„Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl” – a katonai hősiességről

A hősök megérintik a szívünket, csodálattal töltenek el minket. Sok hivatás velejárója, hogy olykor hősként kell viselkednünk, elég, ha csak a katonákra, rendőrökre vagy a tűzoltókra gondolunk. Korábbi cikkünkben már olvashattak a hősiességről, mostani írásunkban a katonaság szemszögéből járjuk körül ezt a témát. Végigvesszük, hogy kiket is nevezhetünk hősöknek, milyen hatásai vannak, és parancsnokként hogyan ösztönözhetjük a katonáinkat vitézségre.

A katonai pálya egy olyan hivatás, ahol a hősiességnek kiemelt jelentősége van: sokan ezt tartják a katonák tulajdonságai közül a legértékesebbnek. Ezt bizonyítja, hogy minden hadsereg és nemzet kitüntetett figyelmet szentel hőseinek, legyen szó a rég- vagy a közelmúlt alakjairól. A különböző filmek és könyvek nagy büszkeséggel emlékeznek meg Zrínyi Miklósról és katonáiról, Dobó Istvánról, és az egri vár védőiről, vagy akár az 56-os forradalmárokról.

A hősök sora végtelen.

Utcákat, tereket nevezünk el róluk és ünnepnapokat tartunk tiszteletükre. Persze a filmipar fejlődésével olyan emberek történeteit is megismerhettük, mint Forest Gump, Desmond Doss, Vaszilij Zajcev vagy éppen John Miller. Ezen filmek egy része megtörtént eseményeken alapszik, míg más részük a képzelet szüleménye, de ez a lényegen nem változtat. A filmgyártás romantizálta a hősiességet. Sokan szeretnének úgy lőni, mint Zajcev, vagy olyan altruistaként viselkedni, mint Desmond, a fegyvertelen katona. Csábító a bátorságuk, a tehetségük, a hősiességük, és az ezzel járó látható és láthatatlan előnyök és nyereségek.

Florence Nightingale angol ápolónő, a krími háborúban végzett áldozatos munkájáért 1907-ben – első nőként a brit birodalomban – a királytól megkapta az angol becsületrendet.

Mi tesz valakit hőssé?

Sokan automatikusan hősöknek címkézik a katonákat. Igaz, hogy egy részük valóban kockáztatja az életét nap mint nap, akárcsak a tűzoltók, a rendőrök, a mentősök vagy akár a szociális munkások, de a modern kor hadviselésére már inkább az jellemző, hogy több civil veszíti életét egy-egy háborúban, mint katona. A hadseregek kifejezetten vigyáznak a harcosaikra, jobban védik őket, mint korábban, és ez jó.

De kiből is lehet hős? Ahhoz, hogy valaki kiérdemelje ezt a „címet”, jó néhány feltételnek meg kell felelnie:

  • Csupán azok a cselekvések tekinthetők a hősiesség megnyilvánulásainak, amelyeket nagy nehézségek árán viszünk véghez (ide tartozik egy adott esetben népszerűtlen vélemény felvállalása is)
  • Az adott tettnek önkéntesnek kell lennie, a kikényszerített cselekedet nem tekinthető hősiesnek.
  • Fontos, hogy fel kell fogni és meg kell érteni az adott tett kockázatait és következményeit, valamint vállalni is kell ezeket.
  • Potenciális sérülés, veszteség, kockázat, veszély jelenléte.
  • A sebezhetőség, veszély érzése (nem csak fizikai értelemben).

Hősnek lenni azonban nem azt jelenti, hogy nem félhetünk, és ez fordítva is igaz. A félelem hiánya nem tekinthető bátorságnak. A bátor ember képes legyűrni menekülési vágyát, és képes szembenézni a félelemkeltő helyzettel. A hősiesség tehát a félelem feletti uralommal jár.

A hőstettek hatása

Minden hadsereg kifejezi tiszteletét a hősei iránt, és példaképül állítja őket a jelen- és az utókor elé. Ennek oka egyszerű: a hőstetteknek gyakran közvetlenül is hatása volt a háború folyamatára és kimenetelére. Eszünkbe juthat például egy híres jelenet az Ellenség a kapuknál című filmből: Adjunk nekik reményt! (…) hisz van egy másik út: a bátorságé, a szülőföld szeretetéé. Legyen újra hadiújság, mondjunk nekik csodás meséket önfeláldozásról, vitézségről! Higgyenek a győzelmünkben. Adjunk nekik reményt, büszkeséget és vágyat a harcra. Példát kell statuálni, de követendő példát! Nekünk egy hős kell!

