„Az alkotás nem csak a művészek kiváltsága” – Partos Nagy Eszter képzőművész

Mitől lesz egy festés önismereti? Mit adhat az élményfestés a résztvevőknek? Miért fontos, hogy felnőttként is alkossunk? Partos Nagy Eszter képzőművésszel, Life és Art coachcsal, az önismereti és páros pszicho-élményfestésünk vezetőjével beszélgettünk. Interjúnk.

 

Mikor döntötted el, hogy képzőművészettel szeretnél foglalkozni? Mesélnél erről a folyamatról? 

Gimnazista koromban már biztosan tudtam, hogy a Képzőművészeti Egyetemre szeretnék menni és csak ezzel akarok foglalkozni, semmi mással. A szüleim kétségbe voltak esve, mert tudták, hogy ez milyen nehéz pálya. Én viszont megszállottként erre készültem, semmi más nem jöhetett szóba.

Persze a történet nem itt kezdődik. Óvodáskorom óta, ha van egy kis időm, állandóan alkotok, javarészt festek, rajzolok. Érzelmileg az a momentum terelt erre a pályára, azáltal vált hivatássá, amikor az óvónéni azt mondta a szüleimnek, hogy nagyon ügyes vagyok és nagyon jól festek. Apukám olyan boldog volt, hogy az ovis alkotásomat elvitte a keretezőhöz és büszkén bekereteztette. Ma is előttem van, ahogy kirakja a falra és igazgatja, távolról nézegeti, hogyan mutat majd az az ovis rajz a lakásban. Biztos vagyok benne, hogy ez volt az, ami érzelmileg erre terelt, hogy ha ez örömet okoz, ha ez díszit, ha ez tud adni. Onnantól kezdve még inkább állandóan csak festettem. A könyveket nem kiolvastam, hanem kifestettem, kirajzoltam belőlük az illusztrációkat.

Honnan ered az élményfestés ötlete? Mit takar ez pontosan? 

Pedagógus családból származom, édesapám egyetemi professzor, édesanyám tanítónő. Biztos, hogy ezáltal a vágy a tudásunk átadására belém ivódott, átöröklődött, családi mintának is nevezhetjük. Emellett pedig, mivel nekem ez örömet nyújt, az ember szeretné ezt a boldogságot átadni, legyen másnak is öröm. Szerintem ebből a kettőből adódott az, hogy nagyon szeretek festést tanítani és lehetőleg tényleg úgy, hogy ez élmény legyen másoknak is, nem pedig kudarc. Valójában tényleg hiszem és tapasztalom is, hogy az alkotás nem csak a művészek kiváltsága.

Nem kell profi és végzett művésznek lenni ahhoz, hogy merjünk festeni és alkotni, mert az alkotás öröm, kikapcsol, oldja a stresszt, átrepít egy másik dimenzióba, segít letenni a gondokat.

Ezt persze csak saját tapasztalatból tudom elmondani, de pszichológusok mérésekkel is igazolták, hogy az alkotás hogyan hat még jó pár nappal később is a személyiségünkre. Ezek miatt gondoltam arra, hogy elkezdem az élményfestést, ezt az örömet szeretném másokkal is megosztani, hogy hogyan lehet az alkotással minőségi időt eltölteni.

