Azok a boldog szép napok… – avagy hogyan tesz minket nosztalgikussá a zene?

Napjainkban a zene elemi részét képezi életünknek. Zenét hallgatunk út közben, munka alatt, főzés és családi összejövetelek során is. Életünk legnagyobb részének kísérőmotívuma a zene, múltunk minden fontos időszakához kapcsolni tudnánk egy-egy konkrét dallamot. De vajon mi lehet az oka annak, hogy egy rég elfeledett dalt újra meghallva libabőrösek leszünk, könny szökik a szemünkbe és emlékek áradata önt el minket? Mindannyian találkozhattunk már a zene hatására átélt nosztalgikus érzésekkel, mégsem gondolunk bele igazán, hogy ezeket a semmihez nem hasonlítható érzelmeket csupán egy-egy ártalmatlan dallam hatására éljük át.

A nosztalgia élményét nehéz megfogalmazni. Hirtelen és sokszor akarattalan visszarepülés a múltba, mely által az emlékek olyan élénken idéződnek fel bennünk, mintha csak tegnap történtek volna. És nem csak maguk a vizuális vagy auditoros ingerek: egyszerre újra átéljük ugyanazokat az érzelmeket is, mint akkor, mikor először történtek velünk. Kezdetben úgy gondolták, a nosztalgia egy agyi betegség, a 20. század elejére pedig olyan mentális zavarnak tartották, mely során a beteg a gyermekkor elengedésének nehézségeit éli át. A század végére aztán kialakult az a felfogás, ahogy ma is jellemezzük a nosztalgiát: a múlthoz való kötődés, a tegnap utáni sóvárgás kifejezőjeként. A nosztalgia tehát mindig a múlthoz, az egyén által megélt élményekhez kapcsolódik, egy-egy konkrét eseményhez vagy korszakhoz, régi rituálékhoz, szokásokhoz. A régi felfogással ellentétben viszont sem betegségnek, sem mentális zavarnak nem nevezhető, sőt, mindannyiunk életének velejárója, melyet bár nehezen skatulyázunk be pozitív vagy negatív élmények közé jellemzően inkább pozitív hatással bír hangulatunkra.

Egyes kutatások szerint csökkenti a stresszt, segít megküzdenünk a jelen problémáival, egyfajta mentális menedékként szolgál.

Érezhetjük akár pozitívnak, akár negatívnak magát az élményt, egy biztos: a zenei ingerek azok, amelyek leginkább képesek kiváltani bennünk a nosztalgia érzését.

Fiatalkori kedvenc dalaink egy életen át elkísérnek minket.

De miért pont a zene van ránk ilyen hatással? Olyan világban élünk, ahol már fényképeken őrizzük a legszebb és legjelentősebb emlékeinket gyermekkorunktól kezdve, mégis hamarabb visszarepülünk a múltunkba egy-egy fontos dalrészlet hallatán, mint egy egész fotóalbum végiglapozása közben. Képalkotó eljárásokkal kimutatható, hogy a zene nem csak agyunk azon részét aktiválja, ahol az auditoros ingerek feldolgozásra kerülnek, mint ahogy mi sem egyféleképpen tudunk reagálni a zenére. A ritmus lüktetése, a zene tónusának, szövegének felismerése mind más és más területek aktivitásával járnak az agyon belül. Ha tehát meghallunk egy dallamot agyunk jelentős része aktiválódik. Egy számunkra kedves dal ráadásul a jutalmazó központunkat is aktiválhatja, különböző neurotranszmittereket – dopamint, szerotonint, oxitocint – felszabadítva, melyek mind a boldogságérzet kialakulásáért felelősek.

A zene tehát sokkal komplexebben hat az agyunkra, mint elsőre gondolnánk. Ha emlékként tárolunk el egy zeneszámot, akkor nemcsak a konkrét dallamot, de a tónust, ritmust, szöveget is könnyen el tudjuk raktározni – olykor még a kontextust is, melyben a legtöbbször találkoztunk vele. Ez lehet az oka annak, hogy egy fontos eseményre gondolva eszünkbe juthat egy adott zeneszám, vagy fordítva: ez lehet a magyarázata a zene által kiváltott nosztalgiának is. Egy rég elfeledettnek hitt kedves dal tehát aktivizálhatja agyunk megannyi részét, köztük azokat az emlékeket és érzelmeket, melyeket a dal megismerése, megszeretése közben éltünk át. A zene által kiváltott nosztalgiával kapcsolatos kutatások szerint a 12 és 22 éves korunk között hallott dallamok kifejezetten hajlamosak arra, hogy később nosztalgikus érzelmeket váltsanak ki belőlünk. David Levitin neurológus szerint ez azért van így, mert az ebben az időszakban hallgatott dalok kapcsolódnak össze leginkább a szociális életünkkel.

