A technika ördögei – a démonizált képernyőidő

A tanácsadó üléseken gyakran visszatérő kérdés a képernyőidő problematikája, de talán a pszichológusi rendelőkön kívül is sok szülőnek ismerős a dilemma: hogyan teremtsünk egyensúlyt a technika használata és családunk mindennapi élete között? Egyáltalán jogos-e a képernyőktől való félelmünk?

Tegyük fel, hogy létezik időutazás. Szinte már nincs olyan társadalom, legyen az fejlett vagy fejlődő országbeli, ahol egy mai tinédzsernek sokat kéne visszafelé utaznia ahhoz, hogy egy számára szinte teljesen idegennek tűnő világban találja magát. Az első tévék a harmincas évek elején kerültek forgalomba, és bár számos országban már műsorközvetítés is létezett, Magyarországon például csak az ötvenes évektől létezik televízió. De egy, a digitális korban felnövő fiatal serdülő számára – ha nem is lenne feltétlenül elveszve – még a 90-es évek is tartogatnának meglepetéseket: felkavaró lenne egy virtuális kapcsolatok és virtuális világok tömeges elterjedése előtti korba csöppennie. Magyarországon még 2006-ban is csupán a háztartások 32 százalékában volt internet. Egyáltalán el tudjuk még képzelni, mit csináltak a gyerekek a telefonok, tabletek és síkképernyők nélkül? Na és mit csináltak a szülők?

Bárhogy is, egy biztos: nem töltöttek annyi időt képernyők előtt, mint manapság. Egyáltalán, mi is pontosan a képernyőidő? És mitől káros? Ha káros.

„Meddig” kontra „mit” és „hol”? – Amit a kutatások mondanak

A „képernyőidővel” kapcsolatos kutatások és hatásvizsgálatok egyik jogos kritikája, hogy nem határoznak meg egy egységes definíciót. Márpedig amíg nem differenciálunk, addig ugyanúgy képernyőidő a virtuális kapcsolattartás, legyen az messenger és viber chat a barátokkal vagy éppen skype telefon a külföldön élő unokatesóval, mint ahogy a pornográf tartalmak keresgélése. Ahogy nem tesznek különbséget az instagramot vágyakozva pörgető tinilányok, az online zaklatók, az aktuálisan videójátékozók, az edukációs céllal internetezők vagy online tanfolyamot végzők között sem, és képernyőidőnek számít az „offline tévézés” is. Általában időben és térben sem különböztetik meg a képernyőidőnek minősített tevékenységeket.

Nem kell szakértőnek lennünk, hogy belássuk, nagy különbségek lehetnek a fent felsorolt tevékenységtípusok és ezek különböző idői és térbeli kereteinek hatásában. A legtöbb kutatás ráadásul önbevallásos adatokat használ, melyek sokszor lehetnek megbízhatatlanok, ahogy a kutatók által használt statisztikai módszerek is – mutatott rá Andrew Przybylski, az Oxford Egyetem kutatója 2017-ben megjelent cikkében.

Ahelyett, hogy aggódunk a technika gyerekeinkre gyakorolt hatása miatt, inkább szabjunk határokat.

Ilyen módon nem meglepő a kutatási eredmények nagy szórása. Közben azt látjuk, hogy a negatív hatásokkal kapcsolatos eredmények (megbízhatóságuk megkérdőjelezhetősége mellett is) az utóbbi években elindítottak egyfajta pánikhangulatot, melynek köszönhetően

a képernyővel rendelkező kütyük, és úgy általában a modern technika eszközei egyéni szinten sokszor démonizálódnak.

Ezt nem könnyíti meg az sem, hogy a hivatalos szakmai ajánlások, mint például az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia vagy éppen a WHO közvetítette iránymutatások sem egységesek. Sőt, az előbbi által megfogalmazott szakmai ajánlás 2011 és 2016 között is változott. De most foglalkozzunk csak a számunkra érdekes aktualitásokkal.

Szakmai iránymutatások

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia legutóbbi ajánlása szerint a gyerekeknek már 18 és 24 hónap között is lehet kütyüt adni a kezébe, ha van aktív szülői jelenlét, és nekik készített (készségfejlesztő) tartalmakkal ismerkednek. Szintén a legaktuálisabb kiadványba foglalták bele, hogy 2 és 5 éves kor között érdemes a képernyőidőt napi egy órában maximalizálni, lehetőleg szintén szülői felügyelettel. Későbbi életkorokban is fontos „kütyümentes” időbeli és térbeli kereteket kijelölni (mikor és hol nem szabad), illetve figyelni arra, hogy a képernyő előtti idő ne menjen a kellő alvás- és mozgásmennyiség rovására, illetve ne zavarja meg a családi életet.