A másik ok pedig: sok élményfestést látok, nagyon nagy divatja és reneszánsza van, mert az emberekben benne rekedt az alkotói vágy. Valahogy régebben sokkal merevebben gondolkodtak, nem mertek az emberek alkotni, időpocsékolásnak tartották. Egy nő mosson, főzzön, takarítson, neveljen gyereket, de ne festegessen, abból nem lehet megélni. Ezáltal az emberek nem mertek ezzel foglalkozni és nagyon sokakban benne maradt az alkotói vágy. Nekem az a véleményem, hogy a vágyunk az alkotásra ugyanolyan természetes ösztön, mint például az evés, ivás, alvás. Természetes, hogy eszem, ha éhes vagyok, iszom, ha szomjas vagyok, alszom, ha álmos vagyok és ugyanígy alkotok, ha alkotni vágyok. Csak ezt valahogy nem csináljuk olyan természetesen. A gyerekeknél lehet megfigyelni, hogy ha nem adunk a kezükbe festéket, akkor is elkezdenek a porba rajzolni. Rengeteg élményfestést látok, amivel én nagyon nem értek egyet. Szinte fáj látni, ahogy összegyűlik néhány ember, van egy instruktor, az embereknek általában még elő is rajzolják a festményeket, ugyanazt festi mindenki és megy az idomítás. „Így húzd az ecsetet, mindenki csinálja utánam!” A végén pedig még le is fényképezik, kiállnak egymás mellé és ott van 10 különböző ember, különböző hangulattal, adottságokkal, személyiséggel és legyártják ugyanazokat a képeket, amikből semmi nem derül ki, csak hogy az egyik gyengébb, a másik pedig szebb. Hát ez az, amivel én nem tudok azonosulni. Egyrészt minden ember különböző, minden ember más egyéniség, más élethelyzetben van, más a természete, a stílusa, más a hangulata épp aznap. Az olajfestmény műfajilag pont amiatt értékes, mert egyedi és megismételhetetlen. Azért drága egy olajfestmény, mert az nem sokszorosító eljárás, mint mondjuk egy rézkarc, amiből le lehet gyártani egyszerre sokat. Az olajfestészet műfajától idegen az, hogy ugyanazt lefestetik több emberrel. Olyan érzésem van, mintha lenézné vagy degradálná az emberi adottságokat.

Terápiás & Tanácsadó Központunk falait is Eszter festményei díszítik.

Minden ember képes gyönyörűt alkotni, csak máshogy. Nem szabad ugyanazon a helyen ugyanazt a képet legyártatni az emberekkel. Mindenki másképp fogja húzni azt az ecsetnyomot, mindenkinek rá kell találnia a saját ecsetkezelésére, a saját egyéniségére és bátran merni azt alkalmazni, nem idomulni másokhoz. Emiatt kezdtem bele. Láttam, hogy mennyire nagy igény van erre, mert az emberek elmennek oda is, és élvezik, jól érzik ott magukat, de nem azért, mert szakszerűen jót kapnak, hanem azért, mert alkotni emberi ösztön. Már az is öröm neki, hogy kikapcsol és fest. Csak ezt lehet sokkal jobban is kivitelezni és ezért gondoltam, hogy szeretném megpróbálni másképp.

És akkor nálad a résztvevők különböző képeket készítenek, tehát nem mindenki ugyanazt festi?

Igen. Mindenki más témát választ, más módon fest. Csak a technikai utasításokat adom át, hogy mi mire való, hogyan kezeljük, és a nagyon rövid instrukciók után mindenki önmaga fedezheti fel a saját stílusát és eljárásait, saját ecsetkezelését, saját színvilágát. Én pedig ebben támogatom, ráérzek, hogy ő milyen típus, mi lesz jó neki, mi a célravezető és megpróbálom átérezni a személyiségét, nem pedig a stílusomat ráerőltetni, vagy megtanítani neki. Ennél több van az élményfestésben és a hozzánk érkező emberekben is.

„Az alkotás világa nagyon más, mint a hétköznapok.”

Gyermekkorban elsődleges kommunikációs eszközünk a rajz, ennek szerepét később átveszi a beszéd. Szerinted tehát nagyon fontos, hogy visszatérjünk ehhez az ösztönünkhöz és ne fojtsuk el?

