Amikor néma a segélykiáltás – az öngyilkosság aspektusai

Az öngyilkosság társadalmunk vezető halálozási okai közé került az elmúlt évtizedekben, ennek ellenére mégis szinte tabuként beszélünk róla. Melyek az öngyilkosság legfontosabb aspektusai? Mik állhatnak a hátterében? Cikkünkben az öngyilkosság legfontosabb aspektusaival foglalkozunk, és felhívjuk a figyelmet arra, mennyire fontos a segítségkérés, illetve a környezetünkben élők jelzéseire való felfigyelés és segítségnyújtás.

Az öngyilkosságnak, más néven szuiciditásnak hosszú történelme van, hiszen az első írásos emlékek az ókorból származnak. A mindennapos magyar szóhasználatban is találhatunk számtalan, a korábbi korokból beivódott kifejezéseket, szólásokat és közmondásokat az öngyilkossággal kapcsolatban (pl.: kútba ugrik, kardjába dől), ami azt jelzi, hogy már a régi időkben is úgy gondolták, fontos felfigyelni erre a jelenségre. Ennek ellenére a tudományos kutatások csupán a XIX. században láttak napvilágot. Durkheim 1897-ben kiadott Az öngyilkosság című könyve volt az első tudományos írás, amely áttörést hozott ebben a témában, feltárta az öngyilkosság hátterében álló oksági tényezőket és az öngyilkosságokat fajtáik alapján több kategóriába osztotta. Valamint ő definiálta elsőként az öngyilkosság fogalmát: „Öngyilkosságnak nevezünk minden olyan halálesetet, amely közvetlenül vagy közvetve magának az áldozatnak valamilyen tette idézett elő, ha tudta, hogy cselekedete szükségképpen erre az eredményre vezet.”

Előfordulás arány

Az öngyilkosság világszinten rendkívül nagy problémának számít, ezáltal nagy kihívást jelent nem csupán az egészségügy, hanem a társadalom számára is.

Egy 2012-es adat szerint évente körülbelül egymillióra tehető a befejezett öngyilkosságok száma, és az öngyilkossági kísérletek ennél 20-30-szor gyakoribbak.

A felnőttek körében 10-18 százalék az öngyilkossági gondolatok előfordulása. „Az öngyilkosság az összes halálozás körülbelül 1,5 százalékát teszi ki globálisan, és a 10. vezető halálok , míg a fejlődő országokban ez a 2. helyre tehető a 15-34 évesek között.”

Öngyilkosságok típusai

Durkheim az öngyilkosság alábbi három típusát különböztette meg:

  1. Egoista öngyilkosság: az öngyilkosságot elkövető személy kilátástalannak érzi helyzetét, életét pedig értelmetlennek, amelyben egyetlen megoldásként lebeg előtte a fatális kimenetelű helyzet, az öngyilkosság.
  2. Altruista öngyilkosság: az ilyen öngyilkosságot elkövető személyek a saját életük elé helyeznek más vélt vagy valós értéket. Ezek az értékek lehetnek rokoni kapcsolatok vagy ideológiai eszmék. Az öngyilkos merénylőket is ebbe a kategóriába sorolhatjuk ezek alapján.
  3. Anómiás öngyilkosság: a személy, aki ilyen típusú öngyilkosságot követ el, a megváltozott társadalmi érték-, valamint normarendszerhez nehezen vagy egyáltalán nem képes alkalmazkodni, ezért úgy érzi, ebből a számukra már élhetetlen értékeket képviselő világból az egyetlen menekülési mód, ha önmaguk életét kioltják.

A szuiciditás szakirodalma kétféle csoportot különböztet meg annak tekintetében, milyen módszerhez nyúl az önpusztításhoz folyamodó személy. Ennek tükrében beszélhetünk drasztikus (violens) öngyilkosságról, amely következtében gyakorlatilag nincs, vagy legalábbis nagyon csekély az esély a túlélésre (pl.: önakasztás, magas helyről való leugrás). A kevésbé drasztikus (nem violens) öngyilkosságok közé soroljuk a gyógyszerek, vegyszerek vagy gáz alkalmazását. Az elkövetési módokat tekintve a férfiak nagyobb valószínűséggel választanak drasztikus, míg a nők pedig kevésbé drasztikus eszközöket.

Kockázati tényezők

Elsődleges rizikófaktornak tekinthető néhány pszichiátriai zavar, mint például a depresszió, a szenvedélybetegség, a szkizofrénia fennállása, illetve a családon belüli korábbi öngyilkossági kísérlet. Másodlagos rizikófaktornak tekintjük a negatív élethelyzetet, harmadlagosnak pedig az életkort és a nemet. Amennyiben az elsődleges rizikófaktorok közül akár egy is fennáll, magas a szuiciditás kockázata.

