Örömteli tapasztalat, hogy napjainkban egyre elterjedtebbek a különböző médiafelületeken megjelenő pszichoedukációs tartalmak. Segítő szakemberek hívják fel a figyelmet a mentális egészség fontosságára, informálnak a pszichés betegségek egyes tulajdonságairól. Cikkünk hasonló szándékkal született: azoknak a családoknak kíván támpontot adni, akik először tapasztalják meg testközelből, hogy mit is jelent egy mentális betegség jelenléte a családban. Egy rendhagyó út kalauza a teljesség igénye nélkül.

A pszichés betegségek különböző módon befolyásolják az egyén és a család életét. Mindegyik más és más tünetekkel, nehézségekkel jár, mégis a kondíció maga nagyon hasonló helyzeteket teremthet a családon belüli kommunikációban, élményvilágban és viselkedésben. Egyes családok élete eleve a megszokottól eltérően indul, míg mások az élet előrehaladtával tapasztalják meg a pszichés zavarok okozta kihívásokat, amelyek paranormatív kríziseket idézhetnek elő. Mit tegyünk, és mit ne tegyünk, ha mentális betegséggel élünk együtt a családban? Öt hasznos tippet olvashattok az elinduláshoz. 

1. Keress fel szakembert!

Az első és legfontosabb lépés, hogy azonnal szakember segítségét kérjük! Mindegy, hogy lappandó, vagy hirtelen bekövetkező betegségről beszélünk, az adott pillanatban elengedhetetlen egy kompetens segítő a család számára. Az ismeretlen, új állapot hasonlóan zűrzavaros helyzetet teremt a rendszerben, mint amilyet valószínűleg a pszichés zavarral szenvedő személy él át. Segítsünk neki azzal, hogy rendet teremtünk a káoszban! Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha belátjuk, segítségre van szükségünk.

A legkilátástalanabb helyzetben is a segítségkérés a megoldás.

Annak ellenére, hogy a mai társadalomban egyre többen küzdenek pszichés betegségekkel, még mindig szégyen és stigmatizáltság érzése övezi a jelenséget mind egyéni, mind családi szinten. A megbélyegzés elkerülése végett sokszor titokban tartják, elhallgatják az állapotot. A védekezés mellett ezzel gyakran a lehetséges támasztól is elesnek a családok, hiszen előfordulhat, hogy az ismeretségi körükben is történt már hasonló. A mentális betegség állapota nem szégyen sem számodra, sem családod számára!

2. Tájékozódj!

Megbízható, hiteles forrásokból gyűjts információt az adott betegségről! A szakember felkeresése mellett ez a másik leglényegesebb pont, amely által visszanyerhetjük az elvesztett kontrollt és kompetenciát. Amennyiben hiányosnak érezzük, 

kérjünk külön tájékoztatást, konzultációt a család részére

a pszichiáter szakorvostól, pszichoterapeutától! A releváns információ és a visszanyert kompetenciaérzés hatására csökken az észlelt szorongás, és kevésbé tűnhet olyan kilátástalannak a helyzet. Teljesen természetes, hogy nem vagyunk tisztában mindegyik mentális betegség kialakulásával, tünetével, hiszen ezek az információk alapesetben nem az általános ismereteink alapesetben. Az élet azonban gyakran új dolgok elé állít bennünket, és mindig lehetőséget ad a tanulásra. Használjuk ki!

3. Alkalmazkodj az új körülményekhez!

A betegség hatására megváltozhat a család napi rutinja, a tagok felelősségei és időbeosztása. Mindez rengeteg energiát kíván, amit felemészt az alkalmazkodás. Ilyen helyzetekben ösztönösen már bevált (vagy rosszabb esetben csak a megszokott, de maladaptív) megküzdési módokhoz nyúlunk. Melyek lehetnek ezek? 