Igen, mindenképp. Lehet, hogy csak tudattalanul működik. Nagyon sokan azért jönnek el hozzánk, mert érzik, valahol mélyen emlékeznek arra az érzésre, hogy milyen jó volt alkotni. De van, aki csak egyszerűen rosszul érzi magát, hogy a kreatív énjét nem tudja hol használni, mert esetleg olyan munkakörbe került. Rosszul érzi magát a bőrében, de nem tudja miért, hogy mitől van rosszul a saját testében vagy személyiségében. Sokakat csak a kíváncsiság hajt ide. De általában nagyon megelégedve, boldogan és az alkotás örömére újra rátalálva mennek el. Vannak, akik eljönnek újra, de gyakori, hogy beszerzik a festékeket, a vásznat, amit itt használtunk és otthon is festenek. Örülök, ha eljönnek máskor is, de még sokkal jobban, ha otthon rátalálnak erre a technikára. Sokszor mondják, hogy alkotás közben egész egyszerűen kikapcsoltak. „Milyen jó, hogy festés közben egyáltalán nem tudok másra gondolni, nem jut eszembe, hogy mi lesz holnap a munkahelyen, hogy milyen családi problémáim vannak”…

Sokan mondják, hogy elrepült az idő, mert átkerülnek egy másik dimenzióba, egy másik világba. Az alkotás világa nagyon más, mint a hétköznapok.

Mitől válik egy festés önismeretivé és mit adhat a résztvevőknek?

Kezdetben csak alkotóművész voltam, később elkezdtem tanítani művészeti iskolában és élményfestést, festőtáborokat vezetni. Mióta többet tanítok rájöttem, hogy gyönyörűen leképezi a festészet, az alkotói folyamat a személyiségbeli mintáinkat. Azok a minták, ahogyan működünk, csodálatosan megjelennek az alkotói folyamatban. Ráeszmélhetünk, hogy milyenek vagyunk valójában, hogyan is működünk az életben. Észrevehetjük, ha valami jó és érdemes ráerősíteni, de azt is, ha valami nem célravezető és jobb inkább elhagyni.

Vizualizálódik, rögtön látom a képen, ha például szorongok, félek a kudarctól, bátortalanul kezelem, ha félek, hogy elrontom. És ráeszmélünk, hogy így viszonyulok az élet dolgaihoz is.

Az élményfestés azért jó, mert önbizalmat ad. Nem lehet elrontani, le tudom törölni, át tudom festeni, nincs olyan, hogy ennek vége van és ki kell dobni. Művészettörténetet is tanítok és műelemzéssel is foglalkozom. Sokan tudják, hogy egy alkotónak a személyisége, a pillanatnyi hangulata látszik a festményen. De csak az, aki festeni tanít tudja, csak ő veheti észre, hogy a személyiség mennyire megnyilvánul magában az alkotás folyamatában. Legalább olyan fontos az, hogy ki hogyan fest, mint az, hogy mit fest. Van, aki szorong, merev, nem tudja elengedni a kezdeti elképzelését, már látja, hogy nem jó utat választott, de mégis ahhoz ragaszkodik hozzá és ez nem célravezető, mert nem halad a festménnyel. Lehet, hogy az életben is ezért vannak elakadásai és erre itt fog rájönni. Párhuzamokat szoktunk vonni aközött, ahogy működünk és aközött, ahogyan festünk, alkotunk. Kívülről pedig még inkább látom, hogy ő azért nem halad, mert nagyon ragaszkodik a választott képhez és nem mer rajta változtatni, nem mer lépni.

Megesik, hogy ki akarnak keverni egy színt, de nem sikerül és nem veszik észre, hogy amit kikevertek, az még gyönyörűbb. Ilyenkor azt kell használni és merni a véletleneket erősségként és pozitívumként, nem pedig gyengeségként megélni.

Ugyanúgy lehet, hogy az életben sem veszi észre, hogy bár amit akar, nem kapja meg, de vannak újabb és újabb lehetőségek, amiket megragadhatna. A festésben a hibákból csodák tudnak születni – például a Dunaparton festünk és befújja a szél a homokba a festményt, akkor nem feladjuk, meg kidobjuk, hanem merünk örülni ennek, mert ahogy a homok szemcséi odaragadtak a vászonra, még élethűbb lett az alkotás. Ezek megnyilvánulnak az alkotói folyamatban és ezáltal lesz önismereti folyamat, mert rögtön látvány lesz belőle. Míg az életben lehet, hogy csak évek múlva látom, hogy annak az attitűdnek vagy a viselkedésmintának mi lesz a következménye. A festés során rögtön manifesztálódik és párhuzamot tudunk vonni az életben való működésünkkel. A végén mindig beszélgetünk is a festményről, és ilyenkor tudatosulnak azok, amiket addig csak átéltünk vagy átéreztünk.

