Genotropizmus – egy elmélet, amely magyarázatot keres választásainkra

A mágneses pólusok esetében az ellentétek vonzzák egymást. Míg van egy latin közmondás: „Similis simili gaudet”, mely szerint a hasonló hasonlót vonz. Vajon tudunk-e azonosulni ezzel a mondással? Ez a gondolat átjárná hétköznapi cselekedeteinket, viselkedésünket, választásainkat? Szondi Lipót genotropizmus-teóriájának köszönhetően közelebb kerülhetünk a válaszhoz.

Szondi Lipót a 20. század egyik legismertebb magyar idegorvosa, pszichiátere, a pszichoanalízis egyik fő képviselője, a sorsanalitikus ösztönrendszer elméletének kidolgozója, mindemellett a Szondi-teszt megalkotója. 1919 és 1924 között az Apponyi Klinika Neurológia és Pszichiátria részlegén, míg 1924 és 1926 között az Endokrinológia és Patológia részlegen dolgozott. 1927-ben került át a Patológiai és Terápiai Laboratóriumba. Az évek során rengeteg endokrinológiai, alkattani és öröklésbiológiai kutatást végzett főként fogyatékos fiatalokon. Ezek során közel ezer családfát vizsgált meg, megfigyelései alapján pedig ráeszmélt arra, hogy az összeházasodott személyek családfáiban hasonló megbetegedések lelhetők fel. Ez a felfedezés adta alapját az 1937-ben publikált sorsanalitikus tanulmányának.

Szondi Lipót

A sors fogalmát Szondi Lipót állította a lélektan középpontjába. Az általa kidolgozott sorselemzés, más néven sorsanalízis szerint az örökletes tényezők sorsformáló ereje a tudattalanban összeütközik a külső élmények szintén sorsalakító erejével, és az ebből kialakult biopszichológiai harc révén szintetizálódik az ember sorsa.

A sorsanalízis olyan mélylélektani irányzat, amely alapjának a freudi tudattalant tekinti, szorosan összefüggésben áll a pszichoanalízissel, de mégis mélyebb rétegeket kutat: a családi tudattalanba ás, az örökletes tényezők sorsformáló szerepkörének feltárásával foglalkozik.

Szondi munkája során felfigyelt arra a rendkívüli jelenségre, hogy egy bizonyos örökletes betegség – mint például a skizofrénia – nemcsak az egyenesági leszármazottakon tapasztalható, hanem a beházasodottakon is. Ebből az következik, hogy a választott házastársakban ugyanazok a gének lappangnak, mint a vérrokonokban. Ez alapján felmerült a kérdés: „Vajon miért választja egy látszólag, fenotípusában – fizikai megjelenésében – egészséges személy éppen azt az embert társául, akiben egy adott betegség génje manifesztálódott?” Azért, mert hiába volt fenotípusát tekintve egészséges, genotípusában – genetikai felépítésében – mégis ott lappanghatott a betegség génje. Szondi rájött, hogy az ösztönös választást a betegség lappangó génje irányítja. Ez a genotropizmus elmélete, amely a sorsanalízis tárgyválasztási alaptételévé vált. Szondi Lipót dédelgetett szellemi gyermeke volt ez, melyre egész életében büszkén is hivatkozott.

Szondi Lipót szerint:

„Az ösztönökben gyökerezik az emberi lét minden létrehozó és fenntartó feltétele. Ezek azok, melyek befolyásolják az egyén minden cselekvését, viselkedését, törekvését, szükségletét, személyes vágyait. Az ösztönök létünk legmélyebb rétegeibe nyúlnak vissza.”

A sorsanalízis hipotézise szerint az ösztönök forrásai a gének, amelyek minden ember cselekvésére befolyásoló hatással bírnak a születéstől kezdve a halálig. Szondi feltételezte, hogy a genotípusban rejtve maradt látens gének sem hatástalanok, hanem éppen ezek válnak az ösztönös választások irányítójává. Ezt a jelenséget nevezte genotropizmusnak. A génekben az az azonos, hogy minden gén a család természetéből egy-egy törekvést örökít át a további generációkra.

A genotropizmus a választott ösztöntárgyak szerint több csoportra oszlik:

Libidotropizmus a családi tudattalan szerelmi választásban megjelenő genotrópiai hatása. A libidotropizmus tudattalanul magába foglalja az egyén összes én-te kapcsolatát. Ez minden párkapcsolat alakító elve, ebből következik a család összetartó ereje is. Ezalatt azt a folyamatot értette, amely során két személy öröklött látens génjei – lappangó gének, melyeket családi tudatalattijuk öröklött génállományukban azonos, vagy közel azonos módon – egymásra vonzó hatást fejtenek ki.

