Az év lezárásának pszichológiája

Ahogy az év végéhez közeledünk, hajlamosak vagyunk nosztalgikusan visszatekinteni az elmúlt 365 napra, számot vetni éves teljesítményünkkel. Idén december 31-ével pedig nemcsak egy év, de egy évtized is véget ér, ami még inkább okot ad arra, hogy megálljunk egy pillanatra és összegezzük mindazt, amit elértünk és elmulasztottunk az utóbbi időben, illetve, hogy átgondolt, releváns célokat állítsunk magunk elé a következő évre, évtizedre.

Minden kultúrában megtalálhatók olyan hagyományok, melyek az év végéhez vagy a következő év kezdetéhez kapcsolódnak. Itthon főleg étkezéssel kapcsolatos hagyományokat ismerünk: malacot fogyasztva a szerencsénket, lencsével a gazdagságunkat alapozhatjuk meg a következő évre. Furcsa hagyományokban azonban máshol sincs hiány: Dániában összetörik a nem használt tányérokat, a svájciak fagylaltot dobálnak a földre, a dél-amerikai országokban pedig különböző színű alsónadrágokkal próbálják bevonzani szerencséjüket a szilveszterezők. S bár a módszer országonként változik, a cél minden esetben ugyanaz: búcsút inteni az óévnek és erőt gyűjteni az újra.

Az eltelt év lezárásán hanyagul vagy átgondoltan, de mindannyian átesünk. Talán nem töltünk órákat listát írva arról, amit elértünk, de mindannyiunknál megjelenik egy-két gondolat erejéig, hogy eljött az idő, amikor valaminek vége, és valami új kezdődik. A lezárás iránti igényünk mértékétől függ, hogy mennyire vonunk éles határt december 31. és január 1. között: sokakat motivál, ha minél több éves célt kipipálhat, míg másokat inkább a januárral érkező „tiszta lap” érzése inspirál. Az év végi számvetés segít abban, hogy mindennapjainkból hátralépve, objektívebb képet kapjunk saját magunkról, de ha nem is foglalkozunk tudatosan a lezárással, az ünnep, a családi, baráti események sora önkéntelen megállásra kényszerít, egy lélegzetvételnyi szünetre, pontra egy új mondat kezdete előtt.

Megeshet, hogy az év végének gondolata frusztrációt kelt bennünk: a számos befejezetlen projektre gondolunk, a sok bukott fogadalomra, az év során átélt nehézségekre, traumákra. Ha felületesen gondolunk vissza, valószínűbb, hogy több befejezetlen vagy kudarcot vallott célunk jut eszünkbe, mint sikerünk. Ennek oka lehet a Zeigarnik-hatásnak nevezett jelenség, ami szerint könnyebben emlékszünk vissza a befejezetlen dolgainkra, mint a lezártakra. És valóban: a befizetetlen számla is hamarabb jut eszünkbe, mint a már befizetett, a még előttünk álló vizsga időpontja is jóval élesebben él emlékezetünkben, mint amin már túl vagyunk. Természetes tehát, ha az év végi számvetésnél is hamarabb fognak eszünkbe jutni a még ránk váró feladatok, mint amiket akár már hónapokkal ezelőtt lezártunk. A másik ok, ami miatt kényelmetlennek tűnhet első gondolatra a visszatekintés, az az a jelenség, miszerint jobban megmaradnak emlékezetünkben a negatív, mint a pozitív események. Egy minden szempontból tökéletesen boldog élményt is képes beárnyékolni egyetlen kisebb trauma, mint ahogy a minket ért kritikák is sokkal tovább cikáznak a fejünkben, mint számos dicséret. E pszichológiai jelenségek miatt elhamarkodottan gondolhatjuk rossznak, sikertelennek az évet, ám éppen emiatt éri meg rászánni egy kis időt, hogy a felületes áttekintés helyett tudatosan szemléljük végig az utóbbi hónapokat.

Az év végi számvetés segít abban, hogy mindennapjainkból hátralépve objektívebb képet kapjunk saját magunkról.

Idén decemberrel pedig nemcsak egy év, de egy évtized is lezárul. A visszatekintés némileg nehezebb az utóbbi tíz évre, hiszen nehezen tudnánk röviden összefoglalni ennyi év történéseit, ráadásul sokan úgy érezhetjük, teljesen más emberek vagyunk most, mint tíz éve. A nosztalgikus visszaemlékezés a tízes évekre viszont éppúgy elgondolkodtató lehet és iránymutató életünk következő szakaszára, mintha csak 2019-et vennénk górcső alá. Azért is érdemes távolabbra visszanéznünk a lezárás során, mert idén nagyobb valószínűséggel siettettünk dolgokat, mint ahogy előző években tettük. A kilences szám sürget minket, arra figyelmeztet, hogy hamarosan vége valaminek, lezárul egy korszak, emiatt általában több célt tűzünk ki magunk elé, mint más években szoktunk. Hiszen gondoljunk bele: egy 49 éves ember feje felett is ott lebeg, hogy hamarosan az ötvenes éveibe lép, viszont számos célja lehet még, melyet negyvenes éveiben tervezett véghez vinni. Emiatt azt a bizonyos 49. életévet próbálja annyira teletömni célokkal és teendőkkel, amennyire csak tudja. Például 49 évesen sokkal valószínűbben fogunk benevezni egy futóversenyre, mint 50 évesen, annak ellenére, hogy fizikai állóképességünk nem változik sokat. Emiatt érezhetjük úgy, hogy 2019-ben nem voltunk elég sikeresek, miközben csak túlvállaltuk magunkat.

Általában szeretünk minden eseménynek, folyamatnak keretet adni a dátumok segítségével: szeretjük előre meghatározni, meddig fog tartani a projekt, amibe épp belekezdtünk, hány hetet várunk még, mielőtt fizetésemelést kérünk. Mérföldkőnek számít a szülinapunk, egy szerettünk elvesztésének évfordulója. A dátumok keretet adnak életünk minden részének, és ezek közül a dátumok közül a szilveszter a legáltalánosabb. Ha viszont év végéhez közeledve erre a dátumra inkább fenyegetésként, mint jóleső keretként gondolunk, érdemes átgondolnunk: tényleg fontos határidő december 31., vagy csak mi tettük azzá? Tényleg katasztrófa, ha az adott cél, folyamat a következő évbe csúszik? Ha túlságosan rágörcsölünk arra, hogy bizonyos dolgoknak még idén mindenképp meg kell történnie, akkor az ünnepi időszak legfontosabb funkcióját nem fogjuk tudni kihasználni: a családdal töltött minőségi időt, a feltöltődést, felkészülést a következő évre.

Emellett egy kis nagyvonalúság is belefér az év végi összegzésünknél. Talán nem sikerült teljesítenünk egy év elején felállított konkrét célunkat, de valószínűleg sokkal közelebb járunk hozzá, mint év elején voltunk. Ne csak a cél teljesítését nyugtázzuk sikerként, hanem a célhoz vezető utat is. Lehet, hogy nem sikerült munkahelyünkön magasabb pozícióba kerülnünk, mint ahogy azt év elején terveztük, viszont mondjuk idén sikerült egy olyan csapatot magunk köré szerveznünk, akikkel sokkal jobban élvezzük a munkánkat, mint tavaly. Az év során ráadásul egy rakás olyan dolgot értünk el, melyre év elején nem is gondoltunk, hogy egyáltalán foglalkoznunk kell vele. Fontos, hogy ne csak az év elején felállított célokat értékeljük, hanem az év közben, random elért kis sikereket is: egy jó hangulatú vacsoraparti, mely során közelebb került egymáshoz az asztaltársaság vagy egy kellemes program a gyermekünkkel szintén olyan dolog, amelyre büszkék lehetünk, melyek szebbé tették az évünket.

„Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya”

– írja Pilinszky János. Annak érdekében pedig, hogy egy év múlva pozitívabb hangulatban tudjunk visszatekinteni az eltelt évre, mint idén, segíthet újévi fogadalmaink átgondolt kiválasztása is. Január elseje az újrakezdés szimbóluma. Mint ahogy hajlamosak vagyunk hét- vagy hónapkezdéshez igazítani új szokásaink bevezetését (a diéták általában hétfőn kezdődnek, a dohányzásról meg majd leszokunk, ha vége ennek a kifejezetten húzós hónapnak), az évkezdés ebből a szempontból még hangsúlyosabb. Hogy mégse kelljen szégyenkeznünk utólag év eleji terveink miatt, érdemes minél konkrétabb vagy minél több lépcsőből álló fogadalmat tenni. Az „idén sikeres akarok lenni” kijelentés lehet motiváló, de elég nehéz mérni, emiatt év végén valószínűbb, hogy úgy érezzük, nem értük el azt, amit szerettünk volna. E példa alapján érdemes magunknak meghatározni, hogy miben mérjük a sikert: egy előléptetésben, a véghez vitt feladatok számában, vagy abban, hogy nem fogcsikorgatva állunk neki egy új munkanapnak – a siker mindannyiunknak mást jelent, emiatt érdemes konkrétan, személyre szabottan meghatározni újévi céljainkat.

Az idei év lezárásának folyamata lehet akár egész napos, megtervezett program, vagy csak egy felvillanó gondolat: szükséges pihenő ahhoz, hogy újult erővel, motiváltan vessük bele magunkat a 2020-as évekbe.

 

Felhasznált irodalom:

Sheldon, K. M., & Lyubomirsky, S. (2006). How to increase and sustain positive emotion: The effects of expressing gratitude and visualizing best possible selves. The Journal of Positive Psychology, 1, 73-82.

Zeigarnik, B. (1967). On finished and unfinished tasks. In W. D. Ellis (Ed.), A sourcebook of Gestalt psychology. Humanities Press.


Iratkozz fel hírlevelünkre!