Függőség mint az érzelemszabályozás zavara

Hat alapérzelemről szoktunk beszélni, melyek a szomorúság, öröm, félelem, düh, meglepődés és az undor. Ezek keveredéséből jönnek létre a további érzelmek, melyeket komplex érzelemnek nevezünk. Az érzelmek kialakulása komplex folyamat, mely erősen függ az anya-gyermek kapcsolattól. Mi történik, ha az érzelemszabályozás nem megfelelő? Hogy kapcsolódik ez össze a függőséggel?

Beszélhetünk pozitív, illetve negatív érzelmekről. A pozitívak azt jelzik, hogy biztonságban vagyunk, míg a negatív érzelmek, mint a düh és a félelem veszélyt jeleznek, és cselekvésre késztetnek. A negatív érzelmekhez kapcsolódó gondolkodási és cselekvési tendenciák specifikusak, például dühnél csak a támadásra tudunk koncentrálni, míg a pozitív érzések tágítják a látókört és új cselekvésekre, kreativitásra késztetnek.

Egészséges embereknél ezek a komponensek és folyamatok kiegyenlítik egymást.

Bizonyos szituációban a megfelelő érzelmi állapot, a megfelelő kontrolláltsággal és szabályozással kerül előtérbe a többivel szemben. De mi van akkor, ha valami befolyásolja érzelmi állapotunkat, és negatív irányba tolódik el érzelemszabályozásunk?

Az érzelemszabályozás fejlődéséről

Az egyedfejlődés során az affektív szabályozás zavarainak kialakulásában négy fő terület játszik szerepet. Ezek a homeosztatikus és fiziológiai szabályozás, az érzelem-differenciáció, a biztonságos kötődés kialakítása és az adaptív szelfrendszer kifejlesztése. Az önszabályozás és minden viselkedési forma kialakulása szoros összefüggésben van az elsődleges gondozóval kialakított viszony korai szakaszával. Az érzelemszabályozási stratégiák már csecsemőkorban kialakulnak, az anyával folytatott kontextusban. Így az érintésnek, szemkontaktusnak, anya felőli visszajelzéseknek, társas kontextusoknak jelentős szerepük van.

A szégyen egy komplex érzelem.

A szülő-gyerek kapcsolat támogatást vagy további kihívást jelenthet a gyerek számára érzelemszabályozás terén. A szülő normális esetben segít megszüntetni a negatív érzelmi állapotot és a pozitív, kellemes állapotot erősíti. Ezekben az interakciókban tapasztalja és tanulja meg a gyerek, hogy mi az érzelmi állapot optimális szintje, valamint magáévá teszi az érzelmekkel párhuzamos fiziológiai, élettani jelenségek szabályozását.

A kémiai és viselkedési addikciók mint az affektív szabályozás zavarai

A pszichoaktívszer-használat és függőség, valamint minden más addikció hátterében a legelső leírások szerint is az érzelmek szabályozásának zavarai állhatnak. Freud szerint

„a kémiai szerekkel való visszaélés hátterében a félelmetes külvilágtól, a fájdalmaktól és csalódásoktól való elfordulás kísérlete érhető tetten.”

Mások a depresszió és szorongás ellenszereiként tekintettek a szerhasználatra. Később, Mc Dougall (1984) szintén a túláradó érzelmek jelentőségét emelte ki a szenvedélybetegeknél, és a szerhasználatot ezen „szétfolyó” érzelmek kényszeres úton történő mederben tartásaként írta le. A korai analitikus elméletek középpontjában a szerhasználat mint érzelemszabályozási eszköz jelenik meg. Tehát valamiféle „self-treatment” kezelésként fogható fel a toxikus szerek használata. Wrumser (1995) rámutatott az érzelmi állapot és a szer kiválasztása közötti kapcsolatra. Arra, hogy milyen személyiségbeli, ön- és érzelemszabályozási devianciái vannak.

A túl impulzív érzelmekkel teli fejletlen stresszkezelési technikákkal rendelkező egyének főleg az opiátokat választják,

míg az elfojtott agresszióval, kiüresedettség érzésével leírható depresszív hangulatú önértékelési problémákkal küzdő emberek a stimuláns szerekhez nyúlnak.

Klinikai és empirikus vizsgálatok is bizonyították, hogy a szenvedélybetegek számára problémát okoz érzéseik verbális kifejezése, vagyis gyakrabban jelentkezik náluk az alexitímia.

Több kutatás is arra is rámutatott, hogy az alexitímia gyakran jár együtt problémás pszichoaktívszer-használatával, valamint többen feltételezték azt is, hogy az alexitímia és az alkoholproblémák gyökerét a korai kötődés hiányossága idézheti elő. Alkoholbetegeket vizsgálva azt az álláspontot támasztották alá, hogy az elkerülő kötődési stílust mutatók nagyobb eséllyel szenvedhetnek később e patológiában.

A szerhasználat három fő funkciója

  1. Direkt érzelemszabályozás, amikor a személy a pozitív élmény növelése céljából vagy a negatív érzelem csökkentése miatt nyúl szerekhez.
  2. A problémától való eltávolodás.
  3. A teljesítmény fokozása miatt, azért, hogy egy adott területen jobban teljesítsen, például sport területén. Tehát a fiziológiai mechanizmus vagy az arousal stimulálására használja.

Mondhatjuk tehát, hogy a megküzdési stratégiáknak is meghatározó szerepe van a szerhasználat elkezdésében, fenntartásában, annak kórosságában és a leszokásban.

A kokain magzati korban befolyásolja az érzelem- és viselkedésszabályozó agyi területek fejlődését.

Az érzelemszabályozás deficitjét az addikciókkal és az érzelmi intelligenciával foglalkozó kutatások jól mutatják. Hertel, Schütz és Lammers (2009) borderline személyiségzavarral és alkohollal küzdő embereket hasonlítottak össze egészséges emberekkel. Azt találták, hogy az alkoholproblémákkal küzdő embereknek volt a legalacsonyabb az érzelmiintelligencia-szintje. Ez a deficit az érzelmek megértésében, szabályozásában és felhasználásában is megjelent.

 

Felhasznált szakirodalom:

Lazarus, R. S. (1991). Emotion and adaption. New York: Oxford University Press.

Keefe, F. J., Porter, L. S., & Labban, J. (2006). Emotion regulation processes in diseaserelated pain: a couples-based perspective. In D. K. SNYDER, J. SIMPSON, & J. N. HUGHES (Eds.), Emotion regulation in couples and families. Pathways to dysfunction and health (pp. 207–229). Washington DC. US: APA.

De Rick, A., & Vanheule, S. (2006). The relationship between perceived parenting, adult attachment style and alexithymia in alcoholic inpatients. Addictive Behaviors, 31(7), 1265–1270.

Wurmser, L. (1995). The hidden dimension. Psychodynamics of compulsive drug use. London: Jason Aronson Inc.

Hertel, J., Schütz, A., & Lammers, C. H. (2009). Emotional Intelligence and Mental Disorder. Journal of Clinical Psychology, 65(9), 942–954.

McDougall, J. (1984). The “dis-affected” patient: reflections on affect pathology. Psychoanalytic Quarterly, 53(3), 386–409.


Iratkozz fel hírlevelünkre!