Tökéletes akarsz lenni, vagy önmagad?

Sokszor rengeteg energiát fektetünk abba, hogy tökéletesek legyünk, és közben elfelejtjük, hogyan is tudunk önmagunk lenni. Elfogadni a hibáinkat, a tökéletlenséget, a nehézségeket, és megélni az életünket.

Sosem volt még könnyebb a tökéletes élet illúzióját kelteni, mint napjainkban, a közösségi oldalak megszerkesztett valóságában. Miközben nagyon nem ez jön velünk szembe a saját, aktuális valóságunkban. Nem kell a statisztikai adatokat részletezni, hogy tudjuk, Magyarországon rengetegen küzdenek alkoholproblémákkal, szorongással és más pszichés zavarokkal, de ha nem ez, akkor a családi problémák, válás, magány, betegségek, veszteség az életnek azok a nehéz és drámai oldalai, amelyekkel jó eséllyel találkozunk a közvetlen környezetünkben, saját magunkat is beleértve. Ha pedig közben azt látjuk, hogy valahol létezik a tökéletes élet, hogy ez elérhető, jogosan kérdezhetjük magunktól, hogy mi a baj velünk, nekünk miért nem sikerül, vagy dühösek, irigyek lehetünk – az egyikkel magunkat, a saját önbecsülésünket ostorozzuk állandóan, a másikkal pedig elvesszük a lehetőségét annak, hogy meglássuk a pozitívumokat a saját életünkben, hálásak tudjunk lenni. Nincsen rózsa tövis nélkül, így természetesen azoknak az élete sem tökéletes, akikét annak gondoljuk: és ha ismernénk az ő problémáikat, látnánk a közösségi oldalakra nem kiposztolt, könnyes-verejtékes pillanatokat, nem biztos, hogy szeretnénk cserélni velük.

Hálásnak lenni azért, amink van, nehéz, ha közben folyamatosan azt látjuk, lehetne még több, még jobb, még újabb, még tökéletesebb.

Nem meglepő, hogy ha meglátjuk valamelyik közösségi oldalon, hogy az ismerősünk az új párjával egy egzotikus helyen nyaral, a saját kapcsolatunkat, életünket máris szürkébbnek érezzük. Vagy elöntik a hírfolyamunkat az eljegyzések, esküvők, kisbabák, és úgy érezzük, le vagyunk maradva, nem vagyunk elég jók, mert másnak minden összejön. A „mindent akarok, lehetőleg egyszerre és minél hamarabb” korunk egyik nagy trendje, ami rengeteg fölösleges szorongást és megfelelési kényszert generál bennünk, ugyanis abszolút nem reális veszteség nélkül mindenhol ugyanolyan magas színvonalon teljesíteni. És nem jó, ha ez a veszteség a saját egészségünk, a kapcsolataink, vagy a szeretteinkkel töltött idő lesz. Előbb utóbb megismerjük a korlátainkat, és ilyenkor máris szembejön velünk a saját tökéletlenségünk: lehet, hogy már az általános iskolában, amikor nem vagyunk kitűnő tanulók, vagy utolsónak választanak be a csapatba tornaórán, de az is lehet, hogy később és másban, amikor például választanunk kell, hogy a gyerekünk első lépéseiről, vagy egy fontos előléptetésről maradunk le. Ha nem ismerjük magunkat, nem tudunk különbséget tenni adott időszakokban aközött, hogy mi fontos számunkra, és mi nem, ha nem tudjuk elengedni azt, ami lényegtelen, akkor sosem leszünk elégedettek, nem tudjuk valójában megélni az életünket.

“Én így megyek munkába hétfő reggel… És te?”

A perfekcionizmus, a tökéletességre való törekvés nemcsak gyerekkorunk szorongásforrása lehet, hanem gyakran felnőttkorunkban sem hagy el minket. A jelenlegi formájában

az iskola a teljesítésre nevel: minél jobban, gyorsabban, tökéletesebben – de nem tanít meg hibázni, feldolgozni a kudarcokat, elfogadni és megérteni önmagunkat.

Az elfogadáshoz először is tehát szükség lenne arra, hogy meg merjük élni a saját egyediségünket és egyéniségünket: hogy nem ugyanazt az utat járjuk be, mint mindenki más, eltérő helyekről indulunk, eltérő ütemben tudunk haladni, és néha egészen mások az állomások is. Az önismereti terápiákban nagy hangsúlyt kap, hogy megtanuljuk magunkat folyamatban szemlélni: van múltunk, azaz vannak szüleink, nekik is vannak, és nekik is – gyakran több generációra is vissza kell mennünk, hogy megértsük, honnan indult a történetünk, és miért vagyunk ott, ahol éppen vagyunk. Önmagunk elfogadásában nagyon sokat segíthet, ha képesek vagyunk tágabb képet látni, megérteni a saját utunkat, és feloldozást adni magunknak az alól, amit nem mi befolyásoltunk benne. Aztán van jelenünk: az aktuális életmódunk, jóllétünk, döntéseink, amiket nap mint nap meghozunk – sokszor azonban nem tudatosan. A jelenben is meg kell értenünk, mit miért csinálunk, ahhoz, hogy valóban szabadon dönthessünk, és itt kezdődik a felelősségvállalás a saját életünkért. És van jövőnk is: szükségünk van értelmes és önazonos célokra ahhoz, hogy motiváltak legyünk, jól érezzük magunkat. Gyakran előfordul, hogy aki hirtelen elveszíti a célját, például kirúgják a munkahelyéről, vagy közlik vele, hogy gyógyíthatatlan beteg, depresszióba süllyed. De enyhébb formában ugyanez megjelenhet a szülő-szerepben, amikor a gyerekek kirepülnek, vagy a nyugdíjaskor kezdetén, a munka befejezésével. A múltunk megértése, a jelenben szabadon meghozott döntések, és a jövőben kitűzött célok tehát mind szükségesek ahhoz, hogy jóban legyünk önmagunkkal. És ez nem kis munka: ezt nem fogjuk megkapni, ameddig mások tökéletesre lúgozott életét nézegetjük, és elérhetetlen ál-valóságba menekülünk; ameddig elhisszük, hogy a boldogsághoz tökéletességre van szükség. Miközben telnek az évek, és minden újévkor fogadalmakat teszünk, de valójában nem változik semmi, ha nem fektetjük bele az energiát abba, hogy belül rendbe tegyük magunkat. Ha viszont megtesszük, akkor egy idő után túl elfoglaltak leszünk azzal, hogy éljük az életünket, úgy, ahogy nekünk jó, ahelyett, hogy mások útját próbáljuk követni, és az elérhetetlen tökéletességet hajszoljuk.

Ha pedig szívesen fejlődnél, de úgy, hogy közben nem veszíted el önmagad, akkor iratkozz fel hamarosan induló M I N D S E T T I N G programunkra!

Olyan problémával küzdesz, amit egyedül nem sikerül megoldanod? A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!