Hogyan ne vond kétségbe önmagad?

„Szerencsés voltam. Csak kedvesek voltak velem. Rengeteg segítséget kaptam! Jó időben voltam jó helyen. Egyértelmű, hogy alacsonyak az elvárásaik. Egészen biztos, hogy hibát követtek el. Csak a kapcsolataim miatt sikerült.” Milyen gyakran mondjuk ezeket magunknak, amikor valamilyen eredményt elértünk? Milyen gyakran kérdőjelezzük meg saját teljesítményünket, sikereinket? Sokan sajnos észre sem vesszük, mit teszünk ilyenkor magunkkal. Nem válik tudatossá, hogy az ilyen mondatokkal bizonyos szempontból bántjuk önmagunkat, elhiteltelenítjük képességeinket saját magunk szemében is.

Korábbi cikkeinkben (itt és itt) olvasható, milyen okok állnak az ilyen típusú önmegkérdőjelezés mögött: a szélhámosságnak egy olyan belső, intenzív megtapasztalása, mely szorongással és folyamatos félelemmel jár együtt, mikor bukunk le, mikor derül ki, hogy csak eljátszottunk egy szerepet, de valójában semmihez sem értünk. Clance és Ines kutatása szerint az emberek 70 százaléka tapasztalta már legalább egyszer az életében az önmegkérdőjelezésnek e típusát. Sokszor ennek hátterében családi, transzgenerációs hatások állnak, például a szülő félelme gyermekének elvesztésétől a siker által, vagy az első generációs diploma terhe, a folyamatos versenyzés, a magas elvárások.

Gyakorlati segítség a kétségek kezelésére

Jessamy Hibberd klinikai szakpszichológus új könyvében (The Imposter Cure) számos olyan példát és módszert oszt meg, melyekkel újraírhatjuk a fenti mondatokat úgy, hogy azok a valóságot tükrözzék. Mivel, ha józanon gondolkodunk, beláthatjuk: ez a fajta önpárbeszéd, azon kívül, hogy káros, még irreális is. Tehát a valóságészlelés problémájáról beszélünk. A gyökérokok felkutatása mellett az általunk észlelt valóság értelmezésének módosítása is segítség lehet.

  • „Szerencsés voltam.”

Például Hibberd szerint ahelyett, hogy az mondjuk magunknak és másoknak, hogy „szerencsések voltunk” jobb lenne, ha így fejeznénk ki magunkat: a szerencse nem kisebbíti a sikert, hanem csak egy apró eleme annak. Amit lépünk ezután, határozza majd meg, hogy sikerré emelkedik-e a szerencsénk.

  • „Igen, megoldottam, de rengeteg segítséget kaptam hozzá!”

Ahelyett, hogy túl erősen fókuszálunk arra, milyen és mennyi segítséget kaptunk, inkább a következőkre kellene fókuszálni Hibberd szerint: „attól, hogy tudom, mit csinálok, még nem kell, hogy mindent tudjak: csupán annyit jelent, hogy a helyzet, feladat egy részét magam is megértem, tudom, mik azok a részek, amikben hiányosságaim vannak, és felkészülök arra, hogy megszerezzem azokat az információkat, amik nem állnak rendelkezésemre.”

A negatív, önmegkérdőjelező belső párbeszéddel magunkat küldjük a padlóra.
  • „Olyan alacsonyra tették a lécet, persze, hogy bejutottam. Egyébként is, hibát követtek el.”

Mielőtt arra a következtetésre jutnánk, hogy a leendő állásadóinknak alacsonyak az elvárásaik, gondoljuk végig: akkor is ezt gondoltuk, amikor jelentkeztünk erre a pozícióra? Kiket vettek még fel, és milyen embereknek látom őket? Ha azt gondoljuk, a munkáltató, egyetem hibázott, gondoljuk végig a több körös eljárásokat, melyeken keresztül általában be lehet jutni ilyen helyekre, pozíciókra.

  • „Csak jó időben voltam, jó helyen”

Gondoljuk végig: vajon mire megyünk azzal, ha megfelelő a hely és az időzítés, de nem élünk vele? Tudni kell, mik a képességeink, milyen előnyünk van az adott helyzetben, és meg is kell tudni cselekedni a megfelelő lépéseket.

Megtörni az ördögi kört

Az eddigi életünk fényében – ahogyan addig a valóságot észleltük – tökéletesen természetesnek is tűnhet sikereink kétségbevonása. Azonban megkérdőjelezni az elért eredményeinket ugyanaz, mint megkérdőjelezni saját magunkat. Könnyen lehet, hogy gyerekként, majd később felnőttként is sok olyan hatás ért bennünket, amelyek folyamatosan kétségbe vontak, amelyek elismeréséért keményen kellett küzdenünk. Felnőttként azonban mi magunk is felelősek vagyunk abban, hogy fenntartjuk-e az önmegkérdőjelezés ördögi körét vagy sem.

Legközelebb ha azon kapjuk magunkat, hogy megkérdőjelezzük képességeinket, teljesítményünket, eredményeinket, álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk át, tényleg ez lenne a valóságunk? Hiszen a tapasztalatok fényében újrakeretezhetjük és felülírhatjuk fájdalmas önpárbeszédünket aszerint, hogy jobban a valóságot tükrözze. Ha pedig nem vagyunk biztosak abban, mi a valóság, gondoljuk arra, mit mondanánk ebben a helyzetükben, ha egy szerettünkről, a gyermekünkről vagy éppen fiatalabbkori önmagunkról lenne szó? Mit mondanánk, ha valaki más érné el ugyanezeket az eredményeket?

Az átkeretezés nem mindig egyszerű, és kényelmetlennek is érződhet, hiszen nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy elismerjük eredményeinket. Sokszor a dicséretek fogadását is nehéz megállni némi ellenkezés nélkül. De ahogy a mondás is tartja, gyakorlat teszi a mestert. Segíthetjük magunkat azzal is, hogy listát írunk a nemrég elért eredményeinkről, akár azt is hozzátéve, hogy hogyan gondolkoztunk és beszéltünk azokról másoknak. Ezután gondoljuk végig, milyen alternatív magyarázata lehet még a leírt helyzeteknek, állításoknak. Kellő gyakorlattal a hiányosságainkat elfogadva, az értékeinket felvállalva tudunk majd beleállni az új kihívásokba.

 

Felhasznált irodalom:

Hibberd, J. (2019). The Imposter Cure: How to stop feeling like a fraud and escape the mind-trap of imposter syndrome.

Tartakovsky, M. (2019). How to Stop Diminishing Your Accomplishments (And Yourself). Psych Central.

Hasonló problémával küzdesz? A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!