Akik félnek a koronavírustól, és akik nem

Miért tartják be a koronavírussal kapcsolatos óvintézkedéseket bizonyos emberek, és mások kevésbé, vagy egyáltalán nem? Ha épp ezt a cikket olvasod, valószínűleg te az első csoportba tartozol, és már tettél is lépéseket azért, hogy megóvd a saját, és a körülötted élők egészségét. Mi a helyzet másokkal? Ők tesznek lépéseket? Vajon mitől függhet ez? Ha maga a félelem nem elég motiváció, akkor mi lenne elég?

Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatnak sokunkat az elmúlt hetekben. Vitákat generálnak, akár össze is ugrasztanak minket, ha épp olyasvalakivel kerülünk szembe, aki eltérő véleményen van, mint mi. Hetek teltek el azóta, hogy a WHO hivatalosan is világméretű járványnak nyilvánította a COVID-19 vírust. Millió platformon kapjuk az információt – hiteleset és kevésbé hiteleset egyaránt.

Számos országban – köztük Magyarországon is – már fokozatosan elkezdődött a karantén, illetve a kijárási korlátozások feloldása, azonban továbbra is igyekeznünk kell betartani azokat az egészségügyi szabályokat, melyek a saját és környezetünk biztonságát szolgálják. A kijárási korlátozás ideje alatt (ez Pest megyében és Budapesten még mindig érvényben van) megfigyelhető volt azonban, hogy viszonylag nagy számú ember tartózkodott odakint – nem mindig halaszthatatlan, jogosnak vélt okokból. Mi állhat emögött?

Akik betartják a szabályokat, és akik nem

A „Mi állhat emögött?” a kérdés foglalkoztatta David B. Feldmant, a Santa Clara Egyetem tanácsadáspszichológia tanszékének professzorát, amikor nemzeti felmérésbe kezdett az Egyesült Államokban. Március 6. és 11. között összesen 222 felnőttet vizsgált, 38 tagállamban. Ez már a vírus gyors terjedési időszaka volt az USA-ban, napról napra növekedett a koronavírusos betegek száma ez idő alatt.

Feldman azt kérte a résztvevőktől, hogy képzeljék el, hogy a koronavírus halálozási rátája különböző: 1-től 10 százalékig terjedhet. Minden százalékszintet (1%, 2%, 3%, … 10%) külön megvizsgált. Minden esetben arra kérte a résztvevőket, hogy értékeljék, mennyire lennének hajlandóak lépéseket tenni annak érdekében, hogy megóvják magukat a betegségtől egy 7-fokú skálán. A WHO becslése szerint a koronavírus halálozási rátája 3-4 százalék körül mozog. Az egyesült államokbeli felmérés részvevőinek csaknem 49 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egy 3 százalékos halálozási ráta mellett nem tenne különösebb lépéseket egészségének megóvása érdekében. Megdöbbentően a kitöltők 11 százaléka még a 10 százalékos halálozási ráta esetén is csak alacsony szintű hajlandóságot mutatott az egészségvédelmi lépések megtételére.

Ez azonban még nem válaszolta meg a kutatónak azt a kérdését, melyre a leginkább kíváncsi volt:

Mi állhat amögött, hogy bizonyos személyek nem hajlandóak tenni egészségük megőrzése érdekében, míg mások igen?

Mik azok a pszichológiai tényezők, melyek oly sokunkat motiválják az óvintézkedések megtételére?

A szabályok betartására hajlamos személyek jellemzői

Különböző demográfiai és pszichológiai tényezők (szorongás, depresszió, poszttraumás stressz, általános egészségügyi aggodalmak) mellett Feldman még négy kérdést tett fel a kitöltőknek arról, hogy milyen lépéseket tettek egészségük megóvása érdekében. Például: „Mennyit tettél már azért, hogy megvédd magad a koronavírus terjedésével szemben?”

Feldman eredményei szerint két tényező állt kapcsolatban az emberek egészségvédelmi hajlandóságát illetően: a félelem és a remény.

Akik felkészültebbnek tartották magukat a vírust illetően, azok ugyanazok voltak, mint akik jobban aggódtak miatta és féltek tőle, illetve ezzel ellentétben azok, akik reménytelibbnek érezték magukat. Bár a félelem és a remény első pillantásra egymás ellentéteinek tűnnek, valójában az együttes működésük állhat a háttérben.

