Nemzettudat/hasadás

Vajon mennyire hasznosak az evidensnek tűnő, csoportokat vizsgáló kutatások a menekültkrízis tekintetében? Hogyan segít a nemzettudat meghatároznunk önmagunkat? Vajon létezik egészséges nemzettudat vagy a „mi és ők”-féle hozzáállás felé radikalizálódunk? Horváth Zsófia véleménycikke.

„Egy ember egymaga jut fel az Everestre, de a csúcson az országa zászlaját tűzi ki.” (Margaret Thatcher)

A Piaget-féle fejlődéslélektani elmélet szerint a gyermekek lélektani fejlődése a szocializációs folyamatok során az „egocentrikus” létből a „szociocentrikus” lét irányába tart, mely különböző társas interakciók során teljesedik ki. Freud és Maslow elméletei is találkoznak bizonyos pontokon: a közösséghez tartozás igényét mindkettejük alapvető szükségletnek tartja, amit a nemzeti értékekhez kapcsolódás elégít ki, ez pedig a személyes identitást is formálja.

Henri Tajfel szociális identitás elmélete szerint

identitásunkat részben a közösség is meghatározza,

amiben élünk, így az adott közösség állapota és belső folyamatainak alakulása mindig szem előtt tartandó tényező az egyén szempontjából is. Ez a saját csoportjaink értékelése során is fontos: például a közösséget éltető rigmusok kántálása az egyén önbizalmára is pozitív hatással lehet (Crocker és Luhtanen, 1990; Crocker és Major, 1989). Egészen egyértelmű jeleit láthatjuk a jelenségnek, ha a „Ria Ria Hungária!” sorokat üvöltőkre gondolunk.

„Mindannyian bevándorlók és forradalmárok leszármazottjai vagyunk.”

(Franklin D. Roosevelt)

Önmagunk megismerését gyakran a másokhoz hasonlítás útján érjük el, ez azonban nemcsak egyéni, de csoport-szinten is igaz. A „mi és ők” hozzáállás nem új keletű, bizonyos országokban pedig jellemzőbb attitűd. Az elmúlt évek migrációs hullámainak erősödését ismerve pedig egyre több figyelmet érdemlő kérdéseket vet fel. Vajon befolyásolja-e, és ha igen, mennyire a nemzettudatot a bevándorlási krízis?

A hazaszeretet nem csak összekötő erő,

de segít meghatároznunk önmagunkat és a kívülállókat. Egy kutatás során két csoportba osztottak embereket, hogy tanuljanak meg új – egyébként különös jelentéssel nem bíró – mozdulatokat, majd adják is elő azokat. Azt tapasztalták, hogy a résztvevők – bár korábban nem is találkoztak egymással – sokkal inkább megbíztak saját csoportjuk tagjaikban, viszont kifejezett bizalmatlansággal és elutasítással fordultak a másik csoport felé. A jelenséget többször kutatták, hasonló eredményekkel. (Smith és munkatársai, 1999; Simon, 1997; Simon, Hamilton, 1994.) Egy ilyen vizsgálat eredményére könnyen rámondhatja az, aki nem tapasztalta a statisztika tudományok terén bizonyított hasznosságát és erejét, hogy ez mennyire evidens eredmény, esetleg a vizsgálat szükségességét is megkérdőjelezheti. Ám a kutatás fontos, ha eredményeit akár a mostani menekültkrízis szemszögéből vizsgáljuk.

Az eredmény szerint, az az általános és adekvát magatartás, ha egy csoport bizalmatlanságot és elutasítást mutat egy másik irányába, még akkor is, ha azok között nincs bejósolható, esetleg mérhető következményekkel járó különbség, csak egy-egy eltérő mozdulatforma. Ebben a kontextusban

minek tekinthető egy egészen különböző kultúrát gondolkodás nélkül üdvözlő hozzáállás?

Bár a „mi és ők” gondolat radikalizálódása, amiből manapság a „Európa az európaiaké”-típusú gondolatok születnek, az erőszakon kívül sok eredményt nem hozhat, úgy tűnik, az alapja sokkal inkább adekvát viselkedés, mint a szintén szélsőséges, határokat megnyitni akaróké. Evolúciós pszichológiai szempontból is vizsgálhatjuk a jelenséget: a hasonló szokásokkal bíró emberek csoportokba formálódása és magukat az eltérő kultúrájú csoportoktól való megvédése akkora előnyt jelentett a túlélésben, hogy biológiai, genetikai szinten is kimutatható (Darwin,1859/1963; Moreland,1987).

„Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői.”

(Egry József)

Felmerül a kérdés: ha a teljesen más kultúrájú csoportok integrálásának támogatása mégsem olyan jó ötlet, a természetes szelekció vajon válogat-e majd az ötletgazdák és az ellentábor között? Bár erről még nem készült mérés, a válasz valószínűleg nem. Bár az elszigetelődés könnyen vezethet belterjességhez is, így fontos a kultúrák keveredése, de ha egyértelmű veszély várható belőle, nem ártana megengednünk magunknak, hogy néha józan eszünkkel is gondolkodjunk.

Az erős nemzeti érzéseket manapság egyre gyakrabban tulajdonítják kizárólagosan a jobboldalnak,

pedig a csoportjainkhoz – így nemzetünkhöz is – érzelemmel is kötődünk, a szokások elsajátítása, kulturális szimbólumok használata csoportidentitásunk megnyilvánulása. Így a nemzettudat nem politikai oldalakhoz kötődés során alakul ki, viszont ezek közvetetten befolyásolhatják azt. Bár a potenciálisan veszélyesnek érzékelt kultúrák ész nélküli befogadása arra enged következtetni, hogy a magyar nemzeti identitás is átalakulóban, mégis lehetne a nemzettudat egy pártokhoz való elköteleződésnél magasabb szintű kapcsolódás, amin keresztül a különböző törésvonalak mélyülése is megelőzhető lenne.