szolgáltatásai
módszerei
főbb területei
“Bár nem nyerhetsz mindig, mégis meg kell hoznod a döntéseidet. Ha megbénít a vesztéstől való félelem, sosem fogsz igazán semmit megpróbálni. Arnold Schwarzenegger”
Adamovits Judit vagyok, okleveles pszichológus. Diplomámat a Szegedi Tudományegyetemen szereztem. Az idáig vezető út hosszú és kitérőkkel teli volt. Visszagondolva minden egyes diploma vagy szakma, amit szereztem, hozzásegített ahhoz, hogy az emberi sorsokat képes legyek együttérzéssel és toleranciával kezelni.
Hosszú évekig olyan projektekben dolgoztam, melyeknek célja a családok, gyerekek segítése volt. Ebben a környezetben találkoztam először a kiégéssel, ami komoly gondot jelentett a munkavállalók körében, de tapasztalataim alapján a projekt látókörébe kerülő szülőket is sok esetben érintette a jelenség. Mivel munkám során folyamatosan jelen volt a probléma, ezért pszichológiai tanulmányaim során sok időt töltöttem a burn-out szindróma megismerésével, egyéni kutatásaim csak megerősítettek abban, hogy a jelenkor emberét élete szinte minden területén veszélyeztetheti.
Legyen szó menedzserről, anyáról, pedagógusról, egészségügyi dolgozóról vagy sportolóról, ez a tünetegyüttes lassú és csöndes módon kúszik be a hétköznapokba. Ha az érintettek nem ismerik fel a jeleket, akkor komoly mentális, szociális és egészségügyi károkat okozhat számukra. Nem egyszer közvetlen környezetemben próbáltak meg a „hétköznapi hősök” megküzdeni a rájuk nehezedő mentális terhekkel.
Célom az, hogy együtt újra megtaláljuk az egyensúlyt az Ön életében. Az együttműködés során a célok újradefiniálása és a prioritások átgondolása segít abban, hogy élete felett visszanyerje az irányítást, és újra megtalálja azokat a tevékenységeket, személyeket, amelyek és akik fontosak és értékesek az Ön számára. Bízom benne, hogy hozzáértésemmel és elfogadásommal segíthetek abban, hogy boldogabb és teljesebb életet éljen.
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
2010-2012
A képzés során lehetőségem volt mélyrehatóbban megismerni a gyermek- és serdülőkori személyiség fejlesztését, korrekciós nevelését, a közösségek alakulásának segítését, a rendszerszintű beavatkozások megtervezését, a bántalmazott gyermek érzelmeinek, jelzéseinek felismerését. Az ilyen helyzetekhez igazodó kommunikációs technikákat megismerhettem, alkalmazásukat elsajátíthattam. Mindezt egy olyan szemléletváltás kísérte, mely tágabb értelmezési keretben tudatosabb, hatékonyabb munkavégzést tűzött ki célul, figyelembe véve saját kompetenciahatáraimat.
B-FORM, Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete
2012-2013
Azért áll közel a szívemhez ez a sport, mert hasonlóan a pszichológiai tanácsadáshoz, egy teljesen egyénre szabható munkamenet állítható fel. Támaszkodva az erősségekre, ledolgozhatjuk a gyengeségeket. A folyamatos edzői jelenlét átvezeti a sportolót a nehezebb időszakokon, utakat, lehetőséget, irányokat mutat számára, hogy közelebb kerülhessen kitűzött céljaihoz.
Nyugat-magyarországi Egyetem
2014
A képzés során a vezető beosztásban dolgozó személyek eredményességét segítő és támogató eljárásokat és technikákat sajátítottam el, melyekkel a hozzám fordulók számára gördülékenyebbé tehetem a szakmai munkát, megkönnyítve számukra a munkahelyi kapcsolatok kialakítását, ápolását, növelve ezzel vezetői hatékonyságukat.
Szegedi Tudományegyetem
2017 - 2020
Az alapképzés során képessé váltam felismerni pszichológiai jelenségeket és problémákat, azokra megfelelő szakmai érzékenységgel reagálni.
Szegedi Tudományegyetem
2020 – 2022
A mesterképzés során a tanácsadás- és iskolapszichológia szakirányt választottam. A professzionális tanácsadáshoz szükséges elméleti irányzatok jelentősen befolyásolták a világról alkotott képemet. A képzés során a preventív célú diagnosztikai és tanácsadási módszerek alkalmazását s ezek gyakorlati hasznosíthatóságát sajátítottam el.
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság
2021
Az itt eltöltött időszak alatt lehetőségem volt bepillantani a szervezet egységeinek alapellátásába, az alkalmassági vizsgálatok folyamatába, valamint az időszakos pszichológiai alkalmassági vizsgálatokkal kapcsolatos feladatokba. A legvonzóbb ebben a munkakörben számomra a támogató csoport és a munkaterületek sokszínűsége volt.
Biztos Kezdet Gyerekházak
2012-2023
Jelenlegi munkakörömben feladatom a projektek nyomon követése, a szakemberek mentálhigiénés támogatása, a folyamattámogatás (szakmai tanácsadás, szakmai koordináció, mentorálás) biztosítása a helyi projektek számára. A gyerekesély programok hatékony országos kommunikációja, népszerűsítése mind a szakma (szakmai kiadványok, információs anyagok készítése) mind a lakosság körében. Szervezetfejlesztés a kiemelt projekt szakemberei számára.
14
szolgáltatásai
módszerei
főbb területei
Minden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.
A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.
Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!
Jelentkezz be telefonon!
+36 70 329 8180