Kategória Archívumok: Család & Gyermekpszichológia

Nagyszülők és unokáik – könyvajánló

Életünk során családi szerepeinket illetően gyermekből felnőtté, felnőttből házassá, házasból szülővé és szülőből nagyszülővé válhatunk. Különböző érzések kötnek egyes szerepeinkhez, mindegyiknek megvan a pozitív, örömteli oldala, de sok kihívást is tartogathatnak.

Az édesanya mint a gyermek érzelmeinek tükre

Az anya-gyermek kapcsolat fontosságát rengetegszer hangsúlyozzuk, legtöbbször talán a biztonságos kötődés kapcsán. Azonban más szempontból is óriási jelentőséggel bírnak az első évek: többek között az is eldől, hogy felnőttként mennyire leszünk képesek önmagunk és mások érzelmeit felismerni, megérteni és szabályozni.

Négy gondolkodási hiba, amit te is elkövettél gyermekkorodban

Általános tapasztalat, hogy a kisgyerekek néha nagyon furcsa módon gondolkodnak és nagyon vicces dolgokat mondanak. Ezeket a váratlan megnyilvánulásokat legtöbben aranyosnak tartjuk, és jót nevetünk rajtuk, hiszen tudjuk: a gyerekek túl kicsik még ahhoz, hogy úgy észleljék a világot, ahogyan mi, idősebbek.

„A gyerekjog világnézet!” – interjú a 2017. évi Gyermekjogi jelentésről, II. rész

Kétrészes cikksorozatunkban Németh Barbarát, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársát kérdeztük a tavasszal megjelent 2017. évi Gyermekjogi jelentésről.

A családterápia nyomában

Egy jelentősebb családi krízis vagy a családi helyzet megváltozása igen nagy befolyással lehet a családtagok életére. Mivel a család tagjai kölcsönösen hatnak egymásra, a kialakult probléma nem önmagában, hanem a családi környezetben értelmezhető – vallják a családterapeuták.

„A gyerekjog világnézet!” – interjú a 2017. évi Gyermekjogi jelentésről, I. rész

„Vajon hogy fognak a gyerekek visszaemlékezni 2017-re?” – teszi fel a kérdést a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a 2017.

„Nem azt keressük, hogy ki a hibás” – hogyan hat a családterápia?

Viszonylag egységes kép él a fejünkben arról, hogy mi történik egy olyan pszichoterápiás ülésen, ahol csak önmagunk vagyunk a terapeutával szemben. De mi van akkor, ha egy ilyen helyzetben ott ül mellettünk anyánk, apánk, a testvérünk, sőt még a nagymamánk is, és egyáltalán, mire jó ez az egész?