Felejtésbe zárva I. rész – Emlékezeti rendszereink és az amnézia

Valószínűleg mindenki emlékszik olyan filmre vagy regényre, melyben a szereplőnek semmiről nincsenek emlékei – a főhős amnéziás, vélekedünk ilyenkor. De vajon tényleg erről van szó? És ha igen, miért nevezünk amnéziásnak két, akár teljesen különböző módon viselkedő embert? Az érintettek tisztában vannak saját állapotukkal? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a válaszokat kétrészes, reményeink szerint felejthetetlen cikksorozatunkban!

Ahhoz, hogy az amnéziáról, valamint annak megjelenési formáiról beszélni tudjunk, érdemes talán egy lépéssel távolabbról indítani, és egy kevés szót a memóriáról is szólni. A memóriát (emlékezetet), mint az információt kódoló, tároló és előhívó rendszert a működés módja szerint sorolta két osztályba Larry Squire, emlékezettel foglalkozó amerikai neurológus. Az egyik alrendszer az automatikus, tudattalan működési forma – ezt nevezzük procedurális, más néven implicit vagy nem deklaratív emlékezetnek.

Ezzel szemben a másik alrendszer – a deklaratív memória – működtet minden olyan emlékezési folyamatot, melyről a személy be tud számolni, explicit módon felidézhető (ezért nevezik gyakran explicit memóriának is), és amely a procedurális memóriával ellentétben tudatos működést igényel (ilyen például, amikor adatokra, nevekre vagy életeseményekre emlékezünk vissza). A két rendszer közti különbség tulajdonképpen megragadható azzal is, hogy egy emlékre való visszaemlékezést a „tudom, hogy mi…” (a neve, a színe, a dátuma, az ára) vagy a „tudom, hogy hogyan kell…” (enni, biciklizni, beszélni, cipőt kötni) kezdetű mondattal tudnánk-e könnyebben megragadni – előbbi esetben deklaratív, míg utóbbi esetében procedurális memóriáról beszélhetünk.

Memóriánk tökéletes működéséhez mind a procedurális, mind a deklaratív emlékezetünkre elengedhetetlen szükségünk van.

A deklaratív memória emellett tovább bontható még két újabb csoportra. Endel Tulving memóriakutató osztályozása szerint megkülönböztetünk szemantikus (másik nevén noetikus) és epizodikus (autonoetikus) memóriát. A szemantikus emlékezés során kizárólag az információ jelentését hívjuk elő, semmi mást (mi a neve a padtársunknak, vagy hogy hány évesen lesz ivarérett egy gyurgyalag). Tulving szerint azonban külön csoportot képeznek az olyan explicit tudattartalmak, melyek felidézésénél az információval együtt a hozzá kapcsolódó eseményt, érzelmet is előhívjuk. Így aztán egy komplett, az információhoz köthető jelenetre emlékezünk vissza. Nemcsak az adatot, de az adat megtanulásának kontextusát is magunkévá tesszük ezáltal – ha esetleg valaki például szégyenkezne amiatt, hogy egy halálhírre visszaemlékezve teljesen lényegtelen, abszurd apró részletek bukkannak fel tűélesen az elméjében (például hogy ferde volt az abrosz vagy milyen akciófilm ment közben a TV-ben), ne tegye, mindez csupán bizonyíték arra, hogy az autonoetikus memóriája kiválóan működik.

Hányféleképp felejthetünk?

Mindezeket azért volt érdemes az emlékezeti rendszerekkel kapcsolatban felvázolni, mert ezen ismeretek segítségével ragadható meg legkönnyebben az amnézia jelensége is. Az amnézia ugyanis nem más, mint egy

organikus vagy pszichés úton keletkezett inger, trauma által keletkező sérülés a deklaratív memóriában,

melynek során azonban a procedurális memória sértetlen marad. Az amnéziában szenvedő személy tehát jó eredményeket ér el az implicit feladatok során. Híres példa erre Scoville és Milner 1957-es tanulmánya egy H.M. nevű, 27 éves férfi betegről. H.M. egy temporális (más néven halánték-) lebeny műtéten átesve produkált olyan eredményeket, mely a procedurális rendszer épségéről és kizárólag a deklaratív rendszer sérüléséről tanúskodnak (tények, adatok elfelejtése, míg a számolási vagy nyelvi készségei érintetlenek maradtak), és ezen mérések végül nagy mértékben játszottak szerepet az amnézia- és emlékezetkutatás előremozdításában.

