Kategória Archívumok: Egyéni sport

Kismamák a sportpályán

Az orvostudomány fejlődésének hatására mára már igen sokat tudhatunk a várandósságról, azonban a sporttal való összefüggésében mégis számos ellentmondás között kell eligazodnunk. Sokszor találkozhatunk korábban rendszeresen sportoló kismamákkal, akik rögtön felhagytak a mozgással, amint kiderült, hogy babát várnak.

Maximális fittséggel a szellemi frissességért

Nemzetközi összehasonlításban a mai magyar lakosság egészségi és edzettségi állapota igencsak hátrányos, annak ellenére is, hogy az utóbbi évek adatai szerint javuló tendenciát mutat. A felnőttek átlagosan alig töltenek napi tíz percet fizikailag aktívan, illetve tíz felnőttből mindössze egy-kettőről mondható el, hogy rendszeresen végez valamiféle testedzést.

„Egyszerűen megbénított a félelem” – a leblokkolás lélektana

A címben szereplő mondat Tom Daley olimpiai bronzérmes mű- és toronyugró szájából hangzott el azt követően, hogy a FINA Műugró Világsorozatának londoni állomásán csalódást keltő módon az ötödik helyen végzett. A verseny után a hihetetlen népszerűségnek örvendő sportoló meglepően őszintén beszélt a problémájáról: bevallotta, hogy az elhibázott csavart ugrással nem először gyűlt meg a baja,

8+1 ok, amiért érdemes sportolni

Nap mint nap újabb tanulmányok jelennek meg a fizikai aktivitás különböző hatásairól. Egyesek az előnyeire fókuszálnak, míg mások inkább a hátrányaira, a legtöbb kutatás azonban abban egyetért, hogy a test és a szellem frissességéhez egyaránt elengedhetetlen a testmozgás.

Ami a zsenialitás mögött van – a játékintelligencia

Lionel Messi neve mára a tehetség szinonimájává vált: zsenialitását még azok is kénytelenek elismerni, akik nem kedvelik. Az ellenfelei számára teljességgel kiszámíthatatlan megmozdulásai, hihetetlen cselezőkészsége és bravúros góljai egyaránt kiemelkedő játékintelligenciáját jelzik.

Én a csapatban – nárcizmus a sportban

Adott egy kulcsjátékos, aki példásan teljesít a tétmérkőzéseken is, élvezi a szurkolók rajongását, nagyfokú önbizalommal jellemezhető. Az ilyen sportoló áldás lehet egy klubnak, de tegyük fel, hogy mindezek mellett a csapat többi tagjával nem ápol jó viszonyt és a legtöbb helyzetet a személyes növekedése céljából magára vállalja.

A karrier csúcsán – sikerstory az Adidastól és a Red Bulltól: tudósítás a Budapest Business Club rendezvényéről

„Azt támogatjuk, hogy a legjobb sportolók legsikeresebb pillanataiban legyünk ott” – hangzott el a gondolat a Budapest Business Club (BBC) által szervezett előadáson. Gyarmati Panka világbajnok snowboardos, Oláh Ildikó, az Adidas marketing vezetője és Takács Ákos, a Red Bull marketingmenedzsere beszélgetett munkáról, sportmarketingről és sportszponzorációról.

Győzelem bármi áron? – Morális viselkedés a sportban, II. rész

Habár általában szeretünk úgy tekinteni a sportolókra, mint akik nemcsak fizikai teljesítőképességük tekintetében, hanem morálisan is az átlagember fölött álló hősök, a valóság sajnos gyakorta ellentmond ennek. Ahogy Maria Sharapova, korábbi világelső teniszező velősen összegezte: „Nehéz egyszerre teniszezni és Teréz anyát játszani”.