A szavakon túl – hogyan hatnak ránk a hangulatjelek?

Az elmúlt évtizedek során az online kommunikáció szinte észrevétlenül vált életünk szerves részévé, sőt nagy figyelmet fordítunk arra is, hogy érzelmeinket kellően hangsúlyosan képviseljük a digitális térben. Ebben nyújtanak segítséget számunkra a hangulatjelek, az olykor mosolygós, máskor szomorú, sok esetben akár indokolatlannak tűnő ábrák. Legtöbben már-már ösztönösen leírt mondatunk végére illesztjük a legtalálóbbnak vélt szimbólumot, úgy, mintha csak egy arcvonásunk rezzent volna meg. Fontossága ellenére ugyanakkor ritkán gondolkodunk el rajta, hogy az ártatlannak látszó jelenség hogyan hat ránk, és milyen elemi erő késztet minket a hangulatjelek használatára, így aktuális cikkünkben ezt igyekszünk megfejteni.

Az arckifejezéseket utánzó jelek feltűnése majdnem egyidős az internet kibontakozásával. Elsőként 1982-ben Scott E. Fahlman, a Carnegie Mellon Egyetem professzora vetette fel, hogy az intézmény fórumán „:-)” jelekkel különböztessék meg a viccesnek vagy ironikusnak szánt üzeneteket a komolyaktól, hiszen az értelmezésbéli különbségek több esetben félreértésekre adtak okot. Ezt az alkalmat a magyar nyelvben is elterjedt smiley (mosolygós arc) kifejezés születésének tekinthetjük, amelynek nem sokkal később megjelent szomorú párja „:-(” is, megannyi más variáns mellett.

Az ilyen, kizárólag írásjelekből álló formákat illetjük ma az angol emoticon, tehát érzelmeket imitáló ikon jelzővel. Habár a köznyelvben gyakran összemossuk a kettőt, az említett szó nem azonos a japán emoji kifejezéssel, hiszen utóbbi a 90’-es években jelent meg először, a jól ismert sárga színű fejek, képszerű ábrák, sziluettek és piktogramok képében, mindezekből ma bármelyik okostelefon billentyűzetén több száz változat áll rendelkezésünkre, nem is beszélve az újabban teret nyerő matricákról és mozgó animojikról.

A hangulatjelek kezdeti elterjedését ugyanakkor nem fogadta egyöntetű lelkesedés, a Seattle Times egyik újságírója 1994-ben egyenesen az internet himlőjeként értékelte a jelenséget.

Manapság sem példa nélküli, hogy valaki ignorálja a szimbólumok használatát, sőt, sokan bosszússá válnak attól, ha beszélgetőpartnerük túlzásba viszi az érzelmes jelküldést.

Mindennek ellenére az emoji használata egyaránt jelen van a közösségi médiában, a gyors üzenetváltásban, sőt az online marketingben és a munkahelyi levelezésben is, hiszen a jelek megkönnyítik számunkra a szociális kontextus értelmezését.

Egy mosoly többet mond minden szónál

A jóformán példátlan térnyerést látva joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy mégis miért olyan ragadós az online hangulatjelek használata. Erre szolgálhat magyarázatul az érzelmi fertőzés mechanizmusa: e szerint hajlamosak vagyunk olyan érzéseket megtapasztalni és kifejezni, amelyeket a körülöttünk élő emberek sugároznak felénk. Így lehetünk képesek automatikusan összeszinkronizálni mások érzelmeit saját belső élményeinkkel, ami végső soron az empátia kialakulását segíti elő, s ez elengedhetetlen ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk másokhoz.

Mivel erre a digitális térben is nagy igényünk mutatkozik, a hangulatjelek képeznek hidat érzelmi kötelékeink kialakításához.

A hangulatjelek ránk gyakorolt hatását több pszichológus is vizsgálni kezdte, köztük Dr. Owen Churches, az ausztráliai Flinders Egyetem professzora. A kutató úgy találta, hogy az emoticonok láttán hasonló agyi aktivitást mutatunk, mintha csak valódi arcokkal találnánk szembe magunkat. Mivel ugyanakkor az újszülötteknél ez a jelenség érthető módon még nem figyelhető meg, arra következtethetünk, hogy az agyunk berendezkedését hosszú távon átformálhatja az online jelenlét, egészen új neurális kapcsolatokat hozva létre.

A fentiekkel egybehangzóan más kutatók is úgy vélik, hogy az emoticonokat és emojikat nem egyszerű szöveges üzenetként, hanem nonverbális jelként érzékeljük, így azok gyakorlatilag az élőszóban jellemző gesztusainkat és mimikánkat helyettesítik. Ez azért is érdekes, mert nemcsak az arcokat imitáló hangulatjelekre reagálunk így, hanem a tárgyakat és sziluetteket ábrázoló szimbólumokra is, így üzeneteink vizuális eszköztára szinte már az egyiptomi hieroglifák hangulatát idézi.

