„Greta Thunberg attitűdje az újdonság, nem a mondanivalója” − tudósítás szegedi Pszicho-Kávéházunkról

Konrad Lorenz és David Attenborough is megfogalmazta már a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmait, mégis egy tizenéves lány szájából kellett hallanunk, hogy a világ felkapja a fejét. De hogyan gondolkodunk valójában a klímaváltozásról? Miért és hogyan alakultak ki ekkora szélsőségek az erről való gondolkodásban? Milyen hatással van ez a jelenség a különböző generációkra? Miért fontos az egyén felelősségének kérdése a nagyvállalatokéval szemben?  Miért szimbolizálja jól Greta és Trump kettősége az erről való közgondolkodást? Ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ az év első szegedi Pszicho-Kávéházán. Tudosításunk.

Mégis mi köze a pszichológiának a klímaváltozáshoz? Ebből a kérdésből indult ki Dézma Lilla a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza előadása kezdetén. „A pszichológia tudományának sajátossága, hogy a természet- és a társadalomtudományok keveréke. A kérdéskör emberi és társadalmi szerepével kapcsolatos új szempontokat, összefüggéseket, válaszokat a pusztán természettudományos megközelítések nem biztos, hogy kellő pontossággal tudják feltárni.”

Kihelyezés, távolítás

„A megkérdezett magyar emberek, átlagosan a hetedik legfontosabb problémának érzik a klímaváltozás kérdéskörét. Ezzel szemben, ha a kérdés úgy szól, mi ma az Európai Unió legnagyobb problémája a globális klímaváltozás rögtön a harmadik helyre kerül.” Ez az a pont, ahol az emberi gondolkodás és viselkedés tudományának szerepe jelentőssé válik. Hiszen pontosan ezek a természetes emberi védekezések, a kihelyezés és távolítás az, ami miatt a probléma azonosításán túl, a cselekvés és a változás nem történik meg.

„Azért könnyű távolítani a jelenséget, mert nem vagyunk közvetlen kapcsolatban vele.

Távol van időben, mivel nem feltétlen most, inkább majd a jövőben látszanak a következmények. Távol van térben, ugyanis jelenleg nem Magyarországon történik.”

Egyéni és kollektív felelősség 

„ Alapvető szociálpszichológiai tény, hogy tömegben oszlik a felelősség.

Ha rosszul leszel az utcán, akkor vagy szerencsés, ha csak egy ember van a közeledben. Sokkal nagyobb eséllyel kapsz majd segítséget. Ha azt kommunikálják nekünk, hogy a globális klímaváltozás, mindenki felelőssége, akkor ugyanez történik. Sőt, ennyire soha nem oszlott még semmilyen felelősség, mint ez. Te és 7,5 milliárd embertársad a felelős a közelgő klímakatasztrófáért. Elképzelhető, hogy ez nehezen késztet cselekvésre, hiszen ebben a helyzetben sem működik az egyéni felelősség. De ha azt mondanák, hogy ez az egy dolog, vagy ez az egy cég a felelős, az emberek nagy többsége sokkal könnyebben tenne lépéseket ezen felelősök ellen. ”

Dézma Lilla a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza, aki már több éve kutatja a klímaváltozással kapcsolatos szociális reprezentációkat és a gyermekvállalási kedvet.

Dézma Lilla elméleti összefoglalójából is kiderült, hogy a klímaváltozással kapcsolatos két, legdominánsabb paradigma pontosan abban különbözik, ami a laikusokat is leginkább foglalkoztató dilemma. Az egyén felelősségének kérdése szemben a nagyvállalatokéval. Az emberközpontú narratíva szerint a klímaváltozás oka egyértelműen az emberiség. Az ember okozza, de meg is tudja oldani. Ezzel szemben egy másik gondolatmenet a kapitalizmust, mint érdek és viszonyrendszert teszi hibássá. Eszerint nem az egész emberiség tehet a klímaváltozásról, hanem azok a társadalmi szereplők,akik a kapitalizmust kitermelték és fenntartják.”