A segítségkérés – vagyis a cry for help jelensége – a szuiciditásnál az utolsó reménysugárban való megkapaszkodást jelenti.

Nemi és életkorbeli különbségek

Az öngyilkosságot tekintve nagy nemi különbségekről beszélhetünk: a férfiak által elkövetett öngyilkosságok száma nagyobb, mint a nőké, viszont a nőknél pedig az öngyilkossági kísérletek száma a kiugró. A családi állapot is rendkívül nagy nemi különbséget mutat a szuiciditás terén. Az egyedülálló férfiak körében magasabb az öngyilkosságok száma a párkapcsolatban élőkkel vagy családdal rendelkezőkkel szemben. A férfiak a nőkkel szemben hirtelen felindulásból döntenek, kevesebb időt hagynak maguknak a mérlegelésre, ezáltal kevesebb esélyt hagynak arra is, hogy meggondolják magukat az önpusztítást illetően. Emellett pedig óriási veszélyt jelent, hogy a társadalmunk olyan elvárásokat támaszt a férfiak felé, miszerint mindig erősnek, határozottnak és magabiztosnak kell mutatniuk magukat, ennek következtében a férfiak kevesebb segítséget kérnek környezetüktől vagy akár szakemberektől, ha a helyzetüket kilátástalannak tartják.

Az életkor szintén nagy rizikótényező az öngyilkosságot tekintve, hiszen az idősebb személyek nem ritkán érzik azt, hogy már nem hasznos tagjai a társadalomnak, vagy feltételezik, hogy családjuk terhére vannak, esetleg olyan súlyos betegségben szenvednek, amelyből nem látják a gyógyulás lehetőségét. Az idősebbek mellett a serdülőknél is jelentősen megemelkedett az öngyilkosságok vagy öngyilkossági kísérletek száma, melyeknek hátterében feltételezhető a sajtó és a közösségi média megnövekedett szerepe, mely elősegíti a példakövetés jelenségét.

„Cry for help”

A segítségkérés, vagyis a cry for help jelensége, a szuiciditásnál az utolsó reménysugárban való megkapaszkodást jelenti. Az öngyilkosságot elkövetők nagy százalékban igyekeznek közölni tervüket környezetükkel, ezáltal remélve segítséget tőlük. Az öngyilkosságot tervező személyek sokszor szégyellik gondolataikat, ezért nem mernek nyíltan segítséget kérni, általában burkolt módon közlik szándékukat. Ebből adódóan környezetük sokszor nem értelmezi helyesen a jeleket, ezért nem nyújtanak megfelelő segítséget azoknak a személyeknek, akik kétségbeejtő helyzetükben az egyetlen megoldást az öngyilkosságban vélik látni. Ahogy Buda Béla is mondta:

„Az öngyilkossági szándék közlését mozgató vágy – akár csak szimbolikus – részleges kielégítése a tettet elodázhatja, időt adhat, míg az elutasítás, a ridegség az öngyilkossági cselekedet felé taszíthat. Az öngyilkossági szándék közlésének mint segélykérő közlésnek felfogása, utat nyit az öngyilkosság megelőzése számára.”

Rendkívül fontos tehát odafigyelnünk a környezetünk jelzéseire, és segítő kezet nyújtani számukra a nehézségekben. Amennyiben mi magunk érezzük helyzetünket reménytelennek, nélkülözhetetlen a másoktól való segítségkérés, amely több formában is megvalósulhat: fordulhatunk közvetlen környezetünkhöz, különböző segélyvonalakhoz, pszichológushoz, vagy igénybe vehetünk pszichiátriai szakellátást, hiszen ezen segítségeknek köszönhetően sok esetben megelőzhető a végzetes kimenetel.

***

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 (gyerekeknek 116-111), vagy +36 80 820 111 telefonszámot! További információkat találhatsz ezen az oldalon is.

 

Felhasznált irodalom:

Lóderer, B. (2007). Az öngyilkosság. PPKE-BTK

Ajtay, Gy., Bérdi, M., Szilágyi, S., Perczel-Forintos, D. (2012). Egy hatékony beavatkozás szuicid prevencióban: A problémamegoldó tréning alkalmazása klinikumban. Psychiatria Hungarica. 27 (2). 92-102.

Gonda, X., Borbély-Ipkovich E., Döme, P., Duleba, T., Rihmer, Z. (2012). Az öngyilkosság epidemiológiája, jellegzetességei és rizikótényezői bipoláris zavarban. Psychiatria Hungarica. 27 (2). 103-114.


Iratkozz fel hírlevelünkre!