Az amnézia egyik kialakulási módja az organikus emlékezetzavar. Ennek a következő okai lehetnek: a központi idegrendszer neurodegeneratív megbetegedései (pl. Alzheimer kór); zárt koponyasérülés, agyi érelzáródás, agydaganat, halántéklebenyi epilepszia, alkoholizmus, vírusos fertőzések.

Amikor a lélek védekezik

Számos esetben fordul azonban elő, hogy az emlékezetzavar fellépéséhez nem társul detektálható zavar az agyműködésben. Ezt a jelenséget, vagyis a pszichogén amnéziát erős stressz, trauma idézheti elő. Több fajtája van: disszociáció esetén például a szervezet védelmi reakcióként csak egy bizonyos tudáskörhöz, identitáshoz való információhoz enged hozzáférni, semmi máshoz nem. Ez a jelenség figyelhető meg disszociatív személyiségzavarban szenvedőknél (bővebb tudásanyag a témáról a Mindseten itt és itt található), akik ezáltal úgy tudnak egymástól eltérő személyiségekként létezni, hogy közben nincs tudásuk, emlékük alternatív, éppen nem aktív identitásaikról (legalábbis nem mindig és nem mindegyikről).

A pszichogén amnéziát erős stressz, trauma idézheti elő.

A szituációspecifikus amnézia során a személy a traumát kiváltó eseményre képtelen visszaemlékezni – ez lehet akár kontrollált keretek között kiváltott inger is, például hipnózis esetében. A pszichogén fuga esetén pedig a súlyos traumát átélt személy rövid ideig (1-2 óra, rosszabb esetben néhány nap) globális amnéziát él meg, melynek során az egész élettörténetére képtelen visszaemlékezni. Ez a fuga-időszak végeztével elmúlik, azonban a fuga időtartama alatt történteket továbbra sem tudja majd felidézni.

Különleges formája a pszichogén amnéziáknak a gyermekkori amnézia, melynek köszönhetően kb. 3 éves korunkig semmilyen emlékre nem tudunk visszaemlékezni. Számos elmélet szerint ez a jelenség arra utal, hogy

csecsemőkori emlékeink kizárólag a szemantikus memóriában tárolódnak,

az epizodikus memória pedig csupán 3-4 éves korunk után kap szerepet emlékezési folyamatainkban (az epizodikus memória további zavaraira az amnéziában a későbbiekben még visszatérünk). Szintén érdemes említést tenni a pszichogén fokális retrográd amnéziáról, melynek során a retrográd amnézia anterográd zavarok nélkül jelenik meg – hozzá kell tenni, ez a jelenség meglehetősen ritkaságszámba megy. Ilyenkor az alany, bár korábbi élményeire nem tud visszaemlékezni, a későbbi működésében, tanulási folyamataiban ez mégsem korlátozza őt.

A fentebb említett két fogalom (retrográd és anterográd amnézia) pedig még fontos szerepet kap cikksorozatunk második részében. Kérjük, ne felejtsenek el visszatérni!

 

Felhasznált irodalom:

Baddeley, A., Eysenck, M., & Anderson, M. (2009). Memory. Psychology Press,  Hove and New York.

Csépe, V., Gyõri, M., & Ragó, A. (2007). Általános pszichológia 2. Tanulás-emlékezés-tudás. Osiris Kiadó, Budapest.

Racsmány, M. (2009). Modern neuropszichológiai vizsgálómódszerek a klinikumban: Az emlékezet és a kontrollált viselkedés zavarai és diagnosztikája. Elõadás a Budapest Mûszaki Egyetemen. 2009, õszi félév, Budapest.

Scoville, W. B., & Milner, B. (1957). Loss of recent memory after bilateral hippocampal lesions. Journal of neurology, neurosurgery, and psychiatry20(1), 11.

Squire, L. R. (1987). Memory and Brain. Oxford University Press, New York.

Tulving, E. (1985). How many memory systems are there?. American psychologist, 40(4), 385.

Usher, J. A., & Neisser, U. (1993). Childhood amnesia and the beginnings of memory for four early life events. Journal of Experimental Psychology: General, 122(2), 155.


Iratkozz fel hírlevelünkre!