„Nem is én voltam!” – Gyermekjátszmák I. rész

A mindennapok kommunikációját gyakran rejtett tranzakciók, játszmák szervezik, melyek a legtöbb esetben tudattalanul befolyásolják a kapcsolatainkat. Ezek a negatív spirálok látszólag egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlanak, melyeket a résztvevők vagy játékosok egymásra reagálva hoznak létre újra és újra. A játszmák kezdeményezése már gyerekkorban elkezdődik, a nyelvezetük ugyanis jól illeszkedik a gyerekek természetes kifejezési módjához.  Cikksorozatunk első két részében tipikus gyermekjátszmákról lesz szó, a folytatásban pedig a lehetséges megoldásokra is kitérünk.

A tranzakcióanalízis Erik Berne kanadai pszichiáter nevéhez köthető; Emberi játszmák című könyvében mindennapi példák segítségével szemlélteti a játszmák mozgatórugóit, menetét és hatásait. Korábbi cikkünkben részletesen írtunk ezekről. Mikor beszélhetünk gyermekjátszmáról? Abban az esetben, ha a felnőtt válasza a gyermekéhez hasonlóan cselekvéses és tudattalan.

Ha viszont a felnőtt átlát a játszmakezdeményezés célján és más, a gyermek számára is elfogadható megoldást tud nyújtani, akkor nem alakul ki játszma, ekkor csupán gyermeki manőverről van szó.

„Anyu fáj…”

Ebben a játszmában a gyermek rossz közérzetét a test nyelvére fordítja le, például fájlalja a hasát. Egy tudattalan cél – „ha beteg vagyok, rosszul vagyok, anya velem marad, nem kell óvodába vagy iskolába mennem” – a játszmán keresztül valósul meg, melynek játékszabályát minden játékos (szülők, esetenként az óvónők, pedagógusok is) elfogadja. Vagyis a gyermek közvetlen környezetében élő felnőttek elfogadják, hogy nem szabad erőltetni a gyereket, érdemes inkább kímélni őt.

Milyen veszélyei lehetnek? Elsősorban az, hogy a gyermek nem tanulja meg megfogalmazni és megoldani a nehézségeit. Hosszabb távon pedig azzal járhat, hogy a gyermek a kellemetlen helyzetek kikerülését részesítheti előnyben mint megoldási stratégia, mely könnyen rögzülhet, és személyiségformáló erővé válhat, így akár egy életjátszmává is alakulhat. Vagyis a nehézségek, problémák elől gyengeségbe, betegségekbe menekülhet. Fontos, hogy a szülők a gyermekük rosszullétét ne megjátszásként vagy hazugságként kezeljék, mert az csak még súlyosabb játszmába kényszerítheti bele a gyermeket.

„Én nem tudok…”

Ez a játszma csak akkor alakul ki, ha a gyermek számíthat rá, hogy előbb-utóbb a felnőtt mentesíti őt a feladata alól. A gyermek nagyon sokféle okból hivatkozhat tehetetlenségre, viszont a játszma kialakulásához elengedhetetlen egy másik játékos is (például az édesanya), aki hajlamos lehet átvállalni gyermeke tennivalóit.

„Nem is én voltam!”

Baráti vagy osztálytársi közegben inkább manőverként jelenik meg, testvérek között azonban gyakran játszmává alakul. Ehhez szükség van egy olyan szülőre is, aki az egyik gyermekével sokkal könnyebben boldogul, mint a másikkal. Gyakran előfordul, hogy az idősebbel vagy a fiúgyermekkel nehezebb és a másik válhat ezáltal „bezzeggyerekké”. A játszmát a „nehéz” és a „bezzeggyerek” bármilyen apró vitája elindíthatja, a fenntartásához a szülő aktív közreműködése szükséges.

Ha szülőként egy kicsit megpróbálunk együttérezni a „nehéz” gyerekkel, és elfogadjuk azt az igazságot, hogy minden sértő, ami a másikat is sérti, akkor időben le lehet állítani a “bezzeggyerek” manővereit.