Később Szondi felfedezte, hogy ez a vonzás nem csupán a párválasztás területére terjed ki, és 1944-re az emberek sorsot befolyásoló választásait kiterjesztette az alábbiakra is:

Az idealotropizmus a család öröklött hajlama, nem tudatos genotropikus hatása az ideálok megválasztásában. A családi tudattalan ezen befolyásoló hatását ideálválasztásnak, vagy más néven idealotropizmusnak nevezzük. Ennek alapján alakulnak ki az emberek közti szellemi kötődések és kapcsolatok, akiknél az egymásra találás és összetartás oka mélyen, a tudattalan öröklött anyagok rokonságában rejlik. Az ilyen idealotropikus kapcsolatok legkisebb egysége a barátság, de ide tartozik minden olyan kötődés, amely egy közös kulturális vagy szellemi ideát szolgál.

A harmadik csoportot az operotropizmus alkotja, amely szociális szempontból a családi tudattalan leghétköznapibb megjelenési formája, vonzó hatását a pályaválasztásnál fejti ki. Az ember tudattalanul olyan pálya választása mellett dönt, mely során a génállományát tekintve rokon személyekkel foglalkozhat. Vonzódása egy meghatározott hivatás iránt sajátos családi tudattalanjának megnyilvánulása. Így kerülnek például a perlekedők leszármazottai ügyvédi, bírói pályára. A pályaválasztás másik csoportjánál megállapították, hogy az emberek gyakran olyan szakmát választanak maguknak, amely segítségével familiárisan meghatározott, tudattalan ösztönöket tudnak kielégíteni szociálisan elfogadott formában. Míg például a család egyik tagja bűnöző, addig a másik börtönőrnek áll. Gyakran a foglalkozási eszközöknek, és még a foglalkozás helyének megválasztását is a tudattalan családi faktorok határozzák meg.

A genotropizmus elmélete szerint a családi tudattalan befolyásolja választásainkat.

A családi tudattalan negyedik működési területe a betegségválasztás, más néven a morbotropizmus. Ez a kifejezés arra keresi a választ, hogy vajon miért lesz valaki számára vonzó egy adott testi sérülés következtében egy bizonyos betegségforma? Ez a szimptómaválasztás, ahol nem szimplán a betegség specifikussága, hanem leginkább a meghatározott génekkel rendelkező családi tudattalan fogja meghatározni a megjelenő betegség kórisméjét. Szondi szerint

a lelki traumák és a fertőzéses betegségek nem külső sérülés következtében alakulnak ki, hanem a familiáris genotípus „rendeli elő” őket, vagyis az örökletes hajlam az, ami az eredendően gyengébb szervre tereli a betegségeket.

Az elmélet elsősorban az elme-idegi zavarokra vonatkozik, de bizonyos fokig a szomatikus betegségek, mint például a cukorbetegség, hormonzavarok, gyomor-bél panaszok is a családi tudattalan által meghatározottak.

A családi tudattalannak a halálválasztásban is van behatása. Ezt hívjuk thanatotropizmusnak. Ez nem csupán az öngyilkosságra, vagy esetleg balesetre vonatkoztatható, amit az ember „választhat”, hanem az infarktus, carcinoma és még sok más halálozási ok is familiáris előfordulású, bekövetkezésüket génikus hajlamok irányítják. Az elmélettel kapcsolatban számos kérdés merülhet fel bennünk: Felismerjük-e a familiáris tudattalan génkapcsolatot embertársainkban? Honnan tudja tudattalanunk, hogy egy bizonyos hivatás választása saját kielégítetlen szükségleteinket teljesíti be? Vajon miért van például az, hogy egyes nők az erőszakos, agresszív, nárcisztikus férfiakhoz vonzódnak, míg mások választása éppen ellenkezően az introvertáltak felé irányul? Miért vonzódik sok férfi a kacér nőkhöz, míg a többiek pedig a visszahúzódó típust kedvelik?

