Tag Archívumok: Pszichológus Szemmel

Pszichológus Szemmel – Alkotás, természet, impressziók

Debrecen, Európa-szerte elsőként, a Johannesburgi Művészeti Galéria válogatott remekeit vonultatja fel a látogatóknak a MODEM-ben. A kiállítás az Impressziók címet viseli, és a fő irányvonal mellett a sokszínűség dominál: több mint ötven műalkotás a legkülönfélébb technikákkal, két évszázadon átívelő művészettörténet a hozzájuk kapcsolódó kiemelkedő alkotókkal.

Pszichológus szemmel – a slam poetry

Abszolút nem gyerekcipőben jár, mégis kevéssé ismert előadói műfaj, amiről ha megkérdezzük, mi az, még azok is mást és mást mondanak, akik ismerik vagy csinálják. Pszichológus szemmel igazi éléskamra, van itt minden, mi szem-szájnak ingere, hiszen akár az „ami a szívemen, az a számon” is lehetne a slam mottója.

Pszichológus Szemmel – csípőmozgással az önismeret útján

Ki ne irigyelte volna el legalább egyszer a divatos videóklippek táncosnőinek hipnotikus csípőmozgását és már-már elképesztő fenékrázási technikáját? Nem mindenki tudja azonban, hogy az egyszerűnek tűnő mozdulatok mára már egy önálló táncműfajba tömörültek, melynek a neve twerk.

Pszichológus Szemmel – kiszabadulsz a szobából, beszabadulsz a csapatba

Kevés olyan minőségi elfoglaltságot találni, ami csoportos élményt nyújt. A szabadulószobák nem csupán az agyunkat edzik, hanem a szociális kapcsolatainkat is építhetik.

Pszichológus Szemmel – egy zenekarról, akik nem hagyják, hogy a régi idők értékei feledésbe merüljenek

„A Postmodern Jukebox nem egy zenekar, ez egy életérzés.” Scott Bradlee formációjában nem létezik olyan, hogy lehetetlen, a kreativitás nem ismer határokat.

Pszichológus Szemmel – hangverseny a Dél-Alföldön

Számos, a pszichológia által is vizsgált tényre és érdekességre hívja fel a figyelmet a zene világa. Elvitathatatlan hatása van a mindennapjainkra nézve, és azt is tapasztaljuk, hogy nem csak a legdivatosabb irányzatok ragadják meg az emberek figyelmét.

Pszichológus Szemmel – a Portico Quartet földöntúli dallamvilágáról

A Portico Quartet zenéje a jazz, az ambient, a minimalizmus és az elektronika rendkívül különleges, hipnotikus elegye. A zenekar kisebb kitérőben együttműködött már többek között Jamie Woonnal és az Alt-J tagjaival is.

Pszichológus Szemmel – Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán és az elhárító mechanizmusok

Hangulatos fények, finom illatok, kényelmes székek és az elmaradhatatlan nevetés. Röviden összefoglalva ilyen egy Dumaszínházban eltöltött este.

Pszichológus Szemmel – Szülők, figyelem! Ingyenes drogprevenciós szabadulószoba nyílt tinédzserek számára

„Ne drogozz, mert az rossz” – mondjuk a gyerekeinknek. Holott ők is könnyen észreveszik az ellentmondást mindebben, hiszen nem épp azért drogoznak az emberek, mert szeretnék jól érezni magukat?

Pszichológus szemmel – Harlem Globetrotters: a kosárlabdacirkusz

Ha a látványos zsákolásokról, a szórakozásról és a szórakoztatásról egy mondatban hallunk, nagy valószínűséggel a Harlem Globetrotters jut az eszünkbe. Nem véletlenül, hiszen az egész világon ikonikussá vált a kosárcsapat, aki a kosárlabda elemeit színházba, de még inkább cirkuszba illő jelenetekkel ötvözi, és világszerte szórakoztatja közönségét.

Pszichológus Szemmel – a kiállításról, ahol nem látni semmit

Akárhányszor megnézheted, sosem fogod tudni elmondani, mit láttál a Láthatatlan Kiállításon. Épp ez a lényeg.