„Életünkben most először fedezzük fel magunknak a zenét, gyakran barátainkon keresztül. Azt hallgatjuk, amit ők, egyfajta összetartozás jelképeként. Ez által a zene identitásunk részévé válik.”

És valóban: lehet bármilyen kifinomult zenei ízlésünk idősebb korunkra, soha semmilyen zene nem lesz képes azt az emlék és érzelemáramlatot előidézni bennünk, mint a tinikorunkban hallgatott kedvenceink. Ha jobban belegondolunk, nemcsak zenei ízlésünk alakulásában van kitüntetett szerepe ennek az időszaknak:

kutatások szerint a legtöbb emlékünket serdülő és fiatal felnőtt korunkból tudjuk később visszaidézni.

Amellett, hogy ez az időszak sokunk életének legeseménydúsabb része, biológiai oka is van annak, hogy ennyire mélyen megmaradnak emlékeinkben a fiatalkori évek. Agyunk különösen gyors változáson megy keresztül ebben az időszakban, emiatt pedig az átélt élmények – és a hozzájuk kapcsolható zenék is – mélyebben ágyazódnak be, jelentős és érzelmekkel teli emlékekként felidéződve.

A New York Times 2018-ban foglalkozott azzal, hogy életünk mely szakaszában találjuk meg kedvenc dalainkat. Nemek és életkorok szerint vizsgáltak meg népszerű dalokat a Spotify adatbázisa alapján, hogy kiderítsék, tényleg jobban preferáljuk-e a tinikorunkban slágernek számító dalokat. Az „Oh, Pretty Woman” című Roy Orbison számmal kapcsolatban például úgy találták, hogy kifejezetten népszerű 69 éves női hallgatók körében – akik éppen 17 évesek voltak a dal megjelenésekor. Több más sláger vizsgálata kapcsán is hasonló eredményre jutottak, a zene serdülőkori kitüntetett szerepét tehát a számok is bebizonyították.

Vannak zenék tehát, melyek egy egész életen át elkísérnek minket. Meghallva őket visszarepülhetünk életünk meghatározó pillanataiba; mivel a nosztalgikus érzelmek inkább általános, mint specifikus élményeket idéznek fel bennünk, általuk felelevenedik például az első szerelmünkkel való kapcsolatunk (nem csak egy-egy konkrét randi). Bár maga a kapcsolat lehet, hogy csalódással végződött, egy arra az időszakra emlékeztető dal inkább a kellemes emlékeket, egyfajta honvágy érzést kelt bennünk (talán ez is közrejátszik akkor, mikor azt mondják, az első szerelem örökké velünk marad). A zene által kiváltott nosztalgia jótékony hatása pedig egész életen át velünk marad: serdülőkoruk kedvenc dalai segítenek például az Alzheimeres betegeknek emlékezni azokra az időkre, amiket már rég elfeledettnek véltek.

Még ha nem is egyforma mértékben, a nosztalgia mindannyiunk életének kísérő eleme. Megállni egy pillanatra, visszagondolni elmúlt időszakokra egy rég elfeledett dallam hatására segíthet megbirkózni a jelen és a jövő nehézségeivel. Épp ezért megéri néha lejátszani ifjúkorunk kedvenc dalait, lehunyni szemünket és hagyni, hogy az emlékek felidéződjenek.

***

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, fordulj Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembereihez. Most ki sem kell mozdulnod a négy fal közül! Vedd igénybe online pszichológiai tanácsadásunkat.

 

Felhasznált irodalom:

Batcho, K. I. (1995). Nostalgia: A psychological perspective. Perceptual and Motor Skills, 80, 131-143.

Zhou, X., Wildschut, T., Sedikides, C., Chen, X., & Vingerhoets, A. J., (2012). Heartwarming memories: Nostalgia maintains physiological comfort. Emotion, 12, 678-684.

https://slate.com/technology/2014/08/musical-nostalgia-the-psychology-and-neuroscience-for-song-preference-and-the-reminiscence-bump.html

Seth Stephens-Davidowitz (2018). The Songs That Blind. New York Times


Iratkozz fel hírlevelünkre!