A következő példa bemutatása elősegíti a genotropizmus esszenciájának világosabbá tételét, és választ is ad a fenti kérdésre. Tegyük fel, hogy egy nagyobb társaságban ketten találkoznak – X, illetve Y – megismerkednek és kölcsönösen felkeltik egymás figyelmét. Az ezt követő nap visszaemlékeznek, és egyfajta megmagyarázhatatlan rokonszenvet, esetleg ellenszenvet éreznek egymás iránt. Szondi teóriája szerint ezeket az érzéseket a látens, öröklött gének alakítják ki. Értelmezése szerint X és Y „génrokon”, őseiktől olyan géneket örököltek, melyek mindkettejük sorsát befolyásolják. Ennek az átörökített génállománynak köszönhetően alakul az egymás iránti érdeklődés, amely rokon-, illetve ellenszenvben is megmutatkozhat. Ezen beállítódás ugyanúgy lehet ellentétes is, miszerint például X számára Y rokonszenves, viszont Y számára ellenszenves X. Ennek a jelenségnek olyasmi lehet például az oka, hogy X apai ükapja még a 19. század végén nagy kártyás volt – bár erről X-nek nincs tudomása – ezek a gének pedig a mai napig hatással bírnak. X nem kártyázik, viszont előszeretettel jár lóversenyekre, ahol fogad is rendszeresen. Y ősei között úgyszintén sok szenvedélyes játékos volt, ő is örökölte ezeket a géneket felmenőitől, akik közül egyikük nagy veszteség és adósság következtében öngyilkos lett. Ez a történés hatalmas szégyen volt, családi titokká nőtte ki magát, éppen emiatt Y nem ismeri ezt a történetet. Viszont ő is rendszeresen látogatja a lóversenyeket, de soha nem fogad.

A pár-, illetve ideaválasztás esetén könnyebben tudunk a hajlamosító géneknek jelentős szerepet tulajdonítani, mint például a hivatásválasztásnál, ahol az általános elgondolás szerint az emberek olyan pályát választanak, melyre a környezete „kényszeríti” őket. Ez részben igaz, és ez kiváltképp így volt régebben, amikor mondjuk a földműves fia szintén földműves lett, vagy az ügyvéd gyermeke polgári szakmát választott. Gondoljuk csak meg: hány ember nem választana egy adott foglalkozást a világ összes pénzéért sem, míg más éppen ebben a szakmában teljesedik ki. Természetesen a külső körülmények egy adott fokig korlátozzák választási opcióinkat.

A genotropizmus genetikai elmélete rengeteg kétséget vetett fel Szondi korában nemcsak az ember genetikai meghatározottságát elutasító pszichológiai iskolák képviselői körében, hanem azok között is, akik elfogadták és munkájuk során használták is a genotropizmus elméletét. Az elméleti teóriák növekvő száma, evolúcióbiológiai, pszichológiai és genetikai kutatások egyre jobban alátámasztják a genotropizmus érvényességét, és egyre több ajtót nyitnak ki nemcsak a személyiség mélylélektani megértését, hanem az emberi cselekvések hátterében álló tényezők feltérképezését tekintve is. A Szondi-elmélettel kapcsolatos ellentétek nagy valószínűséggel addig fogják érinteni a pszichológia berkeit, ameddig az egyre fejlődő kutatások végleg el nem oszlatják a kételyeket.

***

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, fordulj Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembereihez. Most ki sem kell mozdulnod a négy fal közül! Vedd igénybe online pszichológiai tanácsadásunkat.

Felhasznált irodalom:

Benedek, I. (1987). Az ösztönök világa. Budapest: Minerva Kiadó.

Bereczkei, T. (1999). Szondi és a modern biológia. In Gyöngyösiné K. E. (Szerk.). (1999). Szondi Lipót. (pp. 158-165). Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó.

Gyöngyösiné Kiss, E. (1999). Szondi Lipót. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó.

Hargitai, R. (2008). Sors és történet. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó.

Lukács, D. (2016). A Szondi-teszt korszerű értelmezése. Budapest: Oriold és Társai Kiadó és Szolgáltató Kft.

Szondi, L. (1996). Sorsanalízis és önvallomás. Thalassa, 7. (2), 5-38.

Szondi, L. (2002). A Szondi-teszt. A kísérleti ösztöndiagnosztika tankönyve. Budapest: Hatodik Síp, Új Mandátum Könyvkiadó.

Varga, N. (2016) Humanisták és káinok a társadalmi környezetben Szondi Lipót politikai pszichológiája alapján. In: Bodnár G. (Szerk.) (2016). Humántudományok – innováció – diverzitás. (pp. 103-130).Sopron: Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó.

 


Iratkozz fel hírlevelünkre!