfigyelhető a rokonszenv, ha pedig egy griffendéles és mardekáros útjai futnak össze, ott azonnal ellenszenv bukkan fel. Kevésbé kerül említésre a könyvekben olyan baráti kapcsolat, amely olyan felnőttek közt áll fent, akik korábban más házakban, főleg a Griffendélben és a Mardekárban voltak. Érdemes belegondolni, hogy a felnőtt életben, akár egy varázsló-állásinterjún egy egykori griffendéles és mardekáros közt micsoda befolyásoló erővel bírhat az egykori háztagság – az ebből fakadó rokonszenv vagy ellenségesség könnyen felülírhatja a jelentkező személyes kvalitásainak értékelését. Korábbi cikkünkben már írtunk róla, hogy már minimális csoportbeosztás elve alapján is kialakulhat két csoport közt az ellenszenv. A Roxfortban azonban a házak közti eltérések jelentősek, és az ott töltött évek során folyamatosan hangsúlyozva vannak – nem csoda, hogy ez jelentősen elmélyíti a tanulók közti ellentéteket.

Te vajon melyik házba kerülnél?

Fontos megemlíteni a Pygmalion-hatást is, amely a Roxfortban határozottan megjelenthet. A tanulók háztagsága alapján más viselkedések számítanak pozitívnak, negatívnak és támogatandónak, s a tanárok azokat a viselkedéseket erősítik diákjaikban, amelyet háztagságuk alapján elvárnak tőlük. Egy érzékenyebb, szórakozottabb griffendélesre megrovóan tekintenek (elég csak Neville Longbottomra gondolni), míg egy empatikus, szívélyes mardekárost valószínűleg a saját házának tagjai is kiközösítenének. A tanári elvárások és a csoportnyomás hatására formálódó személyiségüket a tanulók a házuk által elvárt értékekhez igazítják, hogy elkerüljék a kiközösítést és megrovást. Így építik be személyiségükbe a griffendélesek a bátorság erényét, a hollóhátasok a tanulásét, míg a mardekárosok a ravaszságét, a ház értékeihez nem igazítható személyiségrészeket pedig leválasztják magukról, még akkor is, ha azok pozitívak lennének.

Mardekárosnak lenni a legrosszabb?

A könyvben többször is szó esik a mardekárosok gőgösségéről, és ellenszenvességéről, de nem feltétlenül hibáztathatók ezért a reakcióért. Mivel a másik három ház megvetően tekint rájuk, ezek tipikus énvédelmi reakciók, amelyekkel azt kerülik el a tagok, hogy a háztagságuk által kiváltott ellenszenv aláássa önbizalmukat. Mivel a varázslófamíliák egymás utáni generációi általában ugyanabba a házba kerülnek, így a fiatal varázslók sorskönyvét már családjuk tradicionális háza jelentősen befolyásolja. Ron is megemlíti, hogy ha nem griffendéles lenne, a bátyjai kitagadnák és szégyenkezne családja előtt. Az első varázslóős által preferált ház a későbbi generációknak is szinte kötelező lesz, így konzerválva egyes családfákat az egyes házakba, elzárva egymást a közeledés lehetőségeitől.

Hagrid megemlíti, hogy valamennyi rossz útra tért varázsló és boszorkány a Mardekárba járt. Ez azonban nem feltétlenül meglepő, ha a varázslótársadalom háromnegyedét alkotó másik három ház idegenkedéssel, ellenszenvvel és lenézéssel kezeli őket. Egy mardekáros számára nehéz lehet beilleszkedni a varázslótársadalomba úgy, hogy folyamatos bizalmatlansággal néz szembe. Nem igazolja természetesen, de nem is feltétlenül csodálkozhatunk, ha reménytelenségükben inkább bűnözői pályára lépnek, vagy olyan urakhoz csatlakoznak, akik elfogadást, jogos bosszút és közösséget ígérnek nekik. Ha a varázslótársadalom ugyanolyan elfogadóan kezelné a Mardekárt, mint a többi házat, Voldemort híveinek száma jelentősen csökkenne. Ezt a tényt Dumbledore is felismeri és a Teszlek Süveg is kihirdeti az ötödik év elején – viszont Dumbledore ennek ellenére is kivételezik a Griffendél diákjaival. Természetesen a varázslótársadalomnak itt is áldozatot kell vállalnia: tovább kell lépnie a korábbi, mardekárosok által okozott veszteségeken, és bizalmat kell szavaznia olyanoknak, akik visszaélhetnek vele. Ezt a lépést nehéz megtenni, és teljesen megérthető a nehézsége a korábbi konfliktusok miatt. A megbékélés fele azonban ez az egyetlen út.

