Novemberben arra kértük az olvasóinkat, hogy töltsék ki kérdőívünket arról, hogyan befolyásolta a járványhelyzet a kapcsolataikat. Vajon közelebb hozta a bezártság az egy háztartáson belül élőket vagy elidegenítette őket? Hogyan alakultak az otthonunkon kívüli kapcsolataink: a kollégákkal, a barátokkal és a távolabbi családtagokkal? Mi hiányzik a legjobban? És vajon tényleg olyan rossz az egyedülállóknak?

Két hét alatt 311 válasz érkezett az online kérdőívünkre. Felmérésünk nem reprezentatív, tehát nem alkalmas teljes lakosságra vonatkozó általános tanulságok levonására, azonban rávilágít tendenciákra, felvet kérdéseket, tartalmaz elgondolkodtató észrevételeket, érzéseket, amelyekben talán azok közül is sokan osztoznak, akik nem voltak a kitöltők között.

A válaszadók 91%-a nő. Minden korosztály képviseltette magát a kitöltők között, 37% 21-29, 31,5% 30-39 év közötti, 16% pedig a 40esek közül kerül ki. Harmaduk egyedülálló.

Kapcsolataink az otthon falai között

A megkérdezettek nagy részénél az egy háztartáson belül élő partnerrel való kapcsolat a koronavírus okozta helyzet hatására nem változott, vagy inkább szorosabbá vált, csak a kitöltők 17 százaléka jelezte, hogy eltávolodtak egymástól. „Teljesen átértékelődött minden, sokkal szorosabbá vált a kapcsolatunk a férjemmel és a gyermekünkkel is”– fogalmazott az egyik válaszadó. „A kezdeti nehézségek után, igyekeztünk jobban figyelni egymásra és magunkra is” – írta egy másik.

Ez megerősíti Sonja Lyubomirsky, amerikai boldogságkutató eredményeit, aki a vele készített interjúnkban is kiemelte, hogy bár a média főleg a negatívumokra, a válások számának megugrására irányította a figyelmet,

valójában több párnál pozitív irányba fejlődött a kapcsolat az együtt töltött idő hatására, és védőfaktort jelentett a stressz ellen a partnerrel való együttélés.

Természetes folyamat, hogy saját feszültségeink, melyek a változó, kiszámíthatatlan körülményekből fakadnak, ideiglenesen megnehezítik az alkalmazkodást, és a jól bevált, otthoni rutinban is hullámzásokat okozhatnak. Sokan arról számoltak be, hogy nagyon változó, milyen a hangulat otthon, kitérve a home office nehézségeire is: „Amikor ketten egyszerre dolgozunk itthonról, akkor rosszabb, ha csak én vagyok itthon napközben, jobb.” „Túl sokszor már csak a covid a téma.” „Vegyes, hullámzó hogy éppen veszekedős vagy harmonikusabb a hét.” „Az összezártság mindenkit megviselt, de a lassabb tempónak is volt előnye.”

Az otthon élő gyermekek esetén elenyésző, ahol a kapcsolat negatív irányba változott volna, a válaszadók leggyakrabban a nem változott válaszlehetőséget választották, de sokan írták, hogy a gyermekeikkel való kapcsolatuk szorosabbá vált. Míg a gyermekek is szoronganak ebben az időszakban, hiszen az ő életükben is számos változás következett be, a család megtartó ereje, és a szülőkkel együtt töltött idő tudja ellensúlyozni a helyzet negatív hatásait.

Kapcsolataink az otthonon túl

Az egy háztartásban élők között tapasztalható, inkább pozitív tendenciákkal szemben viszont a külön élő partner esetében a válaszok egyértelműen az eltávolodás irányába mutatnak: ugyanannyian mondták, hogy nem változott a kapcsolatuk, mint ahányan, hogy rosszabb lett, pozitív változásról pedig alig számoltak be.