A hangulatjelek a valódi arckifejezéseinkhez hasonlóan segítenek minket abban, hogy kimutathassuk érzelmeinket az online térben.

Arcok, formák, kultúrák

Habár az érzelmek vizsgálata során Paul Ekman amerikai pszichológus megállapította, hogy léteznek olyan nyelvtől független alapérzelmek – az öröm, bánat, meglepődés, félelem, harag és undor –, amelyeket a világban kulturális háttértől függetlenül bárki felismer a másikon, a hangulatjelek mégsem univerzálisak.

Attól függően, hogy honnan származunk és milyen gyakran használunk internetet, eltérő módon értelmezzük a hangulatjelek érzelmi jelentését is.

Példának okáért a nyugati társadalmakban nagyobb hangsúly van az emoticonok szájának formáján, „:-) vagy :-(”, míg a japán kultúrában a szem alakja a meghatározó „(^_^) vagy (T_T)”. Feltehetőleg a különbség oka egészen mélyen, antropológiai szinten keresendő, hiszen az előnyben részesített két referenciapont egyébként is eltér egymástól a két kultúrkörben.

A fentebb említetteken túl a helyzetet tovább bonyolítja, hogy egy-egy emoji gyakran másképpen mutat eltérő mobilplatformokon – leginkább Android vagy iOS készülékeken –, ezért amíg mi azt hisszük, hogy biztonsággal kifejeztük érzelmeinket, címzettünk könnyen másképp értelmezheti a kapott jelet eltérő típusú okostelefonján.

Digitális jóllét

Belső érzelemvilágunk kifejezése mellett a hangulatjelek egyaránt utalhatnak személyiségünk és identitásunk mibenlétére is. Az erre irányuló kutatások rámutattak, hogy azok az emberek, akik több emoticont vagy emojit használnak, számos esetben inkább jellemezhetőek az extraverzió, érzelmi stabilitás és barátságosság jegyeivel, sőt, ha valaki sok szimbólumot küld, akkor ismeretlenül is hajlamosak vagyunk őt ilyen embernek titulálni. Ezzel együtt némileg ellentmondás, hogy a mosolygó smiley arc használata negatívan befolyásolhatja valakiről első benyomásainkat az online térben, hiszen a valódi mosollyal ellentétben a boldog arc jele inkompetencia érzést kelthet, sőt könnyen alááshatja a melegszívűség érzetét is.

Más nézőpontból a digitális jelek alkalmazása jó hatással lehet személyes jóllétünkre, hiszen közlendőnk felfokozott érzelmi töltete

javíthatja a kommunikációnk minőségét, a lényegre fókuszálhatja a figyelmünket, a bonyolultabb érzelmeink kifejezésén keresztül pedig hozzásegíthet minket kapcsolataink elmélyítéséhez is.

Ne feledjük ugyanakkor, hogy habár napjainkban a hangulatjelekkel tarkított online társalgás szükségszerű és megkerülhetetlen, hosszú távon mégsem helyettesíti a valódi, élő párbeszédet, a közösen megtapasztalt élményeket és az utánozhatatlanul egyedi metakommunikációt. Törekedjünk tehát arra, hogy minél több olyan pillanatot teremtsünk, ahol a maguk teljességében ismerhetjük meg embertársainkat, kifejezve saját érzelmeinket.

 

Felhasznált irodalom:

Churches, O., Nicholls, M., Thiessen, M., Kohler, M., & Keage, H. (2014). Emoticons in mind: An event-related potential study. Social Neuroscience, 9(2), 196–202.

Elder, A. M. (2018). What Words Can’t Say. Journal of Information, Communication and Ethics in Society, 16(1), 2–15.

Kaye, L. (2018, march 06). Why psychology needs to start taking emoji seriously. The British Psychological Society.

Tigwell, G. W., & Flatla, D. R. (2016). Oh that’s what you meant! Proceedings of the 18th International Conference on Human-Computer Interaction with Mobile Devices and Services Adjunct – MobileHCI ’16.

White, L., T. (2017, nov 06). (^_^) Do You See a Smiling Face? Psychology Today.

Yuasa, M., Saito, K., & Mukawa, N. (2011). Brain activity when reading sentences and emoticons: an fMRI study of verbal and nonverbal communication. Electronics and Communications in Japan, 94(5), 17–24.


Iratkozz fel hírlevelünkre!