Egy másik elmélet azonban nem látja ilyen negatívan a házak szeparációját. Ez a szeparáció ugyanis kedvező hatást is kifejthet a diákok teljesítményére a versengő atmoszféra megteremtése által. A diákok szeretnének dicsőséget hozni saját házuknak, és legyőzni a másikat mind a házi kupán, mind a kviddicsmeccseken, így arra törekszenek, hogy jól viselkedjenek, jól tanuljanak és jól sportoljanak. Habár a többi ház lakóival kevésbé lesznek jó viszonyban, az egy-egy házba tartozókat a „közös ellenfél” szoros csapattá kovácsolja. A házakba való beosztás pedig nem jelent végletes bekategorizálást, hiszen Cedric Diggory „ügyetlen” hugrabugosként lett a Roxfort bajnoka a Trimágus Tusán, ahol végig bátran helytállt, Hermione pedig a Hollóhátban is ugyanolyan jól teljesített volna, mint a Griffendélben. Megfelelő szorgalommal, erőfeszítéssel és ambícióval ezek alapján bárki kiléphet a házak sztereotípiáinak árnyékából.

Vajon hogyan alakult volna Harry sorsa, ha elsőként Malfoyjal találkozik a vonaton?

Tanterv és kreativitás

A Roxfort, mint teljes neve is mutatja, egy szakiskola, vagyis nem széleskörű alapismereteket ad át, hanem arra készíti fel a tanulókat, hogy egy dologban – a varázslásban – minél jobbak legyenek. Ehhez elsősorban gyakorlati alapú megközelítést használ. A Roxfortból 17-18 évesen kikerülő diákok számos hasznos varázslatot képesek végrehajtani, vagyis már jelentős mennyiségű szakismerettel bírnak. Ugyanakkor a roxforti képzés jelentős hibája, hogy a kérdésfeltevés, a kreatív ötletek és a közös gondolkodás nincsenek különösen bátorítva. A tanárok ugyan válaszolnak a kérdésekre, de ezt néha ingerülten, türelmetlenül teszik. Kevésbé hajlandók arra, hogy nyitott, elgondolkodtató kérdéseket tegyenek fel a diákoknak, és közösen megvitassák velük a válaszokat. Kreatív feladatokkal nem nagyon találkozunk, általában a magolás, másolás és esszéírás szükséges a tárgyak teljesítéséhez. A gyakorlati feladatokban is a begyakorolt ismeretanyag átadása az elvárt, nem az újszerű megoldások ösztönzése. Néha akadnak azért kreatív munkát igénylő tanárok: ilyen például Lupin professzor, akinek az óráit többek közt kifejezetten ezért is szeretik a diákok. A fentiekből következik, hogy habár varázserejüket megtanulják használni, a diákok érdeklődése az újítások iránt meglehetősen alacsony. Keveset kérdeznek, és érdekes módon kevéssé érdeklik őket a miértek. Megtanulják, hogy mi történik, ha elmondanak egy varázsigét, valamint az adott varázsige és pálcamozdítás formáit, de nem kíváncsiak arra, hogy hogyan működik a mágia. Miből származik az erejük, és hogyan képesek ezt az erőt szavak és mozdulatok segítségével megszelídíteni és használható formába csatornázni? Erre szemlátomást senki nem kíváncsi, és a tanárok sem térnek ki rá. Kevéssé keresnek új módszereket és varázslatokat, kutató varázslókból pedig nagyon kevésről tesznek említést: a kevesek közé tartozik például Dumbledore, Nicholas Flamel, valamint a Félvér Herceg. Többek közt a varázslótársadalom ezen szellemi lustaságából fakad, hogy Voldemort akkora erőre tett szert: ahogyan maga is elmondja, ő bátran kísérletezett a mágia olyan módjaival, amikkel korábban soha senki. A Félvér Herceg ötleteit felhasználva pedig Harry hamar a bájitaltan órák sztárja lesz, később pedig megmenti legjobb barátja életét. Dumbledore-t a valaha élt legnagyobb varázslóként emlegetik, Nicolas Flamel pedig több száz évet élt.

