A nők diétáznak, különféle testsúlycsökkentő szereket alkalmaznak, szépségműtéteken esnek át, hogy megváltoztassák külsejüket, mégis egyre többen elégedetlenek magukkal. Napjainkban egyre újabb és újabb evészavar típusok jelennek meg, melyek összefüggésbe hozhatók a média által sugárzott szépségideállal. Interjúnkban Bogár Nikolett egykori modellel beszélgettünk, aki éveken át küzdött evészavarral.

Nikolett közel 5 éves modellkarrierje alatt olyan divatházaknál fordult meg, mint a Chanel, a Dior, a Giorgio Armani, vagy a Dolce&Gabbana, néhány évvel ezelőtt azonban élete komoly fordulatot vett: abbahagyta a modellkedést, lediplomázott, és tavaly decemberben könyvet adott ki: A divatipar és az evészavarok – A kifutók veszélyei címen.

Az evészavarok kialakulása sok tényezőn múlik, a te életedben melyek voltak azok, amelyek ehhez vezettek?

Valamelyest még mindig felfedezés alatt van, hogy pontosan miért is lettem anorexiás. Ezek között vannak személyiségbeli tényezők: a teljesítményorientált, perfekcionista, picit szorongó, picit kényszeres jellemvonások mind-mind jellemzők voltak rám. A szüleim versenysportolók voltak, így mindig azt láttam otthon, hogy a vékony, sportos testalkat az egy előnyben részesített ideál, amelyet igyekeztem is követni. Életszakaszváltásban is voltam, mivel általános iskolából középiskolába indultam. Nagyon bizonytalan voltam a jövőmmel kapcsolatban. Eleinte a stressznek köszönhetően lement rólam pár kiló, de miután ezt a környezetem is észlelte, és egyre inkább beszédtémává vált, már csak dacból is folytattam a diétázást. Emiatt azonban egy olyan negatív spirálba kerültem, amelyből nem volt kiszállás.

Neked mi segített a felépülésben?

Az anorexia egy pszichoszomatikus betegség, mely során egy lelki probléma mutatkozik meg testi formában. Én akkor indultam el a gyógyulás útján, amikor az egyetemen elkezdett bántani, hogy nem tudok megfelelően teljesíteni, ekkor jöttem rá, hogy nekem fontosabb, hogy jó eredményeim legyenek a tanulmányaimban, minthogy állandóan az evéssel és a testem sanyargatásával foglalkozzak.

Az, hogy egy nagyobb célt találsz magadnak, az nagyon sokat tud segíteni, és ez a cél mindenkinek más.

Sikerült megtalálnom azokat a belső értékeket, amelyekről tudtam és éreztem, hogy számomra nagyon fontosak. Megtaláltam az igazi esszenciámat, amely belülről éltet, azt a belső tulajdonságokon alapuló értéket, amely nem a külsőségekre épül. Ez egy nehéz procedúra, egy érési folyamat volt, amelyben fontos szerepe volt a családomnak és a közvetlen környezetemnek is. Nekem a gyógyuláshoz teljesen el kellett távolodnom a divatszakmától.

A közösségi média használatán is változtattam, mivel ott is folyamatosan azt láttam, hogy a külsőségek alapján ítélkeznek. Olyan embereket kezdtem követni, akiket az elért eredményeikért lehet értékelni és tisztelni, nem pedig kizárólag a megfelelő méretei vagy a tökéletes külsejük miatt. A közösségi médiában mindenki olyannak mutathatja be önmagát, amilyennek szeretné, azokat az értéket közvetítve, melyeket fontosnak tart. Egyéni felelősségünk, hogy ebből mit követünk.

Mit mondanál egy evészavarral küzdő személynek, ha veled szemben állna?

Bármennyire is nehéz elhinni, de az élet sokkal-sokkal jobb, amikor az evés az csak egy automatizmus vagy akár örömforrás, nem pedig ellenség. Ezt az állapotot el lehet érni és nagyon megéri harcolni érte, mert az igazi élet csak azután jön, amikor ezt az alapvető ösztönt nem szeretnénk elnyomni magunkban, ha nem szeretnénk minden áron kontrollálni és befolyásolni.

Nagyon hosszú és nagyon nehéz út, amelyhez sok türelemre van szükség, de én úgy hiszem, lehet úgy élni, hogy nem foglalkozol azzal, mit eszel vagy éppen milyenek a méreteid. Egy idő után mindenki teste beáll egy egyensúlyi állapotba. Amint ezt valaki belátja, és el tudja engedni azt, hogy mennyire kontrollálja az evést, akkor elkezd bízni abban, hogy a teste úgyis tudja, mit kell csinálnia. Onnantól kezdve el lehet kezdeni azon dolgozni, hogy ezt az általam kapott testet elfogadjam.

Az evészavarok kezelésében a családterápia a leginkább hatékony, amely a családi háttértényezők rendezésében segít. A korábbi traumák megértése, feldolgozása kulcsfontosságú a gyógyuláshoz. Ahol kevésbé lehet az anorexiát kiváltó, eltolódott egyensúlyi állapotokat helyreállítani, ott az egyén szintjén kell jobban dolgozni, hogy megtanulja, miként tudja védelmezni magát, és hogyan tud egészséges lélekkel élni. A stresszforrások kezelésére kialakított újfajta coping stratégiák, amelyekkel nem bántja magát az adott személy, szintén fontosak.

