Kategória Archívumok: HR

Boldogan a munkahelyen a világ bármely pontján? – Interjú Ausztráliából extra nyereményjátékkal

Ausztráliában jártunk a Southtern Queenslandi Egyetem Pszichológiai és tanácsadási Tanszékén és dr. Yong Wah Goh szervezetpszichológussal és az egyetem szenior kutatójával készítettünk interjút jelenleg futó kutatásáról, melyben Magyarország is részt vesz.

A halál oka: diavetítés általi unalom – hogyan készítsünk jó prezentációt?

Már a címet olvasva megjelenik lelki szemeink előtt egy gondosan összerakott, ábrákkal gazdagon illusztrált Power Point diasor. A következő pillanatban pedig hirtelen végigfut a hátunkon a jeges borzongás, ahogy eszünkbe jut a legutóbbi rém unalmas prezentáció, amit csendben szenvedve kellett végigülnünk.

Hogyan legyünk álommunkahely? – A munkáltatói márkaépítésről

Világszinten megfigyelhető az a tendencia, hogy egyre csökken a születések száma, öregszik a társadalom, emellett viszont nő a dolgozók mobilitása. Míg 2010-ben a nyugati világban minden egyes új munkába álló fiatal helyett négy ember ment nyugdíjba, addig ez a szám néhány éven belül akár 1:6 arányú is lehet.

Kávé, iPhone, kockás ing – munkahelyi sztereotípiák az Y generációról

Az Y generáció tagjai már több mint 10 éve vannak jelen a munkaerőpiacon, hamarosan ők fogják alkotni a munkaképes korú lakosság legnagyobb részét. Mégis, az idősebb korosztály vezetői sok helyen továbbra is rossz szemmel néznek az 1980 és 1995 között születettekre, számos sztereotípia él a fejükben velük kapcsolatban.

„A siker titka az összekapcsolódásban rejlik” – tudósításunk a JobXperience konferenciáról

Második alkalommal zajlott hazánkban a JobXperience szakmai konferencia, melynek idei mottója a „HR konferencia a jobb létért” volt. A konferencia előadói – szervezetpszichológusok, HR-esek, tanácsadók – számos, a humán erőforrás-menedzsmentet érintő aktuális kihívásról beszéltek, mint a munkaerő megtartása, az adatvezérelt HR, a jó csapatépítés, a generációs különbségek és a teljesítménymenedzsment.

Változásmenedzsment alapfokon – miért buknak el a változások a legtöbb cégnél?

Az emberek alapvetően nem szeretik a változást. A megszokott rutintól való elszakadást sokszor félelem övezi, hiszen az ismeretlen mindig rejthet magában kisebb-nagyobb kockázatokat.

Elég az elégedetlenségből! Na de mi lesz a motivációval?

Sok vezető még ma is abban a hitben él, hogy ha megszünteti beosztottai elégedetlenségét, akkor azok rövid időn belül a hónap dolgozóivá válnak majd. Fizetésemelés, előléptetés, gyümölcsnap, home office, céges autó, csapatépítő tréning… Ennyi volna a kiemelkedő munkahelyi teljesítmény „titkos” receptje?

Hová tűnnek a tehetséges, rátermett és jól képzett munkavállalók?

Nem szükséges HR pozícióban dolgoznunk ahhoz, hogy lássuk, megszerezni és megtartani a jól képzett, rátermett munkavállalót egyre nehezebb feladat, talán az egyik legnehezebb a szakma művelőinek. Mark Schumann és Libby Sartain Tehetségmágnesek – A kiválóakat vonzó munkáltatói márka felépítése c.

Employer branding – a HR és a marketing különc szerelemgyereke

Az employer branding-láz lassan mindenkit utolér, nem nagyon akad már olyan vállalat, ügynökség vagy szakértő, aki valamilyen módon ne foglalkozna a témával. A cégvezetők és HR-esek egy része „csodatevő varázsitalként” tekint rá, míg mások felettébb szkeptikusak létjogosultságát és hatékonyságát illetően.

Ha jól érzem magam, jobban is dolgozom? – A munkahelyi hangulat és a teljesítmény kapcsolatáról

Mindenkivel megesett már, hogy egyik nap úgy érezte – a népszerű slágert idézve –, „napfény járja át a szívét”, míg egy másikon legszívesebben a pokolba kívánta volna az egész világot. A munkahelyen sincs ez másként!