Kötődéseink hálójában című sorozatunk első részében arról írtunk, hogy hogyan befolyásolja a gyermekkorunkban kialakuló belső modell azt, ahogyan a felnőttkori párkapcsolatainkban működünk. Sorozatunk folytatásában gondolatban végigkísérjük egy párkapcsolat alakulását a különböző kötődési típusok szemszögéből. Ne dőljünk túlzottan hátra, legyünk önreflektívek, sőt, ha tehetjük, párunkat is vonjuk be a folyamatba, hogy jobban megismerhessük kapcsolatunk természetét, vagy ha még a párkeresés időszakában vagyunk, akkor tudatosabbak legyünk az ismerkedés terén!

Hogyan befolyásolja az első randit a kötődési stílusom?

A kapcsolat elején, amikor még keveset tudunk a másik személyről egy projekciós folyamat zajlik: önkéntelenül is rávetítjük a másikra, azt amire vágyunk. Ahogyan a kötődési rendszerünk működésbe lép, a legtöbb első randin ránk jellemzően, hasonló módon viselkedünk. Ha biztonságos kötődésűek vagyunk, megadjuk az esélyét, hogy jól sikerüljön az első találkozó, de ha az valamiért mégsem alakul úgy, akkor sem esünk kétségbe, és pozitív várakozással állunk a következő randihoz. Ezzel szemben, ha ambivalens kötődésűek vagyunk, akkor komoly félelmekkel készülhetünk az első találkozóra, és negatívabban is fogjuk értékelni azt. Mivel erősen vágyunk arra, hogy szeressenek minket, és lehet, hogy már régóta sóvárgunk egy komolyabb kapcsolat után, ha valami miatt nem lesz folytatása a találkozónak, magunkat fogjuk hibáztatni a randi sikertelenségéért, amely tovább erősíti az ismerkedéssel kapcsolatos negatív érzelmeinket.

Mennyit osztok meg magamból?

Ha a biztonságos kötődésű személyek táborába tartozol, számodra nem lesz kényelmetlen a kölcsönös önfeltárás a kapcsolat elején. A kapcsolat mélyítése szempontjából nem feltétlenül ígér jót, ha az egyik fél már az első néhány találkozó során minden apró részletet a másik félre zúdít. Az aggodalmas kötődésű személyek azok, akik általában túl hamar osztanak meg túl sok intim információt magukról, amit később megbánnak, vagy értetlenül állnak a visszautasítás előtt.

A másik felet könnyen elijesztheti a túlzott önfeltárás, és frusztrációt kelthet benne, ha ő még nem áll készen arra, hogy viszonozza azt.

Az sem kedvez a kapcsolatnak, ha túl kevés információt osztunk meg magunkról, (ami az elkerülő típusú személyekre kifejezetten jellemző), mivel ez azt az érzést keltheti a másik félben, hogy nem érdekel minket eléggé. 

A kapcsolat elején legyünk türelmesek, és finoman hangolódjunk rá a másik fél tempójára. Ez is része annak az érzelmi összehangolódásnak, amely egy hosszú távú kapcsolat fennmaradásához szükséges.

Mért épp ilyeneket fogok ki?

A párválasztás során megfigyelhető egy olyan alapelv, hogy hasonló a hasonlónak szimpatikus: tehát a szorongó a szorongóval, a biztonságos a biztonságos kötődésű személlyel tud legjobban kapcsolódni. Ahogyan a közmondás is tartja: „Minden zsák megleli a maga foltját.” Vagyis: előbb vagy utóbb mindenki megtalálja a hozzá illő élettársat. Az ismerkedés során is azokat a tulajdonságokat vesszük észre a másikban, amely bennünk is meg van.

Ezért, ha szeretetre, elfogadásra és tiszteletre vágyunk, akkor önmagunk szeretetével és elfogadásával kell kezdenünk.

Gyakoriak azonban a komplementer mintázatok is: a kutatások alapján az elkerülő és a szorongó kötődésű személyek szintén könnyebben találnak egymásra, hiszen jól kiegészítik egymás hiányzó szükségleteit.

Együtt tudunk-e maradni hosszú távon?

Ahogyan megfogalmazódnak az első közös célok, és egy tartós szerelmi viszony alakul ki a pár között, kihívást jelenthet a közelség-távolság ambivalenciájának megoldása. A szorongó kötődésű személyek minden erejükkel azon vannak, hogy a másik fél közelségét megőrizzék, és azonnal észlelik az elutasítás legapróbb jeleit is. Az elkerülő személyek ezzel szemben bezárva érzik magukat a túlzott közelségtől, és nagyobb önállóságra, függetlenségre vágynak. Az összetartozás élményét akkor élhetjük meg igazán, ha a köztes utat választjuk: igyekezzünk megtalálni azt az egyensúlyt a közelség és a távolság között, amely még mindkettőnk számára elfogadható és tartható.