A Brit Háziorvosok Szövetsége által közzétett javaslatok szerint a következő kérdéseket kell feltennünk magunknak:

  • Kontrollálható-e a gyermek képernyő előtt töltött ideje?
  • Zavarja-e a család mindennapjait?
  • Hatással van-e a gyermek alvási szokásaira?
  • A gyermek nem eszik-e túl sokat, miközben a képernyő előtt ül?

Szerintük ha ezekre nemleges választ adhatunk, nem kell aggódnunk a képernyőidő miatt. Bár ezek az irányelvek elég konkrétak, érdemes a következő szempontokat is szem előtt tartani a kütyükkel kapcsolatos határok meghúzásakor.

Mit érdemes mérlegelnünk

Az életkori sajátosságokkal kapcsolatban szem előtt kell tartanunk, hogy a gyerekek a világ aktív felfedezőiként fejlődnek. Idegrendszeri érésükhöz a háromdimenziós világ tapasztalatai szükségesek. Ez két éves kor előtt esszenciális, de még utána is évekig igaz. Vagyis a mozgás, az érintés, a beszélgetés hihetetlenül fontos, nem csupán a legfiatalabbaknál. A vizuális kultúra túl korai és túlzott fogyasztása gyermekkorban különböző tanulási problémák kialakulásával állhat összefüggésben. Ez utóbbi témában érdemes lehet elolvasni egy korábbi – Donauer Nándor neuropszichológussal készült – interjúsorozatunkat ( I. és II. rész).

Ugyan erőfeszítést igényelhet a szülő részéről, hogy ne a képernyőt válassza, amikor valamivel le szeretné kötni gyermeke figyelmét (amíg ő ezt-azt elintéz), a fáradtság, hogy más – képernyőmentes – módot találjon, hosszú távon megtérül. Nem utolsósorban, azzal sem teszünk ördögnek valót, ha ne adj isten hagyjuk gyermekünket kicsit unatkozni.

A képernyőidőn kívül töltsünk együtt időt, legyünk jelen egymás életében.

A képernyőidő mértékével kapcsolatban sok múlik az adott családban működő szokásokon. A hivatalos ajánlás, mely szerint két év fölött 1 – 2 óránál többet semmiképpen ne töltsön a gyerek képernyő előtt, egy olyan családban, ahol hétköznaponként mindenki 5-6 körül érkezik haza, ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy az irányelv betartása mellett a fekvés előtt alig maradna idő a családtagokkal való interakcióra, holott – ha ennek rovására megy – biztosak lehetünk a „kütyüzés” vagy tévézés káros hatásában. Vagyis a mérték kijelölésekor azt mérlegeljük, hogy a gyerekeknek van e lehetőségük a „lecsatlakozásra”, és marad-e elég idejük a szabadban szaladgálásra, játékra, olvasásra, családtagokkal és barátokkal való – offline! – beszélgetésekre.

A határokat mindenki számára érthető módon, jól meghatározott szabályok segítségével érdemes kialakítani. Fontos szem előtt tartanunk, hogy gyermekeink – ha tehetnék – minden szabadidejüket szívesen töltenék a képernyő előtt.

Hogyha ezt el akarjuk kerülni, és hosszú távon szeretnénk őket megvédeni az olyan komoly következményektől, mint amilyen például a netfüggőség, világos korlátokra van szükség.

A határok meghúzása után egy másik mérlegelendő problémakör Jupiter és a kisökör esete. Ne felejtsük el, hogy amilyen példát állítunk a gyerekeink elé, úgy fogják szabályainkat és tanításainkat is fogadni. Vagyis ha szülőként nehezen teremtjük meg az egyensúlyt a technika és a családdal töltött idő között, ha kütyüinktől kevés időnk jut arra, hogy valóban jelen legyünk családunk és gyermekeink életében, ők egyrészt jogosan érzik majd igazságtalannak, hogy olyasmit várunk tőlük, amit magunk sem tartunk be, másrészt nem lesz olyan minta előttük, amely a technika okos felhasználására ösztönöz.

Ez utóbbi a kulcs. Hogyha bölcsen használjuk és világos keretek között, akkor ahogyan Gary Chapman írja netfüggő gyerekekről szóló könyvében: „a képernyőidő akár a család összekovácsolásának remek módja lehet.”

 

Felhasznált irodalom:

American Academy of Pediatrics, Council on Communications and Media. Media use in school-aged children and adolescents. Pediatrics. 2016;138(5):e20162592 Abstract/FREE Full Text

Gary Chapman, Arlene Pellicane (2016): Netfüggő gyerekek. Harmat Kiadó

Orben, Amy & Przybylski, Andrew. (2019). The association between adolescent well-being and digital technology use. Nature Human Behaviour. 3. 10.1038/s41562-018-0506-1.

OECD (2018 ), “Children & young people’s mental health in the digital age: Shaping the future”, ELS Policy Brief, OECD, Paris,
htt p://www.oecd.org/els/health-systems/Children-and-Young-People-Mental-Health-in-the-Digital-Age.pdf.


Iratkozz fel hírlevelünkre!