Milyen személyiségjegyek és értékek jellemzik a mindennapi hősöket? Vajon létezik-e „hős gén”? Kikből lehetnek hősök? A kutatók egyetértenek abban, hogy a hősiességhez szükséges viselkedésmintázat minden emberben megtalálható. Döntéseink eredménye, hogy egy adott helyzetben hősként viselkedünk-e. Cikkünkben korábbi kutatások alapján összegezzük a hősökre leginkább jellemző hét tulajdonságot. 

Mindannyian ismerhetjük a képregények és filmek szuperhőseit és képességeiket. Általában emberfeletti tulajdonságokkal rendelkeznek, melyhez önfeláldozó magatartás és morális érzék is párosul. Supermannek erős a felelősségtudata, Batman hatalmas igazságérzettel rendelkezik. Vonhatunk-e azonban párhuzamot filmes hőseink és a valós emberi hősök között? Az utóbbi években egyre több pszichológust, így Philip Zimbardot  és Zeno Francot is a hősiesség kérdése kezdte el foglalkoztatni.

A kutatók több fajta hősiességet különböztettek meg. Azok az emberek, akik egyszer életükben egy hatalmas hőstettet hajtottak végre (kimentettek valakit egy égő házból, az érkező vonat elől elhúztak egy embert), nem feltétlenül különböznek személyiségükben a kontroll csoporttól.

Ezzel ellentétben azok a személyek, akik egész életükben bátor és mások jólétére irányuló cselekedeteket hajtottak végre (kórházi ápoló, tűzoltó), több személyiségjegyben is eltérnek az átlagtól.

Empátia, gondoskodás és erkölcsi elv szerinti élet.

Ezek a vonások nagyobb mértékben fordulnak elő ennél a típusnál.

A hősiesség pszichológiája még nem teljesen megértett, azonban a szakemberek hisznek benne, hogy bármelyikünk hőssé válhat, pusztán a döntéseinken múlik. Milyen jegyek kellenek ehhez? A továbbiakban a főbb tulajdonságokat mutatjuk be, melyeket a szakemberek a hősiességhez kötnek. A hét ilyen jellemző vonás a következő:

  1. A hősök hajlamosak mások jólétében érintettnek érezni magukat.

A kutatók szerint az empátia és a részvét járul hozzá leginkább a hősies viselkedéshez. Azok az emberek, akik gondoskodni akarnak mások biztonságáról és jólétéről, még a veszély árnyékában is képesek mások segítségére sietni. Egy 2009-es kutatás szerint a hősies viselkedés gyakorisága párhuzamban van az együttérzés mértékével. A mindennapi hősök megérzik, a körülöttük élőknek milyen segítségre van szükségük.

man-1082887_960_720
Supermanhez hasonlóan a mindennapi hősök is fontosnak tartják mások jólétét.

  1. Könnyedén tudják a másik ember szemszögéből nézni az eseményeket.

A hősök nem csupán gondoskodóak és könyörületesek. Ezek az emberek rendelkeznek azzal a fortéllyal, hogy mások szemüvegén át nézzék a világot. Képesek a „másik ember cipőjében járni”.  Beleképzelik magukat a segítségre szoruló helyzetébe. Így könnyen felismerik, mire van szüksége a bajba jutott embernek.

3. Értelmesek és magabiztosak.

A hősök önbizalommal és képességeiket használva megoldják a félelemet keltő helyzeteket. Akik gyakran viselkednek hősiesen, általában saját magukban és képességeikben is magabiztosak. Egy krízissel szembekerülve, bennük van egy belső hit, mely segítségével képesek a kihívást kezelni és sikert aratni, még ha kicsi is az esély a győzelemre. Életünk szuperhősei magasabb stressztűrő és megküzdési képességgel rendelkeznek, mint mások.

  1. Erős erkölcsi iránytűvel rendelkeznek.

Franco és Zimbardo szerint a hősöket leginkább két lényeges jellemvonás különíti el másoktól. Saját értékeik szerint élnek, és ezek megvédése érdekében elviselik a személyes kockázatot.

Személyes hitük és meggyőződésük bátorságot és eltökéltséget ad nekik, hogy még a legnehezebb helyzetekben is ragaszkodjanak értékeikhez.

  1. A kiváló képességek és a gyakorlás komoly különbséget jelent.

Egy krízis megoldása során szükséges képességek és a gyakorlottság megléte nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az emberek hősökké tudjanak válni. Akik rendelkeznek a szükséges tudással (pl. elsősegély ismeretek), és kellőképpen edzettek az éles szituációkra, felkészültebben teszik meg a szükséges lépéseket, ha eljön az idő.

6. Még a félelem árnyékában sem riadnak vissza.

Aki berohan egy égő házba, hogy kimentse embertársát, nem csak elképesztően bátor, de rendelkezik a félelem legyőzésének képességével is. A kutatók kiemelik, hogy a hősies egyének természetükből fakadóan pozitívan gondolkodnak. Ez a vonás összhangban van azzal, hogy felül tudnak kerekedni a félelmeiken, hisznek a szép befejezésben. Magas kockázati toleranciával jellemezhetjük őket. Rengeteg jó szándékú embernek jelentenek akadályt a félelmei, míg mások bevállalva a kockázatot, akcióba lépnek.

101203-F-2319R-915 Commander of the 50th Space Wing Col. Wayne Monteith and firefighter Cody Marion join together to rescue a simulated victim from a smoke-filled room in the fire suppression training facility at Schriever Air Force Base, Colo., on Dec. 3, 2010. The commander participated in the training to get firsthand experience. DoD photo by Dennis Rogers, U.S. Air Force. (Released)
A hősök a félelem árnyékában sem riadnak vissza.

  1. Az akadályok ellenére is mennek tovább céljaik felé.

Az állhatatosság szintén a hősökre jellemző tulajdonság. Egy friss kutatásból kiderül, hogy a hősnek titulált egyének könnyen adnak pozitív fordulatot negatív eseményeknek. Egy komoly betegség esetében a hősies viselkedésmintázattal élő emberek könnyebben fókuszálnak a pozitív dolgokra. A rosszban is a jót nézik. Azt, hogy a baj által közelebb kerülhetnek a szeretteikhez, megtanulhatják még jobban becsülni az életet.

A döntés, hogy hősként viselkedjünk egy lehetőség, melyet mindannyiunknak meg kell válaszolni bizonyos helyzetekben. A hősiesség egy általános emberi tulajdonság, nem néhány kiválasztottra vonatkozó jellemző. Rengeteg lehetőségünk van az életünkben, hogy hőssé váljunk. Talán egyre többünk fog inspirálódni, hogy engedjen ennek a hívásnak” - vélekedik Franco és Zimbardo a hősiességről.