Krízis és növekedés: nem ott folytatjuk, ahol azelőtt

Azzal együtt, hogy minden szempontból egy nagyon megterhelő, nehéz helyzetben vagyunk, a szakirodalom pont az ilyen krízisekhez társítja a legnagyobb fejlődési potenciált, mind egyéni, mind társadalmi szinten. Hogy miért? Cikkünkben kifejtjük.

Krízisnek azokat a kritikus helyzeteket nevezzük, amelyek érzelmileg megterhelőek számunkra, megrendítik a világképünket, és ennek során próbára teszik az eddigi problémamegoldási stratégiáinkat, sokszor megkövetelve, hogy változzunk és változtassunk.

A koronavírus világjárvány egy globális krízis, társadalmi és egyéni szinten is olyan kihívások elé állítva minket, melyekhez nem rendelkezünk kész megküzdési módszerekkel.

Épp ezért a jelenlegi krízis tudatosításán és megélésén keresztül olyan új képességeket fedezhetünk fel magunkban, amelyekkel korábban akár nem is rendelkeztünk, vagy csak nem fordítottunk rá figyelmet. A korábbi megküzdési mintázataink az új kihívások hatására bővülhetnek, újrarendeződhetnek, ezért erősebben jöhetünk ki belőle. Rájöhetünk például, hogy meg tudunk küzdeni a csenddel és egyedülléttel, vagy meg tudjuk oldani az összezártságban kipattanó konfliktusainkat. Az életünk drasztikus megváltozása lehetőséget teremt arra, hogy újraértékeljük, mi a fontos számunkra, és új célokat találjunk. Már most rengeteg önkéntes segítséget kínáló, összefogásra épülő kezdeményezés jelent meg, ami bizonyítékát nyújtja annak, hogy bennünk van az önmeghaladás képessége, a tenni akarás mások javára. (Ilyen kezdeményezés többek között a Mindset Pszichológia eseti pszichológiai tanácsadása is, mely során szakembereink díjmentesen nyújtanak segítséget az arra rászorulóknak.) Ezeket a folyamatokat nevezi a szakirodalom poszttraumás növekedésnek, a krízisek általi fejlődésnek.

Poszttraumás növekedés

Traumának nemcsak azt tekinthetjük, amit a hétköznapi szóhasználatban értünk alatta, azaz egy traumatikus eseményt, hanem bármilyen olyan, rövid vagy hosszan elhúzódó stresszhatást is, amely nagymértékű kihívást jelent az alkalmazkodásban. Tedeschi és Caulhon kezdte vizsgálni azt a jelenséget a 90-es években, hogy a kríziseknek nemcsak negatív következményei vannak az életünkben, hanem sokan arról számolnak be, hogy a megterhelő életeseményekkel való megküzdés hatására pozitív változásokat észleltek magukon. Többek között rákbetegekkel, természeti katasztrófák, balesetek túlélőivel készített interjúikból kiderült, hogy a tapasztalatok számos esetben a személyes növekedés, fejlődés felé fordították az embereket. Ahogy a témában megjelent korábbi cikkünkben írtuk, „akkor beszélhetünk poszttraumás növekedésről, ha a traumát átélő az alábbi dimenziók mentén megél változásokat: jobban megbecsüli az életet, több értékes társas kapcsolatot alakít ki, kompetensebbnek érzi magát, megváltoznak a prioritásai, gazdagabb egzisztenciális és spirituális életről számol be.”

Tedeschi és Caulhon szerint ez

a fejlődés nem a trauma közvetlen következménye, hanem azé, ahogy megpróbálunk alkalmazkodni a krízis által megváltozott valósághoz.

Szerintük a krízisek egy földrengéshez hasonlíthatóak: egy pszichológiai földrengés megrázza és lerombolja azokat a vélekedéseinket, melyek mentén eddig éltük az életünket, meghoztuk a döntéseinket, és értelmeztük a világot. Egy krízis gyakran kikezdi az események kontrollálhatóságába, bejósolhatóságába vetett hitünket, és ezt tapasztalhatjuk most is. A biztonságunk, jövőképünk, akár még az identitásunk is megkérdőjeleződhet, megváltozhat (gondoljunk például a munkahelyünk elvesztésére). Ezeket a folyamatokat természetesen magas szintű distressz kíséri, érzelmileg megterhelőek számunkra, de ahogy egy földrengés után, itt is megindulhat az újraépítés, ami jelen esetben mindazon struktúrák újraértelmezését jelenti, melyeket a helyzet kikezdett. Az újonnan felépített sémáink már tartalmazzák a trauma tapasztalatait, pontosabban az új megküzdési módokat, jövőbeli célokat, erőforrásokat és megelőzési stratégiákat, amelyek a megváltozott valóságunk részeivé válnak, és ezt nevezzük növekedésnek.

