100 éves korában hétfőn elhunyt Aaron T. Beck, a kognitív terápia atyja, aki egészen új meglátást hozott a pszichológiába, forradalmasítva a depresszió és szorongás kezelését. Munkássága a mai napig élő, fejlődő ágazatát alapította meg a pszichológiának.

Aaron Becknek köszönhetjük azt a szemléletet, mely mára nemcsak a terápiás folyamatok meghatározó tényezője, hanem a hétköznapokba is begyűrűzött: hogy a gondolkodási folyamataink erősen hatással vannak a lelkivilágunkra, mentális egészségünkre. Beck fedezte fel egyetemi kutatásai során, hogy

a depressziós betegek negatívan értékelik saját magukat, a velük történő eseményeket és a jövőt is, mely elsősorban kognitív problémát jelent.

Azonosította azokat az irracionális, gondolkodási hibákat, amelyek sok esetben kiváltják vagy fenntartják a mentális betegségeket: nemcsak a depressziót, de például a szorongást, fóbiákat, pánikot is. Úgy vélte, ezek mind erősen kapcsolódnak a negatív, automatikus gondolatainkhoz. Ezek azonosítására, kezelésére dolgozta ki módszerét, a kognitív viselkedésterápiát a 60-as években, amely új fényfoltot jelentett a Freud-féle analízis uralta terápiás gyakorlatban. Egyfelől gyorsan (akár 10-12 ülés alatt) számottevő eredményt hozott, másfelől könnyen követhető és átadható protokollja volt, amely az elméleti tudás mellett gyakorlatokat foglalt magába. Ennek megfelelően kritikusa is akadt bőven, sokan kételkedtek benne, hogy a gondolkodásunk megváltoztatása számottevő lenne a mentális zavarok gyógyításában, az idő és a tapasztalatok azonban igazolták Becket. Mára a kognitív viselkedésterápia bizonyítottan hatékony módszernek számít a mentális betegségek kezelésében, és a klinikai szakpszichológusok képzésének részét képezi az elsajátítása.

Mint sok tudományos felfedezést a pszichológiában, Becket is az vezérelte, hogy megoldást találjon egy problémára, amivel küzdött. Gyerekként egy súlyos betegség miatt kórházba került, és innentől kezdve szorongások gyötörték, rettegett a kórházaktól és a vértől. Végül ő maga elvégezte az orvosi egyetemet és pszichiáter lett, sikeresen leküzdötte tehát a félelmeit, ezzel egyidőben pedig egyre inkább érdekelni kezdte, mi köze a kognitív folyamatoknak, gondolkodásunknak mindehhez. Beck számára különösen fontos volt, és pont ezt hiányolta a Freud-féle pszichoanalízisből, hogy tudományos bizonyítékokra alapozza a módszerét: létrehozott egy, depressziót kutató központot a Pennsylvaniai Egyetemen, valamint kifejlesztette a Beck Depresszió Kérdőívet, mely által a betegséget objektíven is leírhatóvá, mérhetővé tette. A kérdőív az öngyilkossági késztetések kiszűrését is segíti, mely szintén fontos kutatási területe volt Becknek. Később kidolgozta a kognitív viselkedésterápia gyakorlati protokollját, mely bevett eljárássá vált a depresszió és a szorongásos zavarok kezelésében. Időben behatárolt számú (ált. 12-15) ülésből és meghatározott gyakorlatokból áll, az ülések között pedig „házi feladatok” segítik a kliensek fejlődését. Ha ma bárhol pszichiáterhez vagy pszichológushoz fordulunk szorongás, pánik, depresszió témában, akkor jó eséllyel olyan gyakorlatokkal fogunk találkozni, melyek Beck szemléletmódján, kutatásain alapszanak.