Partos Nagy Eszter képzőművész, life & art coach, az élményfestés vezetője

Nemrég elvégeztél egy Life & Art coach képzést. Hogyan változtatta meg ez az alkotói folyamatban való részvételedet?

A művészet és a művészet oktatása magával vonzotta az emberismeretet, a pszichológiai részét is az alkotásnak, illetve annak idején a Képzőművészeti Egyetemen tanultam művészetpszichológiát, általános pszichológiát. Mégis, amit nekem a Life & Art coach képzés adott az az, hogy hogy nem adunk tanácsot, nem mi mondjuk meg, hogy hogyan. Csak segítünk a megoldásokat, a válaszokat előhívni az ügyfelünkből. Nekem talán ez volt az utolsó puzzle darab, ami hiányzott az önismereti élményfestésből, hogy ott van bennük a megoldás, a válasz és most megtanultam a technikát, ami segít ezt előhívni. Elő szeretném hívni belőlük a saját énjüket, a saját technikájukat, stílusukat.  Tudatosult bennem, hogy ez így jó. Hiába látom én, hogy neki van problémája, nem megmondom, hanem rávezetem.

Hogyan lehetséges, hogy annak ellenére, hogy sokan általános iskola óta nem fogtak ecsetet a kezükben, mégis csodás alkotásokkal térhetnek haza?

99%-ban csodálkozva mennek el, hogy „nahát én nem tudtam, hogy ilyet is tudok”. Ennek több oka van. Az egyik, hogy jó anyagot adok a kezükbe: képzett festőművészként tudom, hogy melyik az az anyag, ami sikerélményt tud nyújtani. Az olajfesték ilyen anyag, jól alakítható, nem lehet elrontani, ezáltal a sikerélmény garantált. Az olajfesték önmagában szép, akármit festünk vele, az gyönyörű lesz, mert maga az anyag minőségi, nem veszít a fényéből. Fontos továbbá, hogy jó technikai tanácsot kapnak. Gyakorló alkotóművészként rengeteget festek és nagyon fontosak a megfelelő instrukciók. A harmadik pedig, hogy bele tudjak helyezkedni a másik személyiségébe, ráérezzek, hogy ő milyen, hogyan szeretne festeni, mit érez, esetleg mi a baj, miért akadt el.

Egy művész szerintem azért tud jól tanítani is és alapvetően azáltal lesz művész, hogy érzékeny a külvilágra.

Jobban veszi a nem kimondott, nem verbális, nem kigondolt dolgokat. Észreveszi, hogy hogyan segíthet, milyen ember a másik. Ezeken nem szabad gondolkodni, ezt megérezni kell. Mint ahogy meg kell érezni a dolgok anyagszerűségét, amikor festünk. Érezni kell a Duna hullámzó vizét, a szél suhogását, a felhők játékát, azért, hogy a kezem úgy irányítsa az ecsetemet, hogy az tükrözze a valóságot. Ugyanígy megérzem, hogy ő miért akadt el, mit szeretne, milyen személyiség.

Összefoglalva tehát: jó anyag van a kezükben, jó instrukciókkal látom el őket és itt tényleg személyre szabott segítséget és támogatást kapnak.

 • • •

Ha szeretnéd kipróbálni önismereti élményfestésünket, vedd meg jegyed most és gyere el Központunkba, ahol Eszter megmutatja, hogy az alkotás tényleg nem csak a művészek kiváltsága. Ha pároddal, barátoddal, szülőddel vagy testvéreddel jönnél, Páros élményfestésünk kiváló alkalom, hogy közösen éljétek meg a kreativitás csodáját!


Iratkozz fel hírlevelünkre!