Egyszer régen azt mondta C.S. Lewis, “Nem ijed meg az ember a kunkorodó gilisztától, ha már csörgőkígyóval is volt dolga, nem retteg a tehéntől, ha már megvadult bikával találkozott.” és valóban, milyen igaza volt. Ha már átvészeltünk különböző megpróbáltatásokat, egy hasonló élethelyzetben tudni fogjuk mi a dolgunk, hogyan viselkedjünk, mit cselekedjünk. A hangsúly azon van, hogyan is vészeljük át ezeket az életszakaszokat. Hiszem azt, hogy a beszélgetések során a kimondott szavakkal utat törnek maguknak a felgyülemlett érzelmek, melyeknek már önmagában feszültségoldó hatása van. Ilyenkor érezhetjük azt, hogy megterhelő lehet számunkra a sok belső impulzus – én abban tudok segíteni, hogy ez az érzelmi hullámvasút biztonságos kimenetelű legyen, és mikor végre leszállunk róla, azt tudjuk mondani: “Igen, megérte!”   

Minden ember hozzá tud járulni ahhoz, hogy az életet külső-belső harmóniában élje, személyes felelősségvállalással és tanult optimizmussal.

Tanulmányaimat Nagyvárad Állami Egyetemén végeztem, Iskolapszichológia és Tanácsadás szakirányon. Tanulmányaim során nagy gyakorlati tapasztalatra tehettem szert: betekintést nyertem hat hónapon keresztül a nagyváradi kórház neurológia és pszichiátria osztályainak működésébe, majd három hónapot tölthettem a nagyváradi fegyház pszichológusa mellett. Továbbá három éven keresztül különböző állami- és magániskoláknak az iskolapszichológusaival szervezhettem kampányokat, diákprogramokat, valamint pszichológiai témájú órákat tartottam alsó-felső tagozatos diákoknak.  

Sokszor azt érezhetjük, hogy mindenben kudarcot vallunk, amibe csak belekezdünk, nem vagyunk elég jók a munkánkban, nem tudunk teljesíteni olyasmit, ami mások számára könnyűnek tűnhet. Ez szorongással, akár frusztrációval töltheti meg mindennapjainkat. Akár munkahelyen/iskolában, akár párkapcsolatban, családban megjelenhetnek ilyen gondolatok, amelyek például az alacsony önbecsülésünkből vagy a társasági készségeink helytelen használatából adódhatnak. Bármelyikről is lenne szó, cselekedeteink minden esetben meghatározóbbak, mint a vágyakozásaink a változás iránt.