Ahhoz, hogy párkapcsolatunkban valódi intimitást élhessünk meg, fontos, hogy képesek legyünk megbízni a párunkban, hiszen ez az egyetlen módja a tartós, hosszú távú érzelmi szövetség megkötésének.

Hű maradok-e hozzád?

A párkapcsolati elakadások egyik leggyakoribb oka a hűtlenség. Ahogyan Almási Kitti: Hűtlenség ...és ami mögötte van című könyvében írja, a megcsalás olyan bizalomvesztéssel tud járni, amely egy életen át kifejtheti a hatását a kapcsolatainkban. A szorongó kötődésű személyek gyakran túl gyorsan köteleződnek el, és ha úgy érzik, hogy nem kapnak annyi viszonzást, mint amennyit megérdemelnének, akkor visszavonulnak. Ennek a passzív, ellenálló magatartásnak az egyik lehetséges megnyilvánulása lehet a hűtlenség is. Az elkerülő személyek eleve nehezen köteleződnek el, legtöbbször külső elvárások hatására lépnek bele a tartós párkapcsolatba, éppen ezért, keveset invesztálnak a kapcsolatba, és előfordulhat, hogy előbb vagy utóbb kilépnek belőle.

Konfliktuskezelés és kommunikáció

Egy párkapcsolat hosszú távú fennmaradáshoz kulcsfontosságú a megfelelő minőségű és mennyiségű kommunikáció a felek között, valamint a konfliktusok megfelelő kezelése. Az elkerülő személyekre jellemző hideg, távolságtartó, érzelmileg kontrolláló kommunikáció hosszú távon aláássa a kapcsolatot. A szorongó kötődésű személyekre jellemző érzelemmentes, befelé forduló, elkerülő konfliktuskezelési stratégia a legtöbb esetben szintén nem tud sikeres lenni. A hatékonyan kommunikáló párok érthetően át tudják adni egymásnak amit gondolnak, meg tudják érteni, és át tudják érezni, mire vágyik a társuk, és beszélgetésük sok pozitív metakommunikatív elemet tartalmaz. Ha egy számunkra fontos személlyel kommunikálunk, igyekezzünk énüzeneteket használni; ha valami zavar bennünket, akkor a minősítés, leértékelés és hibáztatás helyett, nevezzük meg konkrétan a zavaró viselkedést, és mondjuk el, hogy az milyen érzelmeket váltott ki belőlünk. 

A kötődési stílusunk sok információt elárulhat arról, hogy miért viselkedünk bizonyos módon a párkapcsolat különböző szakaszaiban, ez azonban önmagában sosem hat determinisztikusan. Számos tényező befolyásolja kötődési stílusunk alakulását, már a kora gyermekkorunktól kezdve, az iskolai társas környezeten, szüleink bánásmódján, serdülőkori tapasztalatainkon keresztül a a fejlődési krízisekig. Ha már sokadszor érezzük úgy, hogy újra és újra ugyanazon okokból érnek véget a kapcsolataink, elgondolkodhatunk azon, hogy kötődési stílusunk finomítása révén, milyen változásnak adnánk teret az életünkben. Kérjük ki párunk véleményét, tartsunk tükröt egymásnak, és kezdjük apró lépésekkel, mivel együtt mindig könnyebb fejlődni.


Felhasznált irodalom: 

Almási, K. (2012). Hűtlenség …és ami mögötte van. Kulcslyuk Kiadó: Budapest.

Collins, N.L. & Freeney, B.C. (2004). An Attachment Theory Perspective on Closeness and Intimacy. In D.J. Mashek & A. Aron (Eds.), Handbook of Closeness and Intimacy, pp. 163–188. Mahwah, NJ: Lawrence Erlbaum Associates.

Feeney, J.A., Noller, P., & Callan, V.J. (1994). Attachment style, communication and satisfaction in the early years of marriage. In K. Bartholomew & D. Perlman (Eds.), Advances in personal relationships: Attachment processes in adulthood (Vol. 5, pp. 269–308). London: Jessica Kingsley.

Hámori, E., Hajtman, E. D., Horváth-Szabó, K., Martos, T., Kézdy, A. & Urbán, Sz. (2016). A Felnőtt Kötődés Mérése: A Kötődési Stílus Kérdőív (ASQ-H) Magyar Változata. Alkalmazott Pszichológia, 16(3), 119–144.

Hazan, C. & Shaver, P. R. (1987). „Romantic love conceptualized as an attachment process”. Journal of Personality and Social Psychology, 52 (3), 511–24.

Hazan, C., & Shaver, P. (1987). Romantic love conceptualized as an attachment process. Journal of Personality and Social Psychology, 52(3), 511–524.

 Hazan, C., & Shaver, P.R. (1994). Attachment as an organizational framework for research on close relationships. Psychological Inquiry, 5, 1–22.

Main, M. (2000). The organized categories of infant, child, and adult attachment: Flexible vs. inflexible attention under attachment-related stress, Journal of the American Psychoanalytic Association, 48(4), 1055-1096, 1093.