A 21. század mentális „útvesztői” – avagy a pszichoaktív szerek okozta zavarok

A testi vagy lelki működésünkben változásokat eredményező, de táplálékul nem szolgáló anyagokra a drog kifejezés kivétel nélkül használható. Ez a fogalom alapján a „drogok” mindennapjaink részét képezik, gondoljunk csak a kávéra, cigarettára vagy akár a fájdalomcsillapítóra. De természetesen ezeknek a szereknek a hatása nem sorolható egy kategóriába az illegális drogok következményeivel. Mi az, amit a nyugtató hatású drogok nyújtanak? Hogyan változtatják meg pszichés működésünket a pszichoaktív szerek? Milyen terápiás módszerek jelennek meg a gyógyításban? Cikkünkből kiderül.

A drogok szervezetbe kerülésének pillanatától kezdődően – akár alkoholról, kokainról vagy hallucinogénekről beszélünk – nagy hatású molekulák sokasága telíti el a véráramot, és ezáltal agyunkat is. A molekulák által kirobbantott biokémiai reakciók a szervezet és az idegrendszer normál működésében változásokat hoznak létre. Ezekre a molekulákra gyakorlatilag úgy tekinthetünk, mint amelyek képesek „átírni” a szervezet és az agy működését, ebből kifolyólag használatuk elkerülhetetlenül működési rendellenességek kialakulásához vezethet.

Cikkünkben a nyugtató hatású szerek csoportjába tartozó opiátok hatásain keresztül ismertetjük a pszichoaktív szerek okozta betegségeket. A mentális zavarokon túl a segítséget jelentő terápiás módszereket is bemutatjuk.

Ellazulás és eufória

A depresszánsok, vagyis a nyugtatók olyan, a központi idegrendszer működését gátló anyagok, amelyek egy adott mennyiségben redukálják a feszültséget és a gátlást, károsíthatják az ítélőképességet, a mozgásos tevékenységeket, a figyelmi képességet, gondolkodást, koncentrációt. Három legismertebb csoportjuk az altató- és nyugtatószerek, az alkohol és az opiátok.

Az opiátok csoportjába az ópiumot és annak származékait soroljuk: a heroint, a morfiumot és a kodeint. A 19. században, gyógyászati célból előállított morfiumot és heroint a fájdalomcsillapítás tökéletes ellenszerének tartották, azonban a katonai sebesültek körében tömegesen függővé váló betegek megalapozták a szerek betiltását, a gyógyításban minimalizált használatukat. Ennek kapcsán fontos leszögezni, hogy napjainkban is a morfium és a kodein bizonyos orvosi beavatkozásoknál még mindig a leghatásosabb fájdalomcsillapítónak számítanak. Ezzel ellentétben a heroin semmilyen formában nem alkalmazható, nem engedélyezett.

A laboratóriumban, szintetikus úton előállított ópiumszármazékok – együttes néven narkotikumok – szervezetbe juttatásának legelterjedtebb formája a bőr alá vagy közvetlenül a véráramba intravénásan beadott injekció. Az injekció beadását követően szinte azonnal extatikus melegségérzés áramlik végig a testen, néha orgazmus kíséretében. A hatás gyors levonulását jó pár órás kellemes közérzet, eufória, révületi állapot, ellazulás követi.

A droghasználók ekkor úgy érezhetik, hogy minden addigi aggodalmuk, bennük lévő feszültség és lelki szenvedés elszáll, és nem marad más, csak a boldogság érzése.

A heroin, a többi opiáthoz hasonlóan, elsősorban a központi idegrendszerre fejti ki hatását, azon belül pedig az érzelemszabályozásért felelős területekre. A heroin „varázsereje” abban rejlik, hogy az érzelmi feszültséget és a fájdalmat csökkentő endorfint befogadó receptorokhoz kötődik. A szervezetünk így az opiátokat úgy érzékeli, mintha valós endorfinmolekulák kapcsolódtak volna hozzájuk.