A kérdőívünkből emellett az is kiderült, hogy barátságokat különösen próbára tette az elmúlt időszak:

többen számoltak be eltávolodásról, mint ahányan arról, hogy nem változott a kapcsolatuk a barátaikkal, sőt, négy válaszadó azt mondta, hogy egyáltalán nem maradtak baráti kapcsolatai. A barátok mentálisan egy nagyon fontos védőhálót jelentenek érzelmi nehézségek, krízisekkel való megküzdés esetén, épp ezért aggasztóak ezek az eredmények. Volt, aki arról számolt be, hogy az empátia, az együttérzés hiánya vezetett az eltávolodáshoz. „A barátok lemorzsolódtak, de ez annak köszönhető, hogy tavasszal meg egyedülálló voltam és nehezen azonosultak a problémámmal, hogy megviselt az egyedüllét úgy, hogy egyedül élek és nem volt párkapcsolatom. Az empátia hiányát éreztem, és emiatt egyes barátságaim megromlottak.”

A barátok mentálisan nagyon fontos védőhálót jelentenek érzelmi nehézségek, krízisekkel való megküzdés esetén.

Ahogy nemrég készült kutatás is kiemelte, a másik megértésének, az empátiának a gyakorlása különösen fontos ebben a helyzetben, még akkor is, ha nem vagyunk teljesen azonos élethelyzetben – nem mindig kell tudnunk tanácsot adni, vagy átérezni a másik problémáját, de arra, hogy megkérdezzük valakitől, hogy hogy van, és meghallgassuk, mindannyian képesek vagyunk. Egy másik válaszadó a kapcsolatok valódiságát hangsúlyozta: „Figyelem magam, sokat foglalkozom önismerettel, zárkózottabb lettem az 'ismerősök' vonatkozásában, kevesebb kapcsolatra van szükségem, de azok legyenek melyek, igaziak.”

Hogyan tartsuk a kapcsolatot?

A kapcsolattartás módja a barátokkal egyértelműen átkerült az online térbe, azután a legtöbben főleg személyesen találkoznak még mindig. A telefonbeszélgetések aránya a barátok között alacsony, míg a távolabbi családtagokkal, vagy a nem egy háztartásban élő, közvetlen családtagokkal jellemzőbb, hogy telefonon tartjuk a kapcsolatot. A személyes találkozások jellemzően a közvetlen családtagokkal maradtak fenn, a telefonálás mögött második helyen állva. Az elmúlt időszakban végzett kutatások azt is kiemelik, hogy a hang- és képalapú kapcsolattartás (személyes találkozás, videochat, telefonálás) sokkal pozitívabb hatást fejt ki a kapcsolatokra, mint az írásos kommunikáció.

Szingliként a karanténban

Az egyedül élő válaszadók mintegy negyede (28%) érzi most magányosabbnak magát, míg 15 százalékuk élvezi a „legális” egyedüllétet, 13 százalék pedig nem érzékel változást. Az ismerkedési lehetőségek beszűkülése hathat felszabadítóan, mások számára viszont épp, hogy szorongáskeltő. „Nagyon hullámzó a hangulatom. Az "élvezem" és a magányosabb között ingadozik” – fogalmazott az egyik válaszadó. „ sokat segített az önismeretben, bátrabban vagyok egyedül. Olykor azonban nagyon magányosnak érzem magam” – írja egy másik egyedülálló.

Hiányaink

Mi hiányzik a legjobban a jelenlegi helyzetben? A válaszadók közel fele a közös programokat emelte ki, ezt a személyes találkozás lehetősége követte. 17% az érintést választotta, nem meglepő, hogy ők nagyrészt egyedülállók. Említették még a biztonságérzet hiányát: „Ha valamit mégis ki kell emelni akkor az hogy félelem nélkül emberek közé lehessen menni.”, és a szabadságot: „Hogy eldönthessem, mikor és hova megyek. (pl.: este 8 után a moziba) Nem nagyon szoktam eljárni itthonról a vírus nélkül sem, de a szabadság az fontos.” A válaszadók 2%-a azt adta meg, hogy nem hiányzik neki semmi: „rájöttem, mennyire szeretek egyedül lenni.”

