Munkahelyi veszteségeink árnyékában

Amikor a gyász fogalmára gondolunk, legtöbben egy halálesetet képzelünk magunk elé és az azt követő érzelmileg megterhelt időszakot. Valójában a gyász fogalmát ennél sokkal kiterjedtebben használhatjuk, tekintve, hogy a legtöbb veszteségélményünk meghatározó eleméről van szó, legyen szó válásról, gyermekeink kirepüléséről, költözésről vagy munkahelyváltásról.

Amennyiben olvasónk átélt már valamilyen jelentős változást, tudja, hogy érzelmileg mennyire megterhelő egy-egy ilyen eset. Jellemzően szeretjük, hogyha életünkben vannak stabil pontok, ezek legegyértelműbb színterei a párkapcsolat és a munka. Hogyha ezek valamelyikében változás következik be, az nemcsak érzelmi világunkra ró terhet, hanem alkalmazkodóképességünkre is. Elég egy egészen hétköznapi és tragikus fordulatoktól mentes helyzetet elképzelnünk: éveket töltünk egy munkahelyen, majd egyszer csak felbuzog bennünk a vágy, hogy ideje továbbállni és szerencsét próbálni egy másik szervezetnél. Képzeljük el, hogy a folyamat sikeresen lezajlik, találunk másik munkát, az előző munkahelyünkről pedig játszmáktól és a kollegiális kapcsolatok sérülésétől mentesen tudunk távozni. A helyzet egyszerű és látszólag érzelmektől mentes. Van-e itt helye a gyásznak?

A gyász kikerülhetetlensége

Az életünk során egészen biztos, hogy mindenkit érnek veszteségek, melyek természetes módon érzelmi reakciókkal járnak. A veszteségeket teljesen normális módon a gyász reakciója követi, így kimondhatjuk, hogy a gyász az élet velejárója. Ennek ellenére társadalmunk hajlamos valamiféle kellemetlen tabuként tekinteni rá. Úgy növünk fel, hogy senki nem tanít meg rá minket, hogy normalitásként tekintsünk rá, ahogy arra sem, hogy miként lehet kezelni az ilyen helyzeteket. A gyász egy erőteljes érzelmi reakció, amelyhez racionálisan közelítve tévúton járunk. Éppen ez a tulajdonsága okozza azt, hogy nehéz vele mit kezdenünk. Az érzelmek pedig nemcsak magánéletünk, hanem életünk egyéb színtereinek is természetes részét képezik. Így van ez a gyásszal is.

Munkahelyi veszteség és gyász

Érdekes párhuzam, hogy az „egzisztencia” kifejezést egyaránt alkalmazzuk a létezésünkre, valamint megélhetésünkre, életünk finanszírozására. Nem túlzás azt mondani, hogy a munka életünk létfontosságú részét képezi. Ennek fényében nagyon is reálisnak tűnik, hogy egy olyan intenzitású reakciót, mint a gyász, a munka elveszítésével összefüggésben is értelmezni tudjunk. Mégis, sokszor akkor is nehezen engedjük bele magunkat a gyász állapotába, ha egy szerettünk elvesztéséről van szó. A legtöbb esetben inkább igyekszünk elterelni a figyelmünket és keresni valamilyen pótcselekvést, amely átmenetileg leköti energiáinkat. Valójában ilyenkor is jobban járnánk, ha az érzelmeinket a megfelelő mederbe terelve dolgoznánk a gyászunkon. Ez ugyanúgy igaz egyéb változások és veszteségek, így a munkahelyváltás esetében is. Ilyenkor is átélhetünk egyfajta érzelmi hullámvasutat, étvágytalanságot, alvászavart, mint bármely más veszteség esetében.

Munkahelyi veszteségeink legalább annyira megviselhetnek bennünket, mint bármely más krízis az életünkben.

Életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, ahol ugyanúgy hozzászokunk a környezethez és a minket körülvevő emberekhez, mint a magánéletünkben. Így távozásunkat akarva-akaratlanul érzelmi reakció követi. Hogyha nem mi döntünk erről, az csak tovább fokozza ennek intenzitását. Amennyiben képességeinkre, teljesítményünkre hivatkozva bocsátanak el bennünket, az komoly önértékelési válsággal járhat együtt. Amennyiben a szervezeti életben fellépő változás, például annak megszűnése az elbocsátás oka, az könnyen eredményezhet egyfajta tanult tehetetlenségi állapotot. Képzeljük el, hogy valaki már évtizedek óta ugyanott dolgozik. Ennyi idő alatt identitásának már komoly részévé vált a munkahelyi szerepe. Álláskeresővé válni ennyi idő után jelentős krízist jelenthet bárki számára, akár ő döntött erről, akár nem. Éppen ezért túl az anyagi és önértékelési válságon, amit egy munka elvesztése okoz, nem feledkezhetünk meg a gyászmunkáról sem. Ahhoz, hogy valahol újrakezdjük, először szükséges lezárnunk életünk korábbi fejezetét.

Ahol egy ajtó bezárul, nyílik egy másik

A veszteségeink után mindig van esély arra, hogy egy másik ösvényre lépve újraépítsük önmagunkat. A kérdés, hogy mit tegyünk azzal az ösvénnyel, amelyet már magunk mögött hagytunk? Mondhatnánk, hogy egyszerűen lépjünk túl rajta. A helyzet az, hogy ez is csak egy üres klisé, amely nem nyújt valódi segítséget. Gondolkozzunk inkább konkrétumokban!

Amikor visszatekintünk a változás előtti időkre, sokszor csak azt látjuk, ami hiányzik belőle, ami jó volt. Ez természetesen hoz magával egy melankolikus, nosztalgikus érzést. Ahhoz, hogy helyrebillentsük az egyensúlyt, érdemes látnunk a sok pozitívum mellett azt is, hogy mi az, ami nem volt jó. Álljunk meg egy pillanatra, adjunk időt magunknak, és gondoljuk át a következőket, amikor munkahelyi veszteség ér bennünket:

  • Mi az, amit mi magunk bánunk az előző munkahelyünkön töltött időből? Elmulasztottunk-e valamit? Mit csinálhattunk volna jobban?
  • Történt-e olyasmi, ami által nem bontakoztathattuk ki a munkával kapcsolatos vágyainkat? Mi az, amit meg kell bocsátanunk munkaadónknak vagy kollégáinknak?
  • Mi az, amiért hálásak vagyunk az előző munkahelyen töltött időnk alatt?

Miután mindezeket átgondoltuk, akár papírra is vetettük a magunk számára, egy teljesebb kép mentén máris könnyebb eljutnunk egyfajta búcsúig. Ez abban is segít, hogy önértékelésünket a helyére tegyük, ahogy abban is, hogy feldolgozzuk a veszteség során keletkező gyászunkat. Miközben tehát elkezdünk praktikus lépéseket tenni annak érdekében, hogy új egzisztenciát teremtsünk, engedjük meg magunknak, hogy átéljük a veszteség okozta érzéseinket. Ennek révén pedig felszabadultabban nyithatunk új fejezetet életünkben.

 

Felhasznált irodalom:

Borgen, A., Amundson, N. (1998). A munkanélküliség dinamikája. In.: Ritoókné Ádám Magda (szerk.): A tanácsadás pszichológiája. Tankönyvkiadó, Budapest, 247-257.

Hajduska, M., Lukács, B., Mérő, L., Popper, P. (2009). Krízishelyzetben. Jaffa Kiadó.

James, J. W., Friedman, R. (2014). Gyógyulás a gyászból. Zafír Press.


Iratkozz fel hírlevelünkre!