A szerelem egy sötét verem. A szakítás pedig ezt a zárkánkat megtölti vízzel, és rácsukja a tetejére a rácsokat. Van, aki alámerül és gyásza gyógyíthatatlan fájdalommá válik, tehetetlenül szenved és vigasztalhatatlan. Azonban sokan ebben a dagonyában nem merülnek el, hanem nekiállnak úszni és úszni, egészen addig, amíg nem csak hogy partot érnek, de sportcsúcsokat is döntenek. A szerelmi csalódások sokszor önmagunk megvalósítására inspirálnak. A szakítás nem mindig jelenti valaminek a végét, hanem egy egész új kezdetet rejthet magában. Akár egy sportkarrier kezdetét, egy új szenvedélyt. 

Szerelmi bánat, csalódás során idővel a gyász minden szakaszát végigjárjuk. A szakítás feldolgozásra kerül, és mi is erősebbé válunk. Egy párkapcsolat után az időnek is más értéke lesz, sőt több lesz belőle. Így nem meglepő, hogy amit eddig a pár együtt élt meg, azt az időt most fel kell tölteni új programokkal, új impulzusokkal. Az edzés pedig kiváló idő(el)töltésnek bizonyul.

Mi történik, amikor szakítunk?

Egy szerelmi csalódás nemcsak könnycsatornáinkat indítja be, hanem olyan tüneteket produkálunk, mint mikor egy függőnek elvonási tünetei vannak. Ilyenkor a leszokásban családunk, barátaink segítségét és támogatását várjuk, ami valóban képes sikeressé tenni egy ilyen személyes kihívást. Az elmúlt szerelem utáni űr igenis tud új kezdetet és új lehetőségeket kínálni, csak ne adjuk fel.

Miért motivál bennünket a szakítás?

Az igazinak hitt elveszítése új távlatokat nyit. Sokan sportolásba ölik fájdalmukat, ami egy sikeres megküzdési stratégia lehet. A visszautasítás fájdalma önérzetünket, testképünket is rombolja. Ilyenkor sokkal inkább zavar mindenki, akit szebbnek/jobbnak tartunk magunknál, és sajnos ebben az időszakban önbecsülésünk olyan alacsony, hogy bárkit értékesebbnek tartunk magunknál. Akik azt hiszik magukról, hogy nem elég jók, a következő kapcsolatban is attól fognak tartani, hogy valami gond van velük. Ilyenkor nagy a tettvágy bennünk, hogy „majd én megmutatom, mit szalajtott el a kedves ex”. Fogyni, formálódni, erősödni szeretnénk, kívánatosabbnak látszani, ezzel is növelve azokat az értékeinket, ami csupán a felszínen rejlik. Valójában ez az új akaraterő sokkal mélyebbről indul.

Amikor életünket veszélyeztető helyzetekbe kerülünk, vészreakcióba lépünk, megoldások után kutatunk. Mozgósítjuk minden energiaforrásunk és az evolúciós pszichológia jól bevett megküzdési módját, a fight or flight (harcolj vagy menekülj) reakciót alkalmazzuk. Az ősemberhez közeli időkben ez a két megoldás volt csupán, amivel túlélhettünk egy-egy támadást.

A szerelmi csalódás is veszélyes lehet magunkra nézve,

így mondhatni hasonló reakciók futnak végig rajtunk ma is. Így nem meglepő, hogy hasonlóképpen mi is harcolni vagy menekülni kezdünk. Ilyenkor leszűkül gondolkodásunk, csak az aktuális problémára tudunk koncentrálni. Mikor lelkünk ilyen válságban van, hajlandóak vagyunk csak feketén-fehéren látni mindent, ami egy extrém gondolkodásmódra sarkall. Biztos ismerősek a mindent vagy semmit mondatok, mi szerint „én már sosem leszek senkivel olyan boldog”, vagy ennek ellenpólusa, a „mostantól mindenkivel randira megyek” kijelentések szélsőséges tárháza.

Ez a radikális vélekedés nemcsak gondolkodásunkat, hanem teljesítményünket is befolyásolja.

Irreális célokat állítunk magunk elé,

sőt kellően motiváltak leszünk arra, hogy meg is valósítsuk azokat. Nincs más opció, bizonyítani akarunk magunknak és másoknak is. Ezáltal sokkal szélsőségesebben viselkedünk: akár órákra képesek vagyunk „bezárkózni” a konditerembe, és újabb rekordokat felállítani a futópadon. Amikor sportolásra adjuk a fejünket, a mozgási tevékenységre kell koncentrálnunk, így minden más háttérbe szorul.

Kiürül a fejem, és csak megyek előre

Azért (is) sportolunk, mert ilyenkor kiürül a fejünk. „csak én vagyok, meg a futópálya” − szokták mondani a lelkes futók. Ha az edzés elején nem is, de idővel átadjuk magunkat a sport örömének, és kiszorul minden más, ami foglalkoztatja agyunkat. Edzés közben kellően elfáradunk, tartalékainkat emésztjük fel. Ezáltal csak a feladatra koncentrálunk, hisz nem vesztegethetjük drága energiánkat más dolgokra. Takarékosak vagyunk, így ez előnyünkre válik ilyenkor. Sőt, mivel a mozgás öröme átjár bennünket, olyan pozitív áramlatba kerülünk, ami elfeledteti velünk a gondokat, sőt, volt párunkat is. Az idő gyorsabban telik, és mi magunk hatékonyabban, jobban teljesítünk. Ez segít önbecsülésünkön, büszkék leszünk magunkra, és hamarosan újra visszavágyunk az edzésre, s végül könnyen egy örök körforgásban találhatjuk magunkat, ami nem is olyan nagy gond.