Egymás szemének tükrében – hogyan juthatunk közelebb ideális énünkhöz párkapcsolatunkban?

Él bennünk egy kép önmagunkról, aktuális jellemvonásainkról. Él bennünk egy kép arról, milyenek szeretnénk lenni a jövőben. Amikor partnerünk ránk gondol, szintén elképzeli jelenlegi tulajdonságainkat, ideális vonásainkat. Hasonlóak-e azonban ezek a képek? Cikkünkben arra keressük a választ, hogy miért fontos, hogyan lát minket partnerünk, és azt is megtudhatjuk, mi az a Michelangelo-effektus.

Mindannyiunknak vannak kitűzött céljaink, elérendő álmaink, titkos reményeink. Szeretnénk bejutni az egyetemre, elutazni kedvenc országunkba, optimistábban tekinteni a világra vagy bátrabban felszólalni a munkahelyünkön. Ezek megvalósításához ugyan fontosak saját tulajdonságaink, azonban környezetünk hatása sem elhanyagolható. Nem vákuumban születtünk és éljük mindennapjainkat, így a kapcsolataink befolyásolják fejlődésünket. Gyermekkorunkban szüleink, felnőttként pedig gyakran partnerünk van ránk hatással elképzeléseink megvalósításában.

Amikor önmagunkra gondolunk, és számba vesszük a különböző, ránk jellemző tulajdonságokat, értékeket, tehetségeket vagy nehézségeket, az aktuális énképünk részeit képzeljük el. Énképünk (vagy szelfünk) a bennünk leképeződő érzések, érzelmek, attitűdök összessége. Születésünk pillanatától kezdve egyre összetettebbé válik, ahogyan alakítják a másokkal való kapcsolataink és a velük való összehasonlítások. Önmagunkról alkotott képünk a minket érő mindennapi élmények és találkozások során egyre gazdagabbá válik.

A pszichológia egy népszerű elmélete alapján az előbb említett aktuális én mellett rendelkezünk egy ideális énnel is. Ehhez tartoznak azok a vágyott tulajdonságok, amelyeket birtokolni szeretnénk a jövőben. Ha képesek vagyunk aktuális és ideális énképünket közelíteni egymáshoz, emelkedik a jóllétünk, megélhetjük a kiteljesedés érzését. Ha nagy szakadék tátong azonban a valódi és a vágyott állapot között, szorongás és csalódottság foghat el bennünket.

A partnerünk mint tükör

Természetesen vágyaink megvalósításában, életünk szervezésében mi vagyunk a felelősek, azonban partnerünk jelentősen javíthatja esélyeinket az ideálhoz való közeledésben. Na de hogyan?

Az elgondolás alapja a viselkedés megerősítésén nyugszik.

Partnerünk elképzelése rólunk valósággá válhat, hiszen úgy viselkedik velünk, hogy ezeket megerősítse.Társunk elvárásai nagy hatással vannak énképünkre. Mi is így kezdjük el látni magunkat, innen pedig már egyszerű út vezet ahhoz, hogy ennek megfelelően viselkedjünk.

Lássunk egy konkrét példát! Zoltán mindig úgy gondolta, hogy Juditnak nagyon jó a humora, jóízűeket nevet a viccein, bátorítja, hogy többször meséljen történeteket. Ha társaságba mennek, megkéri, hogy adja elő legutóbbi sztoriját, hogy a többiek is szórakozhassanak. Judit énképének szerves részévé válik humorérzéke, önmagára is így kezd tekinteni, és legközelebb már bátorítás nélkül mesél.

Hogy jön ide a szobrászat?!

A fenti jelenséget szokás „Michelangelo-effektusnak” is nevezni. Hogy miért? A híres szobrász munkája során nem arra törekedett, hogy egy előre elképzelt formát alkosson meg a rendelkezésre álló anyagból. Helyette úgy tekintett a feladatra, hogy az anyagban elrejtett formát legyen képes megmutatni, szinte kiszabadítani, szabadjára engedni. Eltávolította az anyagot, amely a formát fedte. Vagyis Michelangelo szerint az elrejtett alak eleve tökéletes, úgy jó, ahogy van, vagyis az ideális forma. Judit humorát nem Zoltán bátorítása teremtette meg varázsütésre, de Judit párja szemén keresztül kezdte önmagát humorosnak látni, ezáltal nyerve magabiztosságot.

Michelangelo célja az elrejtett alak felfedése volt.

Fontos, hogy kapcsolatainkban tudjunk úgy tekinteni a másikra, mint valakire, akiben minden potenciál megvan ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki magából. Ahelyett, hogy azt szeretnénk, ha valaki olyanná válna, amilyennek előre elképzeltük.

Gondolhatunk a szelfre úgy, mintha a partnerünk által létrehozott valóság visszatükröződése lenne.

Meglátja-e a partnerünk – Michelangelohoz hasonlóan – a kibontandó formát?

Továbbá, jó formát lát-e meg, vagy valami olyat, ami nem illeszkedik a mi „alapanyagunkhoz”? Társunk segítheti, de akadályozhatja is az ideális énünkhöz való közeledést azzal, hogy megerősítést vagy visszautasítást közvetít felénk. Gyakran teljesen automatikus gesztusokkal jutalmaznak vagy büntetnek bizonyos viselkedéseket vagy teremtenek olyan helyzeteket, amikben bizonyos tettek könnyen vagy éppen nehezen megvalósíthatók. Ha Zoltán nem tartja különösebben szórakoztatónak Juditot, belevág a történeteibe, társaságban elbeszél a feje felett vagy többször kijavítja, akkor az „elfedett forma” rejtve marad.

Gyakran felmerül, hogy „hasonló a hasonlóval” vagy „az ellentétek vonzzák egymást”? Ebben a tekintetben a kutatók a hasonlóság mellett érvelnek. Ha társunk ideális képe közelít a miénkhez, hiteles visszajelzőnkké tud válni. Az már csak hab a tortán, hogy saját jóllétünk mellett, párkapcsolati elégedettségünk is növekedik. A legtöbb kutatás szerint jóllétünkhöz még az sem feltétlenül szükséges, hogy ténylegesen közelebb kerüljünk a kitűzött célhoz. Ha egymás szemének tükrében vágyálmainkat látjuk, nagy lépést tettünk a boldogság felé.

 

Felhasznált szakirodalom:

Drigotas, S. M., Rusbult, C. E., Wieselquist, J., & Whitton, S. W. (1999). Close partner as sculptor of the ideal self: Behavioral affirmation and the Michelangelo phenomenon. Journal of personality and social psychology77(2), 293.

Patrick, L. M. (2018). Attachment styles and the Michelangelo phenomenon: Role of individual differences in interpersonal growth striving.

Hasonló problémával küzdötök? Gyertek a Mindset Terápiás & Tanácsadó Központba, ahol tapasztalt szakembereink párterápia keretében segítenek újra megtalálni az összhangot!


Iratkozz fel hírlevelünkre!