Horváth Kinga

pszichológus

Időpontfoglalás

bemutatkozás

“Segíteni valakin nem változtatja meg a világot, de számára az egész világ megváltozhat.”

Bátorság kell ahhoz, hogy belássuk, elakadtunk, egyedül nem vagyunk képesek valamit megoldani, mint ahogy ahhoz is, hogy mindehhez segítséget kérjünk. Megismerni önmagunkat, hosszadalmas és olykor nehéz, fájdalmas dolog, de mindemellett annál izgalmasabb és csodálatosabb is. 

Horváth Kinga vagyok, okleveles pszichológus. Diplomámat a Babeş - Bolyai Tudományegyetemen szereztem. Már az egyetemi éveim alatt igyekeztem minél szélesebb körű szakmai tapasztalatra szert tenni, így több helyen is dolgoztam önkéntesként. Többek között olyan gyermekekkel, akiknek valamilyen fejlődési vagy pszichés sajátosság miatt beilleszkedésük akadályokba ütközött. Hogy betekintést nyerhessek a klinikum világába, egy évet eltöltöttem a Szent János Kórház Pszichiátria és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán, ahol további tapasztalatra, és tudásra tehettem szert felnőtt kliensek esetében is. 

Iskolapszichológusként számos problémával találkoztam. Munkámmal közvetett és közvetlen módon segítettem a gyermekek személyiségfejlődését, kognitív és érzelmi fejlődésük biztonságát, családtagjaikat pszichésen támogattam. Többek között prevenciós feladatokat láttam el, pszichológiai állapot- és státuszfelmérést végeztem, tanulási nehézségekkel és tehetséggondozással foglalkoztam, pályaválasztási tanácsadásban segítettem a hozzám fordulókat.

„A családok, mint az egyének, egyedülállóak.” - állítja Norman Vincent Peale. Munkám során főként rendszerszemléletben gondolkodom, illetve fontos érték számomra az elfogadó, biztonságos szeretetteljes környezet, és a következetesség. Nincs két egyformán működő ember, mint ahogy nincs két egyformán működő család sem. A gyermekek esetében ezért is tartom fontosnak az őket körülvevő családdal való közös munkát. Ezen szemlélet mentén végzem a Magyar Családterápiás Egyesületnél a család- és párterapeuta képzést. 

Pszichológusként úgy gondolom, hogy az első lépések a legfontosabbak, amikor eldöntjük, hogy fejlődni, változtatni szeretnénk. Az ehhez szükséges erőforrások mind ott rejlenek bennük, rajtunk áll, hogy mire használjuk fel őket.  A hozzám forduló gyermekeket, családjukat és fiatal felnőtteket szorongás, stressz oldásában, magatartás problémák kezelésében, veszteségélmények feldolgozásában (gyász, válás), életútkeresésben, leválás segítésében tudom támogatni.


képzései és képesítései

VISELKEDÉSELEMZŐ

Babeş - Bolyai Tudományegyetem

2015-2018

Az egyetemen eltöltött első három év alatt a pszichológia elméleti és módszertani alapismeretiben szereztem jártasságot. Szakdolgozatomban a plasztikai sebészet hatásaival foglalkoztam a testképre és a mentális egészségre.

OKLEVELES PSZICHOLÓGUS

Babeş - Bolyai Tudományegyetem

2018-2020

Mester diplomámat tanácsadás,- és iskolapszichológia szakirányon végeztem. Disszertációmban a telefonfüggőséggel és annak hatásával foglalkoztam a társas kapcsolatokra gyermekkorban.

RORSCHACH KÉPZÉS

2021 január

Pszichodiagnosztikai ismereteim bővítése céljából elvégeztem Dr. Kőváry Zoltán 28 órás Rorschach képzését.

PÁR – ÉS CSALÁDTERAPEUTA KÉPZÉS

Magyar Családterápiás Egyesület

2020 szeptember – jelenleg is

szakmai tapasztalat

ÖNKÉNTES SEGÍTŐ

Egy Másik Út Alapítvány

2018 szeptember – 2020 február

Autizmus spektrum zavarral és ADHD-val diagnosztizált gyermekeknek tartottam csoportos fejlesztő játékokat, gyakorlatokat önállóan vagy koterapeutaként, illetve szülőkonzultációt egyéni és csoportos formában.

ISKOLAPSZICHOLÓGUS

Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola

2019 április – 2021 július

Iskolapszichológusként egyéni és csoportos tanácsadást folytattam gyerekekkel, illetve konzultációt a gyermekek szüleivel és a pedagógus kollégákkal.

ÖNKÉNTES PSZICHOLÓGUS

Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő, Pszichiátriai És Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály

2020 augusztus – 2021 augusztus

Az itteni munka alatt lehetőségem volt tapasztalatot szerezni mind különböző csoportok önálló vezetésében, mind azok közös megtartásában, ahogy egyéni esetvezetésben és a klienseink állapotváltozásának követésében is gyakorlatot szerezhettem.

PSZICHOLÓGUS

Mindset Terápiás & Tanácsadó központ

2021 – jelenleg is

beszélt nyelvek

ENGAngol

érdeklődés

Lovas sportok

Túrázás

Olvasás

Utazás

Gasztronómia

köszönetnyilvánítás

3

köszönetnyilvánítás

Szigorú szakmai felügyelet

Minden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.

A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.

Miben segíthetünk?

Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!

Jelentkezz be telefonon!

+36 70 329 8180