Hogyan kezdődik? Általában a „bezzeggyerek” jól tudja, hogy testvére érzékeny pontja hol található, és szóbeli agresszió segítségével a korábbiakhoz hasonló választ képes belőle újra és újra kiváltani. A szülői felelősségre vonás során hivatkozhat arra, hogy nem ő kezdte, nem is ő volt, így létrejöhet az az élmény, hogy ő győzött testvérével szemben, mert a szülő őt védte meg.

„Melyikőtök az erősebb?”

Előfordulhat, hogy a szülők eltérő nézeteket vallanak bizonyos gyereknevelési kérdésekben, és egy-egy helyzetben egyikőjük szigorúbban, kevésbé engedékenyen járna el. A gyermek többnyire jól ráérez és hamar rátanulhat arra, hogy ezeket az ütközéseket lejátszassa szüleivel. Például a szigorúbb szülő jelenlétében kér engedélyt az engedékenyebb szülőtől. Mik lehetnek a gyermek céljai? Először is szeretné kideríteni, hogy kinek van valójában igaza, a két szülői igazság közül valójában melyik tekinthető tájékozódási pontnak. Egy másik tudattalan cél vagy nyereség lehet a figyelem megszerzése, hiszen a szülők róla beszélnek és vele törődnek. Végül pedig minden családtag számára ismert a játszma kimenetele, így a gyermek számára egy gyakorlati haszon lehet, hogy kibújjon kötelességei vagy büntetése alól, ha a megfelelő kulcsszavak segítségével számíthat a rendszeresen őt pártoló szülő segítségére és a másik szülő sértett vagy haragos megfutamodására.

„Szegény kicsikém”

Gyerekkorunk során mindannyian átesünk kisebb-nagyobb sérüléseken, betegségeken, melyek szüleinkből ösztönszerűen kiváltják a gondoskodás, segíteni akarás vágyát. A bajok többsége idővel elmúlik, vagy a család alkalmazkodik a betegség vagy sérülés következményeihez. A súlyosságtól függően előfordulhatnak utóhatások, a gyermek félénkséget mutathat, könnyebben megijedhet bizonyos helyzetekben. Ebben az időszakban nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, melyben az újra-leválasztás során a gyermek biztonságban érezheti magát és nem veszi fel a családon belüli betegszerepet. Tartós betegségnél vagy hosszú távú következményekkel járó sérülésnél szülőként még nehezebb lehet ennek az egyensúlynak a megtalálása.

Kialakulhat ugyanis a szülőben egy fokozott érzékenység vagy készenlét, mely során a fizikai veszélyek túlértékelése hangsúlyossá válhat. Ennek következtében a szorongás, melyet a szülő és a gyermek egyaránt megélhet, hátráltathatja a gyermek közösségbe való beilleszkedését, a normál fejlődésének megfelelő feladatok elvégzését.

Minél félénkebb és elesettebb a gyermek, annál nagyobb mértékben mentesítheti őt a család a feladatok alól. Előfordulhat, hogy semmilyen erőfeszítést nem várnak el tőle, mert a szülők úgy vélhetik, hogy a kivételes állapota ezt nem teszi lehetővé. Mikor alakul ki a játszma? Ha a gyermek észreveszi, hogy szülei sajnálattal viseltetnek iránta és ezt kihasználva – természetesen nem tudatosan – szinte bármit elérhet náluk.

Cikksorozatunk következő részében további gyermekjátszmákról lesz szó, mint például az „úgysem mersz megütni” vagy a „kudarcgyerek” játszmája. A harmadik és egyben záró részben pedig a megoldási lehetőségeket fogjuk részletesen bemutatni!

Felhasznált szakirodalom:

Berne, E., Ágnes, H., Erzsébet, J., & Zsuzsa, F. V. (1984). Emberi játszmák. Gondolat.

Várkonyi, Zs. (1986). Már százszor megmondtam… Gondolat.

Gordon, T. (1975). Patent Effectiveness Training. American Library, New York.


Iratkozz fel hírlevelünkre!