Adaptív megküzdési stratégiák:

  • informálódás (orvos, pszichológus, segítő szakember)

  • fizikai szükségletek megteremtése (anyagiak, tér-idő-hely biztosítása egymásnak)

  • csatlakozás önsegítő csoportokhoz, önismeret fejlesztése

  • támaszkeresés a közösségi hálón keresztül (tágabb rokonság, barátok, intézmények)

  • érzelmek kimutatása és megosztása egymással, mindenkit tiszteletben tartva

  • spiritualitás, meditáció

  • sportolás, életmódváltás

Maladaptív megküzdési stratégiák:

  • probléma bagatellizálása, halogatás

  • határok átlépése, a másik érzelmi elárasztása

  • ön/egymás hibáztatása a kialakult helyzetért

  • túlságosan szorosra húzni a család külső határait, ezzel beszorítva a tagokat (családtagok szabad mozgásterének korlátozása)

  • önmagunk túlhajszolása, testi/lelki kimerítése

4. Legyél tisztában a felelősséggel!

A család, mint közvetlen környezet egyszerre „áldás és átok”. Egyrészt a problémákat testközelből érzékelik és tapasztalják, amelyből következik, hogy az átlagostól eltérő, magas stressz-szint jellemzi a családtagokat is. Másrészt pontosan ez a kitettség adja a családban rejlő gyógyító potenciált, hiszen közvetlen közelről képesek hatni a betegre és annak állapotára, segítve az alkalmazkodást és a gyógyulást. Figyeljük szerettünk igényeit!

Teremtsünk közös időt, ahol kimutathatjuk támogatásunkat és szeretetünket felé!

A beszélgetések számunkra is pozitív, megerősítő tapasztalatokká válhatnak, ahol megélhetjük a kapcsolódást.

A hozzánk legközelebb állók szeretete javítja a pszichés jóllétet.

Meg kell említeni, hogy a család hatása sajnos nem mindig pozitív. Sok mentális probléma éppen a családi közeg hatására alakul ki, vagy a felépülést hátráltatja a megszokott környezetbe való visszahelyezés (kórházi kezelés esetén). Legyünk tisztában felelősségünkkel, és ha szükséges, kérjünk segítséget többször is!

5. Legyél türelmes!

A pszichés problémák sajátos tulajdonsága, hogy hol jobb, hol rosszabb periódusok váltogathatják egymást. Előfordulhat, hogy rövid, egyenes útnak tűnik a gyógyulás, máskor hátraarcokkal, kanyarokkal teli szerpentinnek. Bármilyen nehéznek is bizonyul, ne feledjük, hogy elsősorban az érintett személy viseli a betegség terheit, neki a legnehezebb. A család csak kísérni tud, és támogatást biztosítani. Legyünk türelmesek, és

ne támasszunk elvárásokat a gyógyulás gyorsaságát, milyenségét illetően!

Sőt, sok esetben a gyógyulás maga sem lehet elvárás, hiszen valaki számára ez állapotából kifolyólag nem lehetséges. Helyezzük inkább a hangsúlyt meglévő erősségeinkre, és erősítsük az elfogadás szemléletét egymásban.

Felhasznált irodalom:

Aldersey, H. M., & Whitley, R. (2015). Family influence in recovery from severe mental illness. Community Mental Health Journal, 51(4), 467-476.

Falloon, I. R. (2003). Family interventions for mental disorders: efficacy and effectiveness. World Psychiatry, 2(1), 20.

Lauritzen, C., Reedtz, C., Van Doesum, K., & Martinussen, M. (2015). Factors that may facilitate or hinder a family-focus in the treatment of parents with a mental illness. Journal of child and family studies, 24(4), 864-871.

Saunders, J. C. (2003). Families living with severe mental illness: A literature review. Issues in mental health nursing, 24(2), 175-198.

Van Loon, L. M., Van de Ven, M. O., Van Doesum, K. T., Witteman, C. L., & Hosman, C. M. (2014). The relation between parental mental illness and adolescent mental health: The role of family factors. Journal of Child and Family Studies, 23(7), 1201-1214.

Waller, S., Reupert, A., Ward, B., McCormick, F., & Kidd, S. (2019). Family‐focused recovery: Perspectives from individuals with a mental illness. International journal of mental health nursing, 28(1), 247-255.