Kategória Archívumok: Család & Gyermekpszichológia

Mentsük, ami menthető! – Párterápia vagy mediáció?, I. rész

Sokat hallani arról, hogy a házasságok egy jelentős része válással végződik, így elgondolkodtató, mi is állhat ennek a jelenségnek a hátterében. Azonban mielőtt még két ember véglegesen eldöntené, hogy külön folytatják-e életüket, léteznek különböző megoldási módok.

Szüleink mégsem képesek hosszú távon befolyásolni a személyiségünket?

Édesanyánk és édesapánk rengeteget foglalkozik velünk kiskorunkban: hosszú évekig óvnak és tanítgatnak bennünket, igyekeznek felkészíteni a nagybetűs életre. Mindezek tekintetében vajon előfordulhat-e, hogy gyermekkorunk főszereplői mégsem gyakorolnak ránk akkora hatást, hogy az mindörökre meghatározzák a személyiségünket?

Öt rajzfilm, ami önmagunkról és az életről mesél – nemcsak gyerekeknek

A mesék elvarázsolnak és elképzelt világokba repítenek minket, ugyanakkor segítségükkel olyan érzelmeket és lelki folyamatokat élhetünk meg, amik önmagunk és mások megértéséhez elengedhetetlenek a hétköznapi valóságban is. A főhősöket követve észrevétlenül tanulhatunk a kapcsolatokról, vágyakról, küzdelemről és az összefogás, együttműködés erejéről.

Túlreagáljuk a serdülőkort? Nagyon úgy néz ki! Pedig néhol nem is létezik…

A serdülő-, kamasz- vagy tinédzserkor definíció szerint a pubertással kezdődő és a felnőtté válással végződő fejlődési szakasz, amely nagyjából tizenegy-tizenkét éves kortól tizennyolc-tizenkilenc éves korig tart. Legalábbis a fejlett országokban!

A biztonságos kötődés Istenhez is közelebb hoz?

A biztonságos kötődést számtalan dologgal összefüggésbe hozták már, a tanulmányok tárháza kimeríthetetlen. Olyannyira, hogy 2013-ban már arra is terveztek vizsgálatot, vajon hogyan alakul a gyermekek Istenhez való kapcsolata annak tükrében, hogy az édesanyjuk milyen kötődési mintázattal rendelkezik.

Lexikális tudás vagy kognitív fejlesztés? A szingapúri iskolák sikerei

Napjainkban jelentős viták zajlanak a közoktatás körül, amelyben a gyerekek, szülők, tanárok, szakértők és kormányok is egyaránt állást foglalnak, mivel a társadalmat rendkívüli mértékben érintő kérdésről van szó. A felgyorsult, modern, globalizált világnak, az internetnek és a munkaerőpiaci változásoknak köszönhetően rengeteget változtak azok a kihívások, amelyeknek a tanulóknak az iskolából kilépve szembe kell nézniük.

Tények és tévhitek – a konfliktusmentes szobatisztaság

A szobatisztaságra szoktatás módja és időpontja kulturálisan igen nagy különbségeket mutat. Ennek ellenére a kisgyermekes közösségekben nem ritkák az egymásra licitáló édesanyák vagy édesapák diadalittas megjegyzései: „Az én fiam már egyévesen szobatiszta volt!