Szeremi Zsófia

Pszichológus

Időpontfoglalás

bemutatkozás

“Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el”

Szeremi Zsófia vagyok, 2008-ban végeztem az ELTE PPK fejlődéslélektan és iskolapszichológia szakirányán. Az elmúlt években elsősorban autizmussal kapcsolatos képzéseken vettem részt, jelenleg a Bárczi autizmus szakirányán végzős gyógypedagógus hallgató vagyok. Ezzel párhuzamosan művészetterápiát tanulok, a Lelki Egészségvédő Alapítvány képzésének második szakaszát kezdtem el ebben az évben.

A Mindsetnél gyermeknevelési tanácsadással, és autizmussal élő családok, felnőttek támogatásával foglalkozom. A konzultációk során mindig nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy folyamatosan a közösen meghatározott cél felé haladjunk. Segítek abban, hogy klienseim mozgósítani tudják saját erőforrásaikat, szembe tudjanak nézni nehézségeikkel, és együtt megtaláljuk fejlődéshez vezető konkrét lépéseket. Háromgyermekes anyukaként tudom, hogy a gyermeknevelés nagy kihívást jelenthet, ami fokozottan jelentkezik, ha a gyermek fejlődése a neurotipikustól eltérő. Minden helyzet egyedi, nincs két egyforma probléma és környezet, nincs egységes recept, amely mindenkinél beválik. Segítek abban, hogy a családok megtalálják a saját útjukat, hogy képesek legyenek új lendületet venni, vagy megfelelően hasznosítani  az elsajátított ismereteket. Támogatásom célja hogy a gyermek sikerei mellett a szülők is visszanyerjék kompetencia érzésüket, értékelni tudják a szülői szerepben elért sikereiket.

Szeretettel várom azokat a felnőtteket is, akik úgy érzik, nehézségeik kapcsolódnak az autizmus vagy az ADHD területeihez, akár saját maguk, akár hozzátartozójuk révén.

képzései és képesítései

szakmai tapasztalat

beszélt nyelvek

érdeklődés

köszönetnyilvánítás

0

köszönetnyilvánítás

Szigorú szakmai felügyelet

Minden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.

A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.

Miben segíthetünk?

Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!

Jelentkezz be telefonon!

+36 70 329 8180