A módszerből mára számos új irányzat fejlődött ki, a közös bennük azonban az, hogy kiemelt figyelmet szentelnek a gondolataink tartalmának, kezelésének. Beck kevésbé tartotta szükségesnek azt, hogy a terápia során hosszan időzzünk a múltban – ennek feltárása természetesen fontos adalék ahhoz, hogy megértsük, miért alakultak ki bizonyos gondolkodási mintáink, azonban a gyógyítás során sokkal nagyobb szerepet kap a jelen, ezeknek a mintáknak az aktív korrigálása. Beck a depresszió kutatása során rájött arra, a gondolkodásunk kitágítása, a negatív elvárásainknak ellentmondó tapasztalatok beengedése változtat a betegek állapotán: javul az aktivitás, a motiváció, az általános hangulat. Ezt segíti a kognitív átkeretezés módszere: amikor az irracionális, negatív gondolatainkat (pl. nekem soha semmi nem sikerül, biztos, hogy kudarcot fogok vallani) megvizsgáljuk, és racionálisabb gondolatokkal helyettesítjük (pl. most nem sikerült olyan jól, megvizsgálom a hibáimat, tanulok belőle, és legközelebb jobban fog menni). A kognitív viselkedésterápia gyakorlatai könnyen megtanulhatóak, és már pár ülés után képesek enyhíteni a betegek szenvedésén. Emellett arról is szólnak kutatások, hogy

ha megelőzés céljával, már gyerekkorban megtanítjuk a kognitív átkeretezést, később sokkal kisebb az esélye a mentális betegségek kialakulásának.

Bár a kognitív viselkedésterápiát a legtöbb esetben tartósan is sikerrel alkalmazták, súlyosabb személyiségzavarok vagy visszatérő depresszió esetében nem bizonyult elég hatékonynak, ezért a 90-es években újabb hulláma indult el a módszer továbbfejlesztésének. Ekkor dolgozták ki a dialektikus viselkedésterápia és a sématerápia módszerét, mely ugyan szintén kognitív alapokon nyugszik, de nagy hangsúlyt fektet a terápiás kapcsolatra is. Épp ezért hosszabb, akár több éves terápiákat is felölelhet, azonban mélyebb átírást is tesz lehetővé a gondolkodásban és a személyiségben.

Az elmúlt húsz év pedig a módszer újabb továbbgondolását hozta magával: a modern, vagy „harmadik hullámos” kognitív viselkedésterápiák (például az elfogadás és elköteleződés terápia) már nem feltétlenül a gondolatok tartalmának megváltoztatására helyezik a hangsúlyt, hanem arra, hogy hogyan változtathatjuk meg a viszonyulásunkat a gondolatainkhoz. Nem minden esetben működik, hogy egy irracionális gondolatot lecserélünk egy racionálisra: az elménk problémamegoldó, veszélykerülő működéséből fakadóan bizonyos gondolatok nagyon makacsak tudnak lenni, újra meg újra felbukkannak, illetve minden újabb „veszélyhelyzetben” (ez lehet egy első randevú vagy prezentáció megtartása akár) visszatérnek. Az újabb felfogás szerint a mentális szenvedést nem a gondolatok tartalma okozza, hanem az, ha összeolvadunk a negatív gondolatokkal, tényként kezeljük őket, és hagyjuk, hogy kirántsanak a jelen pillanatból, elcsábítsanak például egy jó kis rágódásra a múltbeli hibáinkon, vagy aggódásra valamilyen elképzelt, katasztrofális jövőképen. Nem véletlenül kapcsolhatjuk ide a mindfulness, vagy tudatos jelenlét fogalmát, ami szintén az utóbbi években vált népszerűvé a pszichológiában: ezeknek

az új kognitív viselkedésterápiáknak a célja, hogy építsük a kapcsolatot a jelen pillanattal, az értékeinkkel, mert ez segít abban, hogy ne a kellemetlen érzéseink vagy gondolataink határozzák meg, hogyan viselkedünk, hogyan éljük az életünket.

A modern kognitív viselkedésterápiák tehát lényegében megtanítanak arra, amire Beck is rájött, mikor küzdött a betegségét követő negatív gondolatokkal: hogy túl tudunk nőni a negatív gondolatainkon, tartalmas életet élni azáltal, hogy nem hagyjuk, hogy meghatározzák a döntéseinket. Beck öröksége tovább él és fejlődik, folyamatosan gazdagodva, kibontakozva a gyógyításban.