A rekreációtól a függőségig

A heroin használatát tovább elemezve azt láthatjuk, hogy alig néhány hetes használat után a drogfogyasztó élete már teljes egészében, teljes rutinjában átalakulhat a droghoz alkalmazkodva. A szer a figyelem fókuszába, minden más – társas kapcsolatok, munka, egészség – a háttérbe kerül. A legtöbb heroinhasználó toleránssá válik a szerrel szemben, és mennyiségének csökkenésekor, korlátozásakor megvonásos tüneteket mutat. Ezek lehetnek kezdetben nyugtalanság, szorongás és az elkerülhetetlen drog utáni gyötrő vágy. Majd ezt követően kezdetét veszi a vegetatív tünetek órái és napjai. A droghasználatot követő első három napban jelenhetnek meg a legkínzóbb tünetek: verejtékezés, erős hasi és izomgörcsök, láz, magas vérnyomás és akár kiszáradás. A harmadik napot követően enyhülnek a tünetek.

A heroinfüggő személyek droghasználata bizonyos idő elteltével alapjaiban megváltozik.

Mindent felülíró céljuk a normális működés fenntartása és a megvonásos tünetek elkerülése.

Ennek az állapotnak az elérése megkívánja az alkalomról-alkalomra történő adagok emelését. A pozitív lelki állapot és a végtelen nyugalom érzését felváltja a túlélésért folytatott küzdelem. A függő személynek a heroin-utánpótlásról folyamatosan gondoskodnia kell, így életük annak megszerzése köré szerveződik – akár bűncselekmények árán is.

A heroinabúzus legnagyobb veszélyét a túladagolás jelenti. Ekkor az agy légzőközpontja akkora gátlás alá kerül, hogy gyakorlatilag leáll a működése, és ez az esetek többségében halálhoz vezet. A túladagolás veszélye legfőképp azokat a heroinfogyasztókat fenyegeti, akik egy időre leállnak az anyaggal. Ők sokszor abba a végzetes hibába esnek, hogy amikor újra szerhez nyúlnak, ugyanakkora mennyiséget visznek be szervezetükbe, mint amikor abbahagyták. Azonban a „tiszta” időszak alatt szervezetükből kiürült a heroin, a szervezetük toleranciaszintje visszaállt a normál állapotra, így a nagy mennyiségű heroinnal szemben az idegrendszer tehetetlenné válik. Nem utolsósorban a heroin intravénás adagolása következtében a használt, másoktól megkapott tűn keresztül az AIDS és a hepatitisz szinte akadály nélkül a használó szervezetébe kerül.

Milyen terápiás módszerek jelenthetnek segítséget?

Napjainkban a klinikai gyakorlatban a terápiás módszerek széles köre alkalmazásra kerül a függő betegek gyógyítása során, azonban világszerte jelenleg is számos kutatás indul azzal a célkitűzéssel, hogy továbbfejlesszék a droghasználat okozta függőségek terápiájának hatékonyságát.

A pszichodinamikus terápiák célja, hogy a pszichoaktív szerek okozta betegségben szenvedők számára tudatosítsák a szerhasználatuk jellegzetességeit és a tartalmát jellemző pszichológiai tényezőket. Ezek a típusú terápiák első lépésként a betegség hátterében meghúzódó problémákat próbálják feltárni, megérteni és megoldani, majd a beteg drog köré szerveződő életének újraformálása lesz a cél.

A biológiai terápiák, gondoljunk például az elvonókúrákra, önmagukban nem jelentenek hosszú távú megoldást, azonban az egyéb intervenciós programok, terápiák hatásos kísérői lehetnek. Az elvonókúra során a szerek orvosi ellenőrzés mellett történő, kontrollált megvonása történik. Az altatóktól, nyugtatóktól való függés kezelése során alkalmazott elvonókúra folyamatának az alapja, hogy a betegektől fokozatosan vonják meg a drogot, egészen addig csökkentve a mennyiséget, míg teljesen ki nem tisztul szervezetük.

 

Felhasznált irodalom:

R., J., Comer (2005). A lélek betegségei. Budapest, Osiris Kiadó.


Iratkozz fel hírlevelünkre!