Tag Archívumok: figyelem

„Le sem mertem hunyni a szemem a démonok miatt” – vallomások skizofrénektől

A skizofrénia talán a leginkább félreértett rendellenesség ma a „lélek betegségei” között. Olyan pszichopatológiáról van ugyanis szó, ami az esetek többségében meglehetősen feltűnő, ám a hétköznapi gondolkodás számára sajnos nem igazán értelmezhető.

„Megvágom magam azért, hogy ne fájjon” – az önsebzésről

Apró karcolások a karon és a combon, amelyek a hosszúujjú pulóver és a hosszúnadrág által gondos takarásban vannak, azonban viselőjén örökké nyomot hagynak. Az önsebzés, amely számos formában megnyilvánulhat, az autoagresszió egyik fajtája.

Figyelem, figyelem – hogyan fókuszáljunk?

Figyelmünk az egyik legfontosabb tényező, ahhoz hogy megértsük a körülöttünk lévő világ történéseit, mivel folyamatosan formálja észlelésünket, és ennek révén az általunk megalkotott szubjektív valóságot. Az egyik legnagyobb probléma, hogy az emberi figyelem limitált, korlátozott kapacitással rendelkezik, ezért nem tudunk mindent figyelemmel kísérni és feldolgozni.

Miért felejtsünk el mindent, amit eddig a jó kommunikációról tanultunk?

Nézzünk a másik szemébe, bólogassunk, készüljünk érdekes témákkal, hogy tudjunk beszélgetni… Sokszor próbáljuk megtanulni, hogyan kell jól kommunikálni. Egyre több tréningen képezzük magunkat, sajátítunk el technikákat.

Új év, jobb élet, kevesebb stressz – legyél te is mindfulness!

Mind megfogadjuk mikor éjfélt üt az óra, hogy az új évben egy kicsit lelassulunk, kevesebbet stresszelünk, több időt szánunk a saját feltöltődésünkre. Nagyjából egy hónapba szokott lenni, mire rájövünk, hogy ebből édeskevés az, amit meg is valósítunk.

Ismerj el! – A méltatás pszichológiája

Bárhol is járunk, bármit is teszünk, ott van bennünk a vágy, hogy elismerjék, szeressék munkánkat, élményeinket, képeinket. Állítólag figyelünk egymásra, a közösségi oldalakon adott lájkok és megosztások legalábbis ezt mutatják.

Mire jók a lelki-segély szolgálatok? – Megvigasztalnak? Tanácsot adnak? Ezeket pont nem!

Valamikor a századforduló táján, azaz az 1800-as évek végén egy késő éji órán, egy New York-i hotelben megszálló idős hölgy azzal a kéréssel fordult a szállodaportás felé, hogy egy lelkésszel szeretne beszélni. A portás így késő éjszaka nem ért el senkit.