Amint az evészavaros személy lelke elkezd jobban lenni és elindulnak ezek a változások, akkor egyre könnyebb lesz számára az étkezés is.

Amikor valaki a természetestől eltérő testalkatát akarja hosszú távon megtartani, az rengeteg fáradtságot, odafigyelést igényel. Egyszer csak azon kapja magát, hogy semmi más nem fér már bele az életébe, mert nem tud olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek tényleg boldoggá teszik. A gondolatait egyfolytában az foglalja le, hogy mit ehet, mennyit ehet, mikor kell sportolnia, és hogy változott-e a teste.

Ilyen erővel küzdeni a természetes biológiája ellen senkinek sem kellene.

Rettentő gondolat, hogy valaki az egész életét arra pazarolja el, hogy azt figyeli, mennyit eszik, mikor, mennyit sportol, elég vékony-e a combja, elég kockás-e a hasa. Így is le lehet élni egy életet, de nem érdemes. Ha ezt valaki tudatosítja magában és rájön arra, hogy sokkal több mindent szeretne, akkor onnantól kezdve nagyon dimbes-dombos úton ugyan, de elindulhat a gyógyulás felé.

A tavaly decemberben megjelent könyvedben személyes tapasztalataidról, valamint kutatási eredményeidről írsz. Melyek voltak a kutatás fő tanulságai?

A megkérdezett lányok 74%-a mutatott szubklinikai súlyosságú evészavar tüneteket. Ez azt jelenti, hogy nem nevezhető anorexiának, bulimiának, orthorexiának, mégis azt mondhatjuk, hogy ezek a tünetek az evészavarhoz hasonlóak. A szubklinikai eseteknél az a baj, hogy nagyon könnyű évekig tengődni ebben az állapotban, mert el tudok menni a barátaimmal szórakozni, nem kapok állandó megjegyzéseket, és van egy jól megszokott paletta, amelyről nyugodtan tudok étkezni. Igaz, nem érzem olyan jól magam, belül feszült vagyok, de legalább jól nézek ki, ott lesz azonban az az örökös hiányérzet, hogy valami mégsem passzol teljesen. A kutatásban résztvevő modellek 2/3-a nagyon erősen, napi szinten foglalkozott azzal, hogy milyen a testalkata, és ez mindennapos stresszt jelent számukra. Az utóbbi években jelentős szabályozásokat vezettek be annak érdekében, hogy csökkentsék a túlzottan vékony modellek előfordulását a modellszakmában, de még korántsem jutottak el oda, hogy hatékony megoldást találjanak erre. A modellek kiválasztásánál fontos lenne annak a felderítése, hogy a jelentkezők saját adottságaiból adódóan alkalmasak-e a modellkedésre, és ha nem, akkor nem szabad szerződtetni őket. A BMI-vel kapcsolatos elvárásokon is módosítani kellene, illetve helyettesíteni azt egy korrektebb mérőeszközzel.

A családon belüli támogató közegből lehet merítkezni a gyógyulás során.

Hogyan tudunk segíteni egy barátunknak, ismerősünknek, akin az evészavar tüneteit észleljük?

Ami elengedhetetlen és elsődleges kell hogy legyen, az a megfelelő szakember felkeresése. Legyen az először háziorvos, aki elirányít a megfelelő szakorvoshoz, vagy pszichiáter, pszichológus.

Hozzátartozóként elsősorban nagyon sok türelemmel, szeretettel és odafigyeléssel, emellett pedig kellő távolságtartással segíthetünk.

Úgy támogatónak lenni valaki mellett, hogy ő azt a támogatást akkor kapja meg, amikor neki szüksége van rá, de érezze, hogy bármikor fordulhat hozzád, ha szükségét érzi.

A testi elégedetlenséggel küzdő nőket pedig arra biztatnám, hogy az önmagunk megváltoztatására, testünk kontrollálására fordított energiát érdemesebb lenne arra szánnunk, hogy megbékéljünk magunkkal, elfogadjuk adottságainkat, és hálásak legyünk értük. Hiszen az egész életünkre kihatással van, ha ellenség helyett szövetségesként tekintünk a testünkre.

***

Ha hasonló problémákkal küzdesz, fordulj Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembereihez, akik pszichológiai tanácsadás keretén belül elkísérnek téged a gyógyulás útján!

Felhasznált irodalom:

Túry, F. & Szabó, P. (2000). A táplálkozási magatartás zavarai: anorexia nervosa és bulimia nervosa. Budapest: Medicina Könyvkiadó.

Túry, F. (2005). Anorexia, bulimia - Önsegítő és családsegítő kalauz. Budapest: Print-X Kiadó.

Forgács, A. (2016). Az evés lélektana. Budapest: Akadémia Kiadó.

Bogár, N. & Túry, F. (2019). A kifutók veszélyei. A divatipar és az evészavarok. Budapest: Semmelweis Kiadó.