Szorongás, gyász, bűntudat, tehetetlenség – a klímaváltozás érzelmi hatásai

A klímaváltozás nemcsak a környezetünkben, hanem pszichológiailag is hat ránk: van, akit a szorongás érint, más bűntudatot vagy reménytelenséget, tehetetlenséget érezhet, de megjelenhet a gyász is. A megélt érzelmeink pedig abban is szerepet játszanak, hogyan reagálunk a jelenségre.

A klímaváltozással kapcsolatban észlelt fenyegetettség még a konkrét tapasztalatok hiányában is kihathat a mentális egészségünkre. Ahogy az elmúlt hetek eseményeiből is láthattuk, nem kell közvetlenül a környezeti katasztrófák által sújtott területen élnünk ahhoz, hogy a klímaváltozás érzelmi hatást fejtsen ki az életünkre – az Amazonas esőerdőben tomboló tűz világszerte heves reakciókat váltott ki, amint a sajtó felkapta és terjeszteni kezdte a történteket. Fontos azonban figyelembe venni azt is, hogy a klímaváltozással kapcsolatos információk általában közvetetten, leginkább a média által terjednek és jutnak el hozzánk, így a sajtónak nagy szerepe van az aktuális közvélemény formálásában: a képek és címek (amit a legtöbben látnak és elolvasnak a közösségi oldalakon megosztva) könnyen válhatnak az érzelmi manipuláció eszközeivé, erősen befolyásolják, milyen érzelmek jelennek meg bennünk egy-egy eseménnyel kapcsolatban, ezért minden esetben fokozottan oda kell figyelnünk az információk hitelességére, több forrásból is tájékozódni

Egy kutatás szerint a klímaváltozással kapcsolatban észlelt fenyegetettségre háromféleképpen reagálhatunk: tagadással, érdektelenséggel és bevonódással, vagyis aktív felelősségvállalással. Aki tagadással reagál, az sokszor úgy rázza le a problémákat, hogy még jobban igyekszik kiélvezni a javakat, például többet vásárol, hedonizmusba menekül, az anyagi értékekhez fordul. Ezzel szemben a bevonódásnak is több szintje van: az első, aki igyekszik tudatosabban vásárolni, „ zöldebb” termékeket használ, de jelentősebben nem változtat az életmódján. A második, magasabb szintű környezettudatosság viszont kihat az egész életmódra, életszemléletre, a kényelmi szempontokat is félretéve.

Természetesen azt, hogy mennyire érezzük fenyegetőnek a klímaváltozást, befolyásolja a közelség és a direkt hatás, többek között ezért van az is, hogy sokan tagadják, nem veszik komolyan a fenyegetést. Az azonban, hogy a médiában napi szinten találkozunk különböző világvége-víziókkal, melyek globálisan fenyegetik az egész emberiséget, nagy mértékben befolyásolja a jövőről alkotott képünket. Cikkünkben az ehhez kapcsolódó negatív érzelmi reakciókat tárgyaljuk: a szorongást, a gyászt, az apátiát, és a bűntudatot.

Klímaszorongás

A klímaváltozással kapcsolatos szorongás már külön nevet is kapott, és, ahogy korábbi cikkünkben írtunk róla, egy olyan, globális létünket fenyegető szorongásról van szó, amellyel szemben jelenleg a pszichológia is nagyrészt eszköztelen, hiszen nem kognitív torzításokra vagy szubjektív megélésekre épül, melyeket a klasszikus módszerekkel korrigálni lehetne. Klinikai értelemben a szorongás egy jövőre irányuló érzelmi állapot, mely azzal áll összefüggésben, hogy úgy látjuk, a dolgok számunkra kontrollálhatatlanul rossz irányba haladnak. Az aggodalom szerepe alapvetően az, hogy felkészülnünk a jövőbeli fenyegetésekkel való megbirkózásra, szorongásos zavarok esetén viszont ez olyan mértéket ölthet, ami gátolja a cselekvést, étvágytalansághoz, alvászavarhoz, pánikrohamokhoz vezethet, hosszabb távon pedig az állandó stressz egészségügyi problémákat is okozhat. Emellett kikezdi a pozitív jövőbe vetett hitet, melynek nagy szerepe van a jelenben megélt jóllétünket tekintve is. A klímaszorongás abban is más a korábbi, globális problémákat érintő szorongásokhoz képest – például egy helyi háborús konfliktusnál vagy környezeti katasztrófánál –, hogy világszintű, nemcsak az egyént, hanem az emberiség jövőjét érinti, ezért a megküzdés is más stratégiákat kíván, az egyéni mellett sokkal nagyobb, társadalmi szintű változtatást is. Többek szerint – például Jung, Dąbrowski – a szorongás szükségszerű is ahhoz, hogy megoldások keresésére, társadalmi és egyéni változásra sarkalljon, így a különböző környezetvédő mozgalmak, tüntetések mind a pozitív megküzdés és a lehetséges fejlődés eszközeinek számítanak. 

Klímagyász

A Föld pusztulása fölött érzett, előrevetített vagy a jelen eseményei felett érzett gyászról korábbi cikkünkben írtunk. A klímagyászra is ugyanúgy kell tekintenünk, mint bármilyen más gyászfolyamatra: a kiváltó ok általában valamilyen konkrét környezeti katasztrófa, de a hatások széleskörűek lehetnek, és el is húzódhatnak. A veszteségérzést kísérheti düh, sokk, lehangoltság, fiziológiai tünetek (könnyezés, álmatlanság, étvágytalanság), melyek ebben az esetben teljesen normális érzelmi reakcióknak számítanak. A gyász sokrétegű lehet: siratjuk a táj megváltozását, a fajok pusztulását, a jövőnket vagy azokat, akiket közvetlenül, lakóhelyüket tekintve érint a katasztrófa. Dühösek lehetünk, felelősöket kereshetünk vagy bűntudatot is érezhetünk. Ezek az érzelmek viszont arra is késztethetnek minket, hogy aktív cselekvésbe fordítsuk őket, növekedjünk általuk, változtassunk az életmódunkon, tudatosabbak legyünk. A veszteség tükrében felértékelődik, amink van, az időnket, környezetünket is jobban megbecsülhetjük.

Apátia

Másképpen reményveszteség, tehetetlenség-érzés vagy közöny, ami annak nyomán jelenik meg, ha a klímaváltozást egy olyan, globális kiterjedésű fenyegetésként észleljük, melyet egyénileg nem tudunk befolyásolni. Ez a probléma nagysága által kiváltott cselekvésképtelenség, a kontrolltól való teljes megfosztottság és reményvesztettség érzése, melyben az aktivizmus és a tagadás is értelmetlennek tűnik. A kialakulásában nagy szerepet játszanak a folyamatosan záporozó hírek, melyek a tehetetlenségig és megállíthatatlanságig felnagyítják a katasztrófát. Az apátia egy megküzdési mód, ami a hasítás és a tagadás sajátos keveréke: tudomásul vesszük ugyan a problémát, intellektuálisan felfogjuk, de az érzelmeinket leválasztjuk róla, mert különben olyan mértékű szorongást okozna, ami kezelhetetlen. A tagadás abban a formában is megnyilvánulhat, amit Kahn generációs környezeti amnéziának nevezett: egy adott generáció mindig a saját környezetét tekinti kiindulási pontnak, így figyelmen kívül hagyja, hogy több generáción keresztül milyen folyamatok zajlottak a természetben, ezzel pedig csökkenti a probléma nagyságát.

Bűntudat

A klímaváltozással kapcsolatos bűntudat pont az apátia ellentéte abban a tekintetben, hogy a személyes felelősségre, mulasztásra helyezi a hangsúlyt, és az egyén saját szerepét nagyítja fel ebben. Pozitív kimenetele, hogy aki bűntudatot érez, hajlamos jobban tenni a környezetvédelemért, változtatni a fogyasztási és életmódbeli szokásain. A szándékos bűntudatkeltés és megszégyenítés (shaming) viszont pont ellenkező hatást is kiválthat azokban, akikre irányul, és ellenállást szülhet a változtatás felé, ugyanis bekapcsolnak az énvédő-mechanizmusok, melyek nem hagyják, hogy valami kikezdje a pozitív énképünket. Ilyen például a viselkedés racionalizálása, elutasítás, bosszankodás vagy a másik leértékelése. A kutatások szerint különbséget jelenthet, hogy valaki szégyent vagy bűntudatot érez – utóbbi inkább hajlamos változtatni a viselkedésén. 

 

Felhasznált irodalom:

American Psychological Association (2009): Psychology and Global Climate Change: Addressing a Multi-faceted Phenomenon and Set of Challenges. A Report by the American Psychological Association’s Task Force on the Interface Between Psychology and Global Climate Change

Dąbrowski, K. (1964): Positive Disintegration. Maurice Bassett, 2016.

Jung, C. G. (1997): Gondolatok a természetről. Kossuth Kiadó, Budapest.

Kulcsár Zs. (szerk.): Teher alatt… Pozitív traumafeldolgozás és poszttraumás személyiségfejlődés. Szöveggyűjtemény. Treffort Kiadó, Budapest, 2005.

Hasonló problémával küzdesz? A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!