Az, hogy a klímaváltozással kapcsolatos diskurzusban éppen az egyén felelősségének hangsúlyozása kiemelkedőbb, vagy a nagyvállalatok felé való mutogatás, célcsoporttól, időszakoktól, politikai háttértől függően változhat.

A bűnbakkeresés és a bűntudatkeltés azonban mindkét esetben markánsan jelen van.

„Bár szeretünk szélsőségesek lenni azzal kapcsolatban, hogy mit tehetünk egyéni és kollektív szinten, ez a kettő ideális esetben összefonódik. A gondolat miszerint az, hogy én mit teszek, mit kommunikálok a cégek felé, hat arra, amit a nagyvállalatok képviselnek, egyesek szerint inkább csak megnyugtató, mintsem reális, de mindenképp visszajelzést ad az egyén számára, hogy tesz valamit a környezetért.”

Aktivitsta mozgalmakhoz, környezetvédő csoportokhoz való csatlakozás a csoporthoz tartozás minden ismert szociálpszichológiai előnyével együttjárhat.

Környezetvédelem, mint identitáskérdés

Nem csak a felelősség kérdéskörében szeretünk szélsőségesen gondolkozni, saját identitásunk esetében is sokszor esünk ebbe a pszichológiai csapdába.

„A sokat emlegetett identitáskérdés nem csak egyszemélyes dolog. Ugyanilyen fontosak a csoportok, amelyek tagjaiként definiáljuk magunkat. Ezekkel kapcsolatban pedig erős határvonalakat alakítunk.

Ahhoz, hogy megfogalmazzam ki vagyok, azt is meg kell határoznom ki nem vagyok.”

Ez eredményezheti a sokszor szélsőségesnek tűnő környezetvédő identitásokat. Sokak számára elbizonytalanítható lehet, ahogy bizonyos csoportok arról vitáznak ki a jobban környezetvédő, és miért nem elég, ahogyan a másik csoport cselekszik. Ha minden felületen ez zajlik, teljesen természetes, ha ez a vádaskodás az igyekezni kívánó kisember kedvét szegi.

Reális félelem vagy tárgytalan szorongás?

A klímaváltozással kapcsolatos szorongással számos korábbi cikkünk foglalkozik. De valóban helyes-e a szorongás kifejezés? Klinikai értelemben a szorongás egy jövőre irányuló érzelmi állapot, amely a személy által érzékelt fenyegetésre adott válaszreakció. A szorongás természetes és normális érzés. Számos hétköznapi, kihívást jelentő élethelyzet során megjelenik. „Kóros szorongásról akkor beszélünk, ha ezek a reakciók kellő ok nélkül vagy fenyegetést nem jelentő események hatására következnek be, illetve, ha aránylag enyhe ingerek túlzott aktivációt, azaz szorongást váltanak ki.”

Jelen esetben egy globális létünket fenyegető szorongásról van szó,

amellyel szemben jelenleg a pszichológia is nagyrészt eszköztelen, hiszen nem kognitív torzításokra vagy szubjektív megélésekre épül, melyeket a klasszikus módszerekkel korrigálni lehetne. Az ezzel kapcsolatos szorongást talán leginkább a bizonytalanság érzése fokozza. Bizonytalanok vagyunk abban, hogy mi az, ami természetes és mi az ami nem. Bizonytalanok vagyunk abban, hogy mi fog megtörténni és mi nem.

Generációs különbségek

A klímaváltozásról való közgondolkodásban természetesen nagy egyéni különbségek lehetnek, amit sok egyéb tényező mellett generációs különbségek is árnyalnak.

 Greta generációjának félelme jogos, de ez egy előrevetített félelem,

nem tudják a tapasztalataikat mihez viszonyítani. Ezzel szemben egy nagyszülő sokkal nagyobb idői ablakban tud hasonlítani, ő viszont már nem aggódik saját maga, maximum a leszármazottai miatt.