Mint Vaszilij példájából láthatjuk, a hőstetteknek olykor döntő hatása voltak nemcsak egy-egy harc kimenetelére, hanem egy egész nemzet történelemre is. Ez a hatás elsősorban a harcostársak motiválásában, a példamutatásban és az önbizalom visszaállításában vagy megerősítésében figyelhető meg. Amikor szemtanúi vagyunk más emberek bátor cselekedeteinek,

megtapasztalhatjuk azt az „emelkedett” érzést, ami az önbizalom növeléséhez vezet,

ami pedig elősegíti az ellenállást, növeli a harci kedvet, bátor cselekedetekre ösztönöz, és tágabban nézve a civil lakosság morálját is fenntartja. Mindezen folyamatok kihatnak az ellenségre is: növeli a félelmet és csökkenti a győzelembe vetett hitet, azaz gyakorlatilag az énhatékonyságot. Ez azért is fontos, mert minden háború addig tart, amíg a szemben álló feleknek a győzelembe vetett hite megvan. Gondoljunk csak azokra a bekerített városokra, amik hónapokig vagy akár évekig állták az ostromokat.

A második világháborúban az USA hadseregében egy niszeikből, azaz második generációs amerikai japánokból álló alakulat volt az, amely a legtöbb kitüntetést kapta a háború során (Pákozdi, 2017).

A katonai hősiesség ösztönzése

A hősies tettek véghezviteléhez elengedhetetlen a bátorság, aminek ösztönzése fontos cél, de persze ezen kívül több tényező megléte is szükséges. Mindenekelőtt fontos, hogy a katonák megfelelően elegendő információval rendelkezzenek arról, hogy miért is harcolnak, és fontos az is, hogy naprakészek legyenek a háborús helyzet kapcsán. Másrészről, ahogy a mondás is tartja: „ép testben ép lélek”. Bár elcsépelt, mégis aktuális ebben a helyzetben.

Fontos, hogy a katonák megfelelő fizikai és mentális állapotban legyenek.

Katonaként ugyanis nincs idő gondolkodni, habozás nélkül kell dönteni a legtöbb szituációban. Erre a tényezőre úgy lehet hatni elsősorban, hogy a katonák minél alaposabb kiképzést kapnak.

Fontos az is, hogy ösztönözzük a harcosokat a bátorságra, az egymásért és a hazáért való harcra és helytállásra. Itt elsősorban a csoportkohézió, vagy más néven a csapatszellem szerepe a legfontosabb. Erre a kiképzők már a felkészítés során nagy hangsúlyt fektetnek, hiszen a bevonuláskor még csak különálló individuumokról beszélhetünk, és idő, mire az „én”-ből „mi” lesz. Erre persze megvannak a megfelelő módszerek.

Persze a hadseregek erre a célra is foglalkoztatják a fotósaikat és a haditudósítóikat. Elég, ha csak a Magyar Filmhíradó egykori, második világháborús adásaira gondolunk, amelyekben a magyar katonák győzelmet győzelemre halmoztak. Azonban a tudomány is mozgósította magát ezen a téren, és a közelmúltban végzett, főleg pszichoanalitikus orientációjú kutatások több olyan tényezőt is bemutatnak, amelyek arra ösztönözhetik az egyént, hogy hősies tetteket cselekedjen. Ezek:

  • a magasabb motiváció,
  • a pozitív énmeghatározás,
  • a kitartás magas szintje, és
  • a hibákból való tanulás képessége.

Sajnos néha a katona hibás döntést hoz, és szükségtelenül teszi ki magát, vagy rosszabb esetben az egész alegységét is veszélynek. Rothschild és Miethe (1999) hangsúlyozza is, hogy a hősiesség legalább olyan veszélyes lehet, mint amennyire értékes tud lenni. Ilyenkor inkább céltalan hősködésről vagy indokolatlan veszélyeztetésről beszélhetünk. Éppen ezért fontos, hogy ne csak a hősiességre motiváljuk a harcosokat, hanem képezzük ki őket arra is, hogy ne cselekedjenek meggondolatlanul.

 

Felhasznált irodalom:

Allison, S. T, & Goethals, G. R. (2013). Heroic leadership – an influence taxonomy of 100 expectional individuals. London, UK: Routledge.

Llull, R. (1995). A vitézi rend könyve, Zágráb, CID.

Pákozdi, M. (2017). A hősiesség mint a bátorság egyik útja. Honvédelmi Szemle, 145(6), 93-103.

Rothschild, J., & Miethe, T. D. (1999). Whistle-blower disclosures and management retaliation: The battle to control information about organization corruption. Work and Occupations, 26(1), 107–128.

Zelimir, P., – Zoran, K. (szerk.) (2007). Katonapszichológia I. Budapest, Magyarország: Zrínyi Kiadó.


Iratkozz fel hírlevelünkre!