A krízissel való megküzdés során mi magunk is fejlődünk.

Tényleg ott akarjuk folytatni, ahol abbahagytuk?

Amint elkezdődtek a korlátozások, az egyik ösztönös reakciónk az lehetett, hogy változtatás nélkül szeretnénk folytatni, vissza szeretnénk kapni a „régi” életünket. Aztán teltek a hetek, elkezdtünk alkalmazkodni az új helyzethez, és a nehézségekkel együtt talán pozitív változásokat is felfedeztünk. Például, azzal együtt, hogy bizonyos lehetőségek bezárultak, meg is nyílt előttünk a világ: online előadások, edzések, kurzusok tömkelege lett hirtelen elérhető egy kattintásra. Olyan szakemberek élő közvetítéseit hallgathatjuk esténként otthonról, akik eddig teltházas előadásokat adtak, és nem biztos, hogy el tudtunk jutni rá. A nap bármely időszakában részt vehetünk egy edzésen, anélkül, hogy visszatartana, hogy nincs kedvünk felöltözni, és kimozdulni hozzá. A programkínálat nemhogy eltűnt volna, de nagyon gyorsan feltalálta magát, és egy vonással eltüntette a földrajzi, anyagi, és időbeli korlátokat. Aztán ott vannak a vásárlási szokásaink: lehet, hogy eddig kevésbé gondolkodtunk előre, hiszen bármikor beugorhattunk a boltba, és megvehettük, amit épp megkívántunk – legyen az akár fölösleges is számunkra. Most meg kell tanulnunk tudatosabban tervezni az étellel, felhasználni, ami otthon elérhető számunkra, a pillanatnyi vágyaink kiszolgálása helyett hosszú távon gondolkodni, és csak azt megvenni, amire valóban szükségünk van. A vásárlás a feszültséglevezetés és a negatív érzelmeink elől való elmenekülés eszközeként szintén elvesztette funkcióját, egyszersmind viszont adott a lehetőség, hogy új, hatékonyabb és egészségesebb megküzdési stratégiákat tanuljunk.

Bármennyire is próbáljuk, egy lakásba bezárva nem tudjuk a végtelenségig elkerülni önmagunkat, de ebben a találkozásban van a fejlődés lehetősége: hogy a problémáinkat máshogy próbáljuk meg megoldani, mint azelőtt.

Frank Róbert, tanácsadó pszichológus szerint „sokan szeretnék visszaállítani a régi rendszert, mert az biztonságot adott számunkra. De észre kell venni, hogy az a biztonság egy illúzió volt, amire a mostani járvány kíméletlenül felhívta a figyelmünket. A szorongáscsökkentés szempontjából is hatásos megoldás, ha nem a szemünk előtt eltűnő régi világ romjait nézzük, hanem már azon gondolkodunk, hogyan fogunk ezekből a kövekből egy olyan új világot építeni, ami tényleges védelmet nyújt majd számunkra a hasonló esetekkel szemben.”

Egy krízis pont attól krízis, mert darabjaira bontja az eddigi, jól ismert világunkat, és próbára teszi az alkalmazkodóképességünket – de amint feldolgozzuk magunkban ezt a változást, érdemes a veszteségek mellett a nyereségeket is tudatosítani, és újragondolni, tényleg úgy volt-e jó minden, ahogy eddig csináltunk, és valóban szükségünk van-e mindarra, amitől most elzárt minket ez a helyzet. A poszttraumás növekedés lényege, hogy nem a krízis előtti szinten folytatunk mindent, hanem egy jobb alkalmazkodást, magasabb minőséget tudunk megélni utána.

***

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, fordulj Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembereihez. Most ki sem kell mozdulnod a négy fal közül! Vedd igénybe online pszichológiai tanácsadásunkat.

 

Felhasznált irodalom

Tedeschi, R. G., & Calhoun, L. G. (2004). “Posttraumatic Growth: Conceptual Foundations and Empirical Evidence.” Psychological Inquiry, 15(1), 1–18. doi:10.1207/s15327965pli1501_01

Jász Annamária (2020). „Eljöhet az átalakulás időszaka, a poszttraumás növekedés erről szól” – a pszichológust kérdeztük a krízisről. We Love Budapest, 2020.03.30.

Károly Fruzsina (2018). Fény az alagút végén. Mindset Pszicholólógia, 2018.06.03.


Iratkozz fel hírlevelünkre!