A legnagyszerűbb emberek a Földön – a nárcisztikusokról elfogulatlanul, II. rész

Tökéletesnek mutatom magam, de nem vagyok az. Mindenki felett állok, majd egyszer csak a padlóra kerülök. Nem érdekelnek mások érzései, csak ha velem kapcsolatosak. Ki vagyok én? Így van, egy nárcisztikus személy. Az elmúlt pár évben a pszichológiai kutatások középpontjába került a téma, már csak azért is, mert sokak szerint a nárcizmus évszázadát éljük. Vajon mit él át nap mint nap a kifogástalannak tűnő álarca mögött egy nárcisztikus? Erre a kérdésre keressük a választ.

Előző cikkünkben már különbséget tettünk szubklinikai és klinikai értelemben vett nárcizmus között. Jelen írásunk középpontjában az utóbbi típus áll. Habár ide kevesebben sorolhatók, mint a szubklinikai típusba, azonban a következményei sokkal súlyosabbak lehetnek. Számos olyan testi és pszichés tünet mutatkozik ugyanis esetükben, melyek megnehezítik a mindennapjaikat.

Gyakran előfordul náluk, hogy a folyamatos stressz, a testük túlterhelése, és

az elfojtott érzelmek következtében folyamatosan feszültek.

Erre a feszültségre a testük kimerüléssel és pszichoszomatikus reakciókkal válaszol, akárcsak legtöbbünk esetében. Ha pedig nem figyelnek ezekre a belső jelzésekre, akkor egyre súlyosabb következményekkel kell számolniuk.

Amennyiben nem tudjuk az érzelmeinket a felszínen megélni, hanem elfojtjuk, visszatartjuk őket, előbb-utóbb úgyis utat fognak törni maguknak. Ilyenkor gyakran a testünk „válik árulóvá”, és az nem engedi tovább titkolni a meg nem élt affektív állapotainkat. Megmutatkozhat tünetek, betegségek és lelki zavarok formájában.

Habár a nárcisztikusok egy tökéletes képet próbálnak mutatni, az esetek többségében számos testi és lelki probléma gyötri őket.

A valóság folyamatos retusálásának azonban ára van, mégpedig úgy hívják, hogy kognitív disszonancia. Ez egy olyan szorongásos állapot, amely abból fakad, hogy

bizonyos információink, tapasztalataink ellentmondanak egymásnak.

Ebből az ellentmondásból, belső disszonanciából fakadóan pedig feszültséget élünk át, melyet ösztönösen próbálunk csökkenteni.

Érzések vs. érzékenység

A fenti két fogalmat gyakran keverik össze a nárcisztikusok. Holott esetükben meglehetősen könnyű az elkülönítés, hiszen az érzéseket többnyire nem élik meg. Az érzékenység azonban meghatározza őket, így beszélgetőpartnerüknek folyamatosan tekintettel kell lenniük rájuk, ha nem akarják megsérteni őket.

Bánki György – a nárcizmus egyik leghíresebb hazai kutatója – szerint az érzékenység egy olyan jelenség, amivel meglehetősen gyakran találkozhatunk a nárcisztikusok esetében. Ennek alapja azonban nem a bennük kavargó érzelmek zavara, hanem a feszültség, melyet átélnek.

Ezt a feszültséget leginkább két indokra vezetik vissza. Egyrészt akkor keletkezhet, mikor a nárcisztikus személy által kreált tökéletes kép valamilyen módon sérül. Ilyen például, ha valaki leleplezi a tudatlanságát egy témában, vagy az ártó mögöttes szándékait. A másik eset az, amikor nem kapja meg „a neki alanyi jogon járó” dicsfényt. Amennyiben valaki nem ismeri el a tökéletességét, nem figyel rá, azzal eléri, hogy a nárcisztikus személy sértve érezze magát.

Rekviem egy nehéz gyerekkorért

Mindazok után, hogy egy meglehetősen negatív képet festettünk a nárcisztikus személyekről, akik a tökéletesség álcáját ledobva már inkább csak esendőnek tűnnek, meg kell hogy említsük az érem másik oldalát is ahhoz, hogy teljes képet kapjunk. Ahogyan az előző cikkben is utaltunk rá, az esetek többségében nehéz gyerekkort tudhatnak maguk mögött, melynek hatására kialakult a nemkívánatos viselkedésegyüttes.

Ebből kifolyólag kikívánkozik a kérdés: hogyan is tudnának empatikusan, gondoskodóan viselkedni, mikor ők maguk sem tapasztalták ezt meg korábban? Hogyan tudnák megfelelően átérezni mások érzéseit, mikor ők sem tudják azokat valójában megélni? Épp azért fontos, hogy ne elégedjünk meg az érem egyik oldalával, hiszen meglehet, hogy ami felül van, sokat mutat, mégis az árnyékban lévő oldal szolgáltathatja a magyarázatokat hozzá.

 

Felhasznált irodalom:

Bánki Gy. (2016). A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról. Ab Ovo, Budapest.

Freud, S. (1957). On narcissism: An introduction. In The Standard Edition of the Complete Psychological Works of Sigmund Freud, Volume XIV (1914-1916): On the History of the Psycho-Analytic Movement, Papers on Metapsychology and Other Works (pp. 67-102).

Paulhus, D. L., & Williams, K. M. (2002). The dark triad of personality: Narcissism, Machiavellianism, and psychopathy. Journal of research in personality36(6), 556-563.

Wink, P. (1991). Two faces of narcissism. Journal of personality and social psychology61(4), 590.


Iratkozz fel hírlevelünkre!