A tudás és innováció a varázsvilágban is hatalmat biztosít.

A Roxfortban azonban nagyon kevés bátorítást kapnak a diákok arra, hogy innovatívak és kíváncsiak legyenek. Nem csoda, hogy Fred és George Weasley termékei óriási sikernek örvendenek, hiszen olyan szintű kreativitást és újító szellemet mutatnak fel, amely a varázsvilágban egyáltalán nem megszokott. A varázsvilág konzervativizmusába beleszokott felnőttek ezt nem is díjazzák: édesanyjuk gyakran veszekszik velük és folyton büntetésben vannak. Az újdonságok (és persze a csínyek, lázadás) iránt nyitott fiatalok (de még a fogékony idősebbek is, mint Mr. Weasley) azonban lelkesen fogadják az ötleteiket. A felnőtt varázslókról is általában az derül ki, hogy rendkívül kevéssé kreatívak és érdeklődési körük beszűkült. Mr. Weasley az egyik, akiről azt látjuk, hogy van érdeklődése, hobbija, kreatív ötletei, esetében ezek a mugli tárgyak.

Pályaválasztási tanácsadás

Életminőségünkre elementáris hatással bír, hogy milyen munkát választunk. Egy megfelelő munka képes inspirálóan hatni, segíthet megtalálni az életünk kiteljesedéséhez vezető utat, a megfelelő szintű kihívások fenntartásával hozzájárulhat a folyamatos fejlődés érzéséhez. Egy megfelelően megválasztott munka segíthet hasonló érdeklődésű és értékrendű embereket megismerni, így fejlesztve a szociális hálónkat, és újabb lehetőségekhez juttathat bennünket. Egy rossz munka ezzel szemben nagy mértékben növeli az átélt stresszt, ami jelentősen rontja a pszichés és fizikai egészséget, az emberi kapcsolatokat, és elvezethet a kiégéshez és pszichoszomatikus problémákhoz. Egy megfelelő munka kiválasztása így rendkívül fontos és meghatározó mozzanata lehet életünknek. A pályaválasztási tanácsadás azonban a Roxfortban rendkívül gyenge. Még Ron is, aki „aranyvérű” és soktagú varázslócsalád tagja, alig néhány tipikus varázslószakmát ismer, a mugli szülőktől származó gyerekeknek pedig szinte semmilyen rálátásuk sincs a lehetőségeikre. Az egyetlen tanácsadási alkalomra a tanulók ötödéves korában kerül sor, ez viszont már elkésett időpont, hiszen már két évvel korábban döntéseket kell hozniuk a diákoknak a továbbtanulásukkal kapcsolatban. A pályaválasztási tanácsadás hiánya azért kritikus, mert a diákoknak már harmadévesen választaniuk kell, hogy milyen új tantárgyakat vesznek fel, és amelyik tárgyat ekkor nem veszik fel, abból már nem tehetnek sem RBF, sem RAVASZ vizsgát, mivel a későbbi felvétel és pótlás lehetőségéről szó sem esik. A megfelelő vizsgák híján pedig rengeteg álláslehetőségétől esnek el, amik lehet, hogy 13 évesen még nem, de pár évvel később már érdekelnék őket.

 

Felhasznált irodalom:

Harry Potter pszichológiája: A kis túlélő nem hivatalos lélekrajza. Neil Mulholland (szerk.) 2006. Gold Book, Budapest.

Szociálpszichológia. Smith. E. R., Mackie. D. M. 2004. Osiris Kiadó, Budapest.


Iratkozz fel hírlevelünkre!