Minden együttműködni kívánó csoport számára alapvető fontosságú, hogy a tagok között megfelelően működjön a kommunikáció. Fokozottan igaz ez a csapatsportok esetében, ahol csak a játékosok harmonikus összjátéka által érhető el komolyabb eredmény. De vajon mik a hatékony kommunikáció ismérvei? Cikkünkből kiderül!

Közhelynek tűnhet, de valóban igaz a megállapítás, miszerint a kommunikáció egy sportcsapat működésének szinte minden aspektusára kihat. Számos kutatás bizonyítja, hogy a kommunikáció módja és tartalma befolyásolja a csapatdinamikát, a kohéziót, a kollektív hatékonyságot és a célállítást. De emellett hatással lehet az egyéni hozzáállásra, érzésekre és elégedettségre is.

Ennek megfelelően sportpszichológiai berkeken belül sok szó esett már a megfelelő edzői kommunikációról, arról azonban jóval kevesebb, hogy miként fejleszthető, s egyáltalán hogyan működhet optimálisan a játékosok közti kommunikáció.

Holott egy csapat tagjai gyakorlatilag állandóan kommunikációs kapcsolatban állnak egymással: üzeneteket közvetítenek a játékostársaik felé mind a pályán, mind azon kívül. A verbális kommunikáció mellett nonverbális módon (pl. testbeszédükkel, gesztusaikkal, érintésekkel) is jelzéseket adhatnak egymásnak hol tudatos, hol kevésbé tudatos módon. Ezek az interakciók lehetnek társas vonatkozásúak, vagyis a játékosok közti kapcsolatokat érintők, illetve irányulhatnak az aktuális feladat megoldására is. A feladatfókuszú kommunikáción belül is többféle céllal történhet üzenetváltás: a játékosok egyeztethetnek egymással annak érdekében, hogy megtervezzenek egy közösen végrehajtandó akciót, buzdíthatják egymást motivációs üzenetekkel, illetve értékelhetik is játékostársaik teljesítményét. Ezek a funkciók egyaránt fontosak és szükségesek a lehető legjobb teljesítmény eléréséhez, nem mindegy azonban, milyen módon fogalmazódnak meg.

2
Egy csapat tagjai gyakorlatilag állandóan kommunikációs kapcsolatban állnak egymással: üzeneteket közvetítenek a játékostársaik felé mind a pályán, mind azon kívül.

Philip Sullivan és Deborah L. Feltz a Michigani Egyetem kutatói 2003-as vizsgálatukban arra vállalkoztak, hogy feltérképezzék, mik a csapaton belüli kommunikáció legfontosabb összetevői. A megkérdezett sportolók válaszai alapján az alábbi jellemzőket emelték ki:

  1. Világos üzenetek

Ahhoz, hogy a csapattagok közti kommunikáció hatékony legyen, elengedhetetlen, hogy a játékosok valóban értsék egymást. Meglehetősen nehéz úgy együttműködni, ha nem világosak számunkra a másik fél szándékai, vagy ha verbális és nonverbális üzenetei nincsenek összhangban. A sikeres összjátékot az tudja elősegíteni, ha a csapattagok kommunikációja nyílt, lényegre törő és problémaspecifikus.

  1. Elfogadás és kölcsönös tisztelet

A jó együttműködéshez alapvető, hogy a játékosok képesek legyenek egymással a megfelelő hangon, a másik nézőpontját figyelembe véve és azt tiszteletben tartva kommunikálni. S habár a másik teljesítményével kapcsolatos visszajelzések kifejezetten építő jellegűek lehetnek, mindig ügyelni kell rá, hogy a minősítés valóban a produkcióra és ne a csapattárs személyiségére vonatkozzon. Fontos, hogy

érzéseiket őszintén kifejezésre juttathassák,

bizalommal forduljanak egymás felé és minden játékost bevonjanak a csapat életét érintő kérdések megbeszélésébe.

  1. Összetartozást erősítő nyelvhasználat

Bármilyen banálisnak is tűnik, a közösségi érzést erősíti a csapat egyedi, belső nyelvhasználata. A legtöbb csapat használ olyan gesztusokat, kifejezéseket, amelyek a kívülállók számára érthetetlenek és sokszor születnek kizárólag a sportolói közösségen belül, s azon kívül egyáltalán nem használt becenevek is. Ezeknek a nyelvi jellegzetességeknek a megléte vagy hiánya jelezheti, hogy milyen fokú a csapatkohézió, a játékosok mennyire érzik egységben magukat társaikkal. Minél erősebb az összetartozás érzése, annál jobb kilátás van a magas szintű teljesítményre.

  1. Támogató és motiváló üzenetek

Hatalmas erőforrást jelenthet egy csapatban a játékostársak bátorító, ösztönző jelenléte is: a csapaton belüli kommunikáció egyik kulcselemét képezi a megerősítő, empatikus, pozitívan értékelő üzenetek közvetítése. Előfordulhat, hogy a fáradó, csüggedt, vagy aktuálisan kevésbé motivált játékosba épp társai képesek ismét lelket önteni. Ha a játékosok egymással való viszonya rendezett, akár a játékkal kapcsolatos tippek, tanácsok által is segíthetik egymást a minél jobb teljesítmény elérésében.

  1. Érett konfliktuskezelés

Minden, így a játékostársak közti kapcsolat is óhatatlanul konfliktusokkal jár. Önmagában az esetleges egyet nem értés nem feltétlen jelent problémát, ha a játékosok képesek rá, hogy „felnőtt módon” rendezzék nézeteltéréseiket. Alááshatja viszont a csapat teljesítményét, ha a háttérben meg nem oldott konfliktusok lappanganak, hiszen az egymásra haragvó, neheztelő játékosok együttműködése vélhetően a pályán sem lesz zökkenőmentes. A megoldást a problémák felszínre hozása, az őszinte kommunikáció jelentheti. A legjobb, ha nézeteltéréseiket az érintett felek közvetlenül egymással igyekszenek megoldani lehetőleg nem a pillanat hevében egymásnak ugorva, hanem az első indulat lecsillapodását követően.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s