Dohán Antónia

pszichológus, tréner

Időpontfoglalás

bemutatkozás

“Ameddig csak élünk, fennáll a kockázat, hogy még többet fogunk szenvedni. De ott van a lehetőség is, hogy módot találjunk a kevesebb szenvedésre, hogy a boldogságot válasszuk – csakhogy ez azt követeli meg tőlünk, hogy felelősséget vállaljunk magunkért.”

Dohán Antónia vagyok pszichológus, tréner és jóga oktató. Mindig is fontos volt számomra az ember, az emberség, az emberi. Serdülőkorom óta foglalkoztat, hogy hogyan lehet olyan életet élni, amiben az egyén és a környezete nem csak látszólag, hanem valóban megelégedett, kiegyensúlyozott, képes megfelelően megküzdeni az élettel járó kihívásokkal, így választottam a pszichológiát szakmámnak.

Azt tapasztaltam a tanulmányaim és egyéni önismereti utam során, hogy igazán felnőttnek lenni bizony nagyon nehéz. Sok felelősséggel jár, ha valaki igazán szabad, hiteles és megelégedett életet szeretne élni. Számomra nagy tanulság, hogy az életben ugyanannyit tudunk meríteni a nehézségeinkből, mint az örömeinkből, sikereinkből.

A fenti idézet sokban leírja, amit szakmai munkámban képviselek. Hiszem, hogy mindig van más választásunk és mindig lehet másképp, bár lehet több energiánkba kerül és kevéssé kényelmes, esetenként komoly áldozatokkal jár. Felismerni…megérteni…elfogadni…megszeretni a változást, az életet az összes velejárójával az egyik legszebb és legnehezebb dolog. Jellemzően sokunkat nem tanítottak meg erre, vagy nem olyan eszközöket raktak a hosszú útra bocsájtó tarisznyánkba, amivel megfelelően boldogulunk.

„A tudat, hogy szerethetők vagyunk, és van valaki, aki feltétel nélkül elfogad minket: létszükséglet.” Lukács Liza

Ezt az érzetet és bizalmat igyekszem biztosítani minden hozzám forduló számára, újratöltve ezzel azt a bizonyos tarisznyát, hiszen a megoldás ott van mindenkiben.

A közös munkánk során megkeressük az erőforrásokat és szembe nézünk a félelmekkel, kihívásokkal, új eszközöket és módszereket tanulunk, amivel könnyebbé tehetők a mindennapok.

Ha úgy érzed nem találod a helyed a világban, nehezedre esik kiállni magadért vagy csak egyszerűen nem tudod, hogy hogyan élj, olyan életet amilyenre valóban szükséged van szeretettel várlak!

Mindenkinek más az útja és más válik be, így egy közös tanácskozásra hívlak a saját életed kapcsán, hiszem mindenre találunk megoldást

képzései és képesítései

Coach

E-coach Kft.

2021 március - június

Kifejezetten pszichológusaknak szóló coach képzés során lehetőségem volt a coaching módszertannal megismerkedni, ami által bővült az egyéni munkában is használható eszköztáram.

Okleveles pszichológus

Károli Gáspár Református Egyetem

2016 - 2019

Mesterképzésem során mélyültek a szakmai ismereteim, amit emellett több önkéntes munkával és a szakmai gyakorlatommal igyekeztem a gyakorlatba is átültetni.

Jógaoktató

Bindusar Yoga Academy

2018

Mindig is vonzottak a rendszerben gondolkodó irányzatok, így a jógában találtam meg azt a keretrendszert, ami a test-lelket és szellemet is megmozgatja.

Önismereti – személyiségfejlesztő tréner

Fitt-Image vezetőkiválasztó, tanácsadó és oktatási Bt.

2014 december - 2015 május

Az egyetem mellett elvégeztem egy tréner képzést, ahol sokat tanultam csoportokról, és egy széleskörű eszköztárat kaptam a velük való munkához.

Viselkedéselemző

Debreceni Egyetem

2013 - 2016

Alapképzésem során elsajátíthattam a pszichológia alapjait és megtapasztalhattam, milyen az élet távol az otthonomtól.

szakmai tapasztalat

Tréner

Metropolitan Egyetem

2019 -

Az egyetem új portfólió alapú képzésében tartok tréningeket az őszi és tavaszi tréning időszakban. Főbb témáink az önértékelés, önbecsülés, hiteles márkaépítés.

Szervezetfejlesztési és HR asszisztens

Integral System Art Kft

2019-2021

KKV szektorban szervezfejlesztésben volt lehetőségem tapasztalni ezen belül is csapatok felmérésében, építésében, fejlesztésében vettem részt.

Mentor/Tréner/Csapatkoordinátor/HR Vezető

Konnekt egyesület

2018 -

Az egyesület célja, hogy „Olyan inspiráló kapcsolódásokat hozunk létre, melyek segítik a tudatos pályaorientációt, hogy mindenki olyan életet éljen, amiben megelégedett és kiteljesedett.” Ennek megvalósításában dolgozom hol mentorként, hol trénerként, hol koordinátorként. Jelenleg én vagyok a HR csapat vezetője.

Tréner

Mind the mind

2018 -

A program célja, minél több helyen felhívni a figyelmet mennyire fontos a mentális zavarokkal küzdők destigmatizációja. Iskolákban, munkahelyeken tartunk interaktív tréningeket a depresszió, evészavarok, szociális szorongás, autizmus és skizofrénia témakörében.

beszélt nyelvek

ENGAngol

érdeklődés

Jóga

Tánc

Környezetvédelem

Meditáció

Futás

Olvasás

köszönetnyilvánítás

108

köszönetnyilvánítás

Szigorú szakmai felügyelet

Minden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.

A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.

Miben segíthetünk?

Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!

Jelentkezz be telefonon!

+36 70 329 8180