Akik felkészültebbnek tartották magukat a vírust illetően, azok ugyanazok voltak, mint akik jobban aggódtak miatta és féltek tőle, illetve épp azok, akik reménytelibbnek érezték magukat.

A félelem lehet jó és rossz is

A félelem valószínűleg arra ösztönöz minket, hogy megvédjük magunkat (ezt számos tanulmány is alátámasztja), így motiváló tényezőként a jelenlegi helyzetben is működik.

A koronavírustól való bizonyos fokú félelem motiválhat minket az óvintézkedésekre, és ezért ilyen szempontból jó dolognak tekinthető.

Akármilyen kellemetlen látni, hallani a vírus következtében kialakult helyzet mélypontjait, a valódi veszélyt látván és hallván kialakult félelem az, ami megóvhat minket.

Azonban a félelem is elérhet egy olyan szintet, ahol már bénító, a pánik pedig egyenesen pusztító lehet. Az ilyen helyzetekben alakulhat ki azonban a remény. Feldman vizsgálatában a résztvevők egy általános reményskálán jelölték be az általuk általában az életben érzett remény szintjét, tehát nem kifejezetten a koronavírus ideje alatt érzett reményre kellett koncentrálniuk.

Az eredmények alapján a reménnyel teli személyek – akárcsak az egészséges félelemmel teliek – nagyobb valószínűséggel tesznek lépéseket saját egészségük megőrzése érdekében.

Ők azok, akik nem fagynak le, reménykednek, folytatják a küzdelmet, és nagyobb az esély rá, hogy kihívásnak tekintik az adott helyzetet. Úgy érzik, tehetnek valamit azért, hogy javuljon a helyzetük.

Van-e okunk félni? És reménykedni?

A koronavírus esetében azt már könnyebben kimondhatjuk talán, hogy az egészséges félelemnek van oka. Több tízezer halálos áldozata van a koronavírusnak, több százezer a megbetegedések száma, gazdasági következményei pedig beláthatatlanok. A remény esetében talán nem ilyen egyértelmű a válasz. Azonban világszerte a százezret meghaladó gyógyultak száma erre adhat okot. Határozottan vannak olyan dolgok, amelyeket mi is megtehetünk magunk és szeretteink védelme érdekében. A tudományos közösség rekordidő alatt összefogott annak érdekében, hogy minél többet, minél hamarabb megtudjunk magáról a vírusról, annak terjedéséről és megfékezéséről. Egyre többen köszönik meg azoknak a munkáját, akik ebben a nehéz helyzetben is helytállnak, és erőn felüli teljesítményt nyújtanak annak érdekében, hogy minél kevesebb áldozata legyen a koronavírusnak.

Élhet tehát bennünk együtt a félelem és a remény. Az egyik óva int, míg a másik éltet. Mindkettő munkálkodik bennünk, és megteszi azt, ami tőle telik. Egyszer a félelem késztet arra, hogy gondolkodjunk, mielőtt lépnénk valamit, máskor a remény segít minket abban, hogy ne adjuk fel, haladjunk előre. Talán így érthetjük meg azokat is, akik kevésbé hajlandóak az óvintézkedések betartására: hiszen aki nem fél, annak nincs mitől óvnia magát, és aki nem remél, annak nincs miért óvakodnia…

***

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, fordulj Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembereihez. Most ki sem kell mozdulnod a négy fal közül! Vedd igénybe online pszichológiai tanácsadásunkat.

Felhasznált irodalom

Pinsker, J. (2020). What Do You Tell Someone Who Still Won’t Stay Home?. Retrieved 26 March 2020, from https://www.theatlantic.com/family/archive/2020/03/convince-family-take-coronavirus-seriously/608356/

Q&A: Similarities and differences – COVID-19 and influenza. (2020). Retrieved 26 March 2020, from https://www.who.int/news-room/q-a-detail/q-a-similarities-and-differences-covid-19-and-influenza

Why Some People Prepare for COVID-19 and Some Don’t. (2020). Retrieved 26 March 2020, from https://www.psychologytoday.com/us/blog/supersurvivors/202003/why-some-people-prepare-covid-19-and-some-dont

Worldometers. (2020). Retrieved 26 March 2020, from https://www.worldometers.info/coronavirus/


Iratkozz fel hírlevelünkre!