Elég jó szülő vagyok?, II. rész

Szülőként nagy felelősség nyomja a vállunkat. Gyermekeink fejlődése ugyanis nem csak a genetikán múlik. Ennek ismeretében könnyen ráléphetünk a tökéletességre törekvés mezejére. A tökéletesség azonban elérhetetlen, így már az is nagyszerű eredmény, ha elég jó szülők vagyunk.

Előző cikkünkben kifejtettük, hogy a nevelés során milyen készségek kialakítása lehet a cél. Ezúttal arra kínálunk választ, hogy miként lehet ezt elérni. A szakirodalom és a gyakorlat sok lehetőséggel szolgál, mi most a pozitív fegyelmezést választottuk írásunk tárgyául. Jane Nelsen módszerének egyik kiindulási pontja, hogy a készségek elsajátítása csak gyakorlás útján történhet meg. Ehhez pedig

nélkülözhetetlen, hogy gyermekeinket is bevonjuk olyan feladatokba, melyek életkoruk alapján teljesíthetőek.

Egy másik kiindulási pont, hogy akkor hatunk rájuk a leghatékonyabban, ha igyekszünk megtalálni a köztes utat a túlzott korlátozás és túlzott megengedés között. Erre lehet jó megoldás a pozitív fegyelmezés. Ennek jellemzője, hogy bár tekintélyen alapul, közben mégis emberséggel, tisztelettel fordulunk gyermekünk felé. Mivel a társadalomban élők számára egyaránt fontos készség az önállóság és a szabályokhoz való alkalmazkodás, így már felnövekvésünk során is fontos, hogy a szabadság és a korlátok is életünk részét képezzék. Hogy ez gyermekeink számára is elfogadható keretté váljon, lehetőség szerint érdemes minél több döntési helyzetbe bevonni őket, és közösen törekedni az őket is érintő helyzetek megoldására.

Egységben az erő

A nevelés során sok olyan helyzet adódik, amikor szeretnénk gyermekünket meggyőzni valamiről. Ez bizony nem mindig megy egyszerűen, különösen, ha ellenállásba ütközünk. Amikor feléled bennünk a szülői tekintélyen esett csorba miatt megélt bosszúság, gondoljuk át a következőket:

  • Valóban értjük, hogy mit érez éppen gyermekünk?
  • Milyen saját példánk van a múltunkból hasonló szituációkra?
  • Szülőként milyen érzéseket kelt bennünk gyermekünk viselkedése?

Érdemes ezeket kifejezésre juttatni, és közben biztosítani gyermekünket együttérzésünkről. Miután érzi, hogy egy hullámhosszon vagyunk, máris egyszerűbb lesz vele együtt gondolkodni a helyzet megoldásán. Ha pedig látja, hogy ebben az ő szava is számít, a mi érveinket is könnyebben el tudja majd fogadni.

Tévedni emberi dolog

Számtalan példát tudnánk felhozni életünkből különböző hibák elkövetésére. Hogyan tudtunk ezekből épülni? És mikor fordult elő, hogy ezeket kifejezetten nehéz volt kiheverni? Persze sok múlik a hiba természetén és a körülményeken is. Mindenesetre tanulni akkor tudunk hibáinkból, hogyha ahelyett, hogy felnagyítanánk őket, lehetőséget látunk bennük a fejlődésre. Ezáltal pedig a felelősséget is könnyebb vállalni értük. Sajnos a büntetés hagyománya sokszor épp az ellenkező irányba hat. Sok esetben rombolja az önérzetet és nem támogatja a megoldást.

Maradandó hatás elérése érdekében hatékonyabb, ha következetességre törekszünk, és büntetés helyett a jóvátétel a célunk.

Ennek egyik előfeltétele az elfogadás, hogy pozitív légkört biztosítsunk. Ilyen hozzáállás mellett máris egyszerűbb kimondani, hogy hibát követtünk el. Miután ez a felismerés megszületett, az érintett feleknek ki kell békülniük. A szülőnek szükség esetén épp úgy tudnia kell bocsánatot kérnie, mint gyermekének. A békülés nyújtotta pozitív légkör pedig már arra is alkalmas lesz, hogy együtt megoldást keressünk a problémára.

Szeretném, ha szeretnél

Képzeljük el, ahogy gyermekünk éppen rosszalkodik. Mit gondolunk, vajon miért teszi? Bosszantani akar minket? Aligha. Egyik alapvető velünk született szükségletünk a valahová tartozás igénye. Arra viszont nincsen velünk született képességünk, hogy tudjuk, miként is lehetne ezt hatékonyan elérni. Amikor tehát a gyerek rosszul viselkedik, valójában azt látjuk, hogy nincsenek hatékony eszközei arra, hogy igényeit kielégítse.

Amikor gyermekünk rosszul viselkedik, sok esetben csak rossz eszközt választ arra, hogy kifejezze igényét a szeretetünkre.

Amennyiben ilyenkor szemrehányóan viselkedünk vele, úgy érezheti, hogy még távolabb kerül a vágyott céltól, és bizony okosabb sem lesz közben, hogy miként tudná a szeretett személy közelségét máshogy elérni. Fontos feltárni, hogy pontosan mi állhat gyermekünk aktuális rossz viselkedése mögött, és bátorítani, hogy elmondja nekünk valódi igényeit, sérelmeit és érzelmeit. Így idővel ő is egyre megfelelőbb módon tudja majd tudatni velünk, hogy mire van épp szüksége.

Hogyha azonosulni tudunk a pozitív fegyelmezés szemléletével, és apránként be tudjuk építeni a mindennapjainkba, még inkább tapasztalhatjuk, milyen hálás szerep tud lenni a nevelés.

 

Felhasznált irodalom:

Bettelheim, B. (2015). Az elég jó szülő. Budapest: Park Könyvkiadó.

Nelsen, J. (2013). Pozitív fegyelmezés. Budapest: Reneszánsz Könyvkiadó.

Pink, D. H. (2010). Motiváció 3.0 – Ösztönzés másképp. Budapest: HVG Könyvek.


Iratkozz fel hírlevelünkre!