„Éppen ezért a szorongásra legfogékonyabb korosztályt egyértelműen azok a fiatal felnőttek teszik ki, akiknek már van valamennyi tapasztalata a világról, de még nem késő számukra ahhoz, hogy érdemben tudjanak változtatni. Ebben a korosztályban jellemző tendencia, hogy

a fiatal felnőttek előre elgyászolják a gyermekeiket

függetlenül attól, hogy van már született gyermekük vagy nincs. A gyerekvállalási kedvet és a jövőről való gondolkodást ebben a korosztályban leginkább az a kérdés mozgatja, hogy el tudnak-e képzelni egy olyan jövőt, ahol a gyermekük biztonságban lesz.” 

Ezzel kapcsolatban pedig újra előjön a már sokat boncolgatott kettőség az egyéni és a kollektív megközelítéssel kapcsolatban.  Az, hogy milyen életkörülményei lesznek a leendő gyermekeimnek egyéni kérdés. Az viszont, hogy milyen hatással lesz a világra a gyermekem, mekkora ökológiai lábnyomot hagyok ezzel a Földön, már a kollektív megközelítés kérdésköre.

Nemzetközi sajtó és a polarizáltság

A médiának és a politikai kommunikációnak ez esetben is vitathatatlan szerepe van abban, hogyan kerülnek át a tények a közgondolkodásba.

A klímaváltozással kapcsolatos közvélemény azonban kifejezetten dependens erre nézve.

Talán nem is véletlen, hogy a jelenséggel kapcsolatos kérdéskörök nagy részét jellemző szélsőségek a médiában is megjelennek. A médiában megjelenő szélsőségesen leegyszerűsítő válaszok azonnal megölik a diskurzust, még mielőtt az elkezdődött volna. Ne repüljünk többet. Pont. Máskor is égett már. Pont. A klímaváltozással kapcsolatos kérdéskör tele van ilyen válaszokkal.” 

 „A csoportközi konfliktusoknak, a csoportmédianak, szociális viselkedésnek talán a velejarója, hogy nincsenek középen álló diskurzusok, csak fekete-fehér. De miközben háboruk dúlnak, vagy amíg médiumok  polarizált véleményei egymásra mutogatnak, addig hiányzik az a tér, amiben megtudna jelenni egy megoldásfókuszú középszintű diskurzus. És ez az, amit Greta és Trump ellentéte tökéletesen megtestesít. Nincs még két ennyire szélsőségesen ellentétes karakter a közéletben, mint ők ketten. Ezért lehetnek igazi szimbólumai ők a klímaváltozásról való  gondolkodás kettőségének.” 

 

A rendezvény támogatói:

Hungi, 6720 Szeged, Stefánia 8.
https://www.facebook.com/HungiSzeged/

Virágállomás
https://www.facebook.com/Vir%C3%A1g%C3%A1llom%C3%A1s-298622473501305/

Libri
https://www.facebook.com/librikonyvesboltok/?fref=ts

Sugar&Candy
https://www.facebook.com/sugarandcandy.hu/?fref=ts

Papír és Játék Áruház a Szeged Nagyáruházban
https://www.facebook.com/cooppapir/?ref=br_rs

 

A cikk teljes mértékben a 2020.01.20 -án rendezett szegedi Pszicho-Kávéházon elhangzottakból írodott, Dézma Lilla és a kerekasztal beszélgetésen részt vett szakemberek Dr. Szilárdi Réka valláskutató és szociálpszichológus, Kakuszi Szilvia, klinikai szakpszichológus, Mihalik Árpád, szociálpszichológus, Dr. Gellérfi Gergő klasszika-filológus beleegyezésével. A cikk tartalma nem a szerző saját gondolatait közli.


Iratkozz fel hírlevelünkre!