A hiányokat egyrészt online programokkal, online találkozókkal, virtuális kapcsolattartással próbálták betölteni a résztvevők. „A bezártság alatt próbáltam online meetingeken beszélgetni a barátokkal, családtagokkal, de nem volt ugyanolyan, amíg lehetett nyáron, addig távolságot tartva, kültéren találkoztunk és jobb volt, most az esetek emelkedésével megint nem találkozunk, hiányzik, de már mindenki utálja az online-t.“  Többen korábbi kapcsolataikat is felelevenítették: „a lehetőségekhez mérten igyekszek megtenni mindent a kapcsolataim romlásának elkerüléséért; sok régebbi kapcsolatomat újra felelevenítettem”.

A hiány pótlására megfelelőek lehetnek az online kapcsolattartás különféle formái.

Egy másik megoldás, amit a kitöltők alkalmaztak, az a hobbijaink, önfejlesztés felé fordulás: „A hobbijaimmal ütöm el az időt (hangszer, rajz, számítógépes játékok).” „Csatlakoztam hasonló érdeklődésű emberek csoportjához, belső fejlődésre fektettem hangsúlyt online előadások, kurzusok látogatásával.” Az unalom azonban könnyen átcsaphat károsabb kimenetelű ingerkeresésbe is: „néha vásárolgatok dolgokat, amikre nincs szükségem.”

Emellett említésre került a sport, a meditáció, és a terápia is, mint megküzdési lehetőség. Többen pedig kivárnak, elviselnek, „túlélnek” mert úgy érzik, hogy a hiányt, amit éreznek, nem pótolhatja semmi: „Nincs ilyen, a szüleim ölelését nehéz pótolni.”

A helyzet tanulságai

És mit tanultunk ebből az időszakból? A válaszadók szerint:

• Felértékelődnek a kapcsolatok: „Jobban kellene értékelni, ha valaki az életünk része.

• Meglátjuk, kik az igazán fontosak számunkra, és kiknek vagyunk mi fontosak: „Látom kinek hiányzom igazán” „Jobban körvonalazódnak a prioritások, hogy kiért mit, mennyit tudok, vagyok hajlandó áldozni.” „Érdekkapcsolatok lemorzsolódnak.” „Mélyebbé válnak, amelyik felületesebb volt az pedig eltűnt” „Kiderül kik azok, akikre a bajban is számíthatok.”

• Jobban rálátunk a kapcsolataink minőségére: „Sok kapcsolat felszínesebb, mint elsőre hittük” „Két ember között a kapcsolatot nem a személyes találkozások száma fogja meghatározni, hanem a beszélgetések. Tök mindegy, hogy ez az asztal vagy a monitor két oldalán történik.” „A legfontosabb kapcsolatok nem azon múlnak, hogy mennyi időt töltünk együtt.” „aki fontos, az online is fontos marad”

• Többet kell tennünk a kapcsolatokért: „Meg kell becsülni mindent és többet kell keresni a számunkra fontos embereket. Fontos egymásra minőségi időt szánni, amikor csak lehet. Minden kapcsolatot gondosan ápolni kell, hogy fennmaradjon.” „Hogy ha nem törődsz egy kapcsolattal, az elhalványul, és hogy rengeteg minden van, amit még felfedezhetsz a másikban “

• A család szerepe felértékelődött: „A családomra mindig számíthatok.” „Ahogy eddig is, a család a biztos pont az életemben.”

• Jobban megismertük magunkat: „Sokkal inkább társasági lény vagyok, mint hittem” „Jobban szükségem van a személyes találkozásokra, mint gondoltam.” „a magányt el kell fogadni, mert ez csak egy állapot.” „egyedül is lehet jól lenni"

• Hogy nagyon különbözően élünk meg és értékelünk helyzeteket: „Nagyon eltérő módokon éljük meg a bezártságot, pl. a családosok általában nem értik miért rossz nekem egyedül lenni.”

• Semmi sem állandó: „Amikor lehet, töltsünk több időt szeretteinkkel” „Semmi sem tart örökké...” „Nincs majd, most szeressünk” „Hogy mennyire fontos, hogy találkozzunk azokkal, akiket